Itt az új csodaszer: sok gazda már ezt használja a földeken

agrarszektor.hu2025. szeptember 11. 12:29

A magyar mezőgazdaságban az egyik legnagyobb kihívás a talaj minőségének megőrzése, miközben a gazdák a terméshozamot és a gazdaság fenntarthatóságát is szeretnék növelni. A Master Good cégcsoport által előállított fermentált baromfitrágya olyan megoldást kínál, amely egyszerre szolgálja a talaj egészségét, csökkenti a környezeti terhelést és a gazdák költségeit - olvasható a cég közleményében.

A Master Good cégcsoport új, granulált formátumban kapható fermentált szervestrágyával rukkolt elő, amely nemcsak a hazai földeket teszi egészségesebbé, de a gyártása is fenntartható módon történik. Ezek a termékek a hagyományos műtrágyáknál jóval kisebb környezeti terheléssel készülnek, miközben rendszeres használatukkal a gazdák nem környezetszennyező módon javítják termőtalajuk hozamát. Idősebb Bárány László, a Master Good cégcsoport tulajdonosa elmondta, hogy a karbonsemlegességre való törekvésük első lépése az volt, hogy Nyírjákón elkészült egy nagy teljesítményű napelempark. Mint mondta,

ez állítja elő a felhasznált áramigény 60-70%-át. Ahogy befejeződik a második ütem, az összes megépült épület tetejére napelemcellák kerülnek. Tárgyalásban vagyunk egy velünk szomszédos, 5 hektáros terület megvásárlására is, ahol 2027-ben szintén napelemet telepítünk azzal a céllal, hogy minél nagyobb arányban saját erőműből származó elektromos áramunk legyen ott, a felhasználás helyszínén.

Id. Bárány László beszélt arról is, hogy az általuk kifejlesztett szerves trágya egy tonnájának előállításához 25 köbméter földgáz szükséges, miközben egy tonna szintetikus nitrogénműtrágya előállításához közel 400 köbméter földgáz kell. Ez a termék nem csupán 4% nitrogént tartalmaz, hanem emellett 2% foszfort, 3% káliumot, valamint szervesanyag és mikroelemek találhatók benne természetes arányban, így a tápanyagok lassan, kíméletesen szabadulnak fel, nem perzselik meg a növényeket, és nem savanyítják a talajt - olvasható a Master Good cégcsoport közleményében.

Miért keres kevesebbet egy műtrágyázó magyar gazda? 

A magyar gazdatársadalom már érzi annak szükségét, hogy valamit tenni kell, de még mindig nagyon erősek a beidegződések mind a növényfajták, mind a művelési technológiák esetében is. A Master Good cégcsoport tulajdonosa szerint az általános metódus az, hogy a megszokott tápanyag utánpótlás részeként kijuttatják az immár méregdrága NPK alapműtrágyát, majd állományban úgynevezett fejtrágyázásként a nitrogénműtrágyát. Mint írták, a többit rábízzák az időjárásra és a szerencsére, mint 40 évvel ezelőtt a termelőszövetkezetben.

A terméshozamuk ezért marad el a nyugat-európai átlagtól, miközben a pályázatoknak köszönhetően csúcsminőségű gépekkel művelik a földet és a növényi vetőmag genetikai javulása miatt is lehetőség volna a magasabb hozam elérésére

- vázolta fel a helyzet hátterét Id. Bárány László.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
talaj, műtrágya, baromfi, master-good, szerves-trágya, talajjavítás, kijuttatás, tápanyag-kijuttatás, nitrogénműtrágya, bárány lászló,