PR • 2025. szeptember 23. 20:04
Az Ezért kincs az agráradat 52. részében egy soproni erdész és óvári gazdász végzettségű szakemberrel beszélgettünk, aki három területen igyekszik maradandót alkotni. Schmidt Péter az erdőgazdálkodás, a szántóföldi növénytermesztés és a kertészeti kultúrák terén is dolgozik, érdemes megismerni a történetét.
Az előszót Dr. Vona Viktória, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője írta.
Győr-Moson-Sopron vármegye szívében, Rábapatonán találkozunk egy olyan szakemberrel, aki három területen is maradandót alkot: az erdőgazdálkodásban, a szántóföldi növénytermesztésben és a kertészeti kultúrákban. Schmidt Péter gyerekkori álma vált valóra, amikor erdészként és gazdászként egyszerre építette fel pályáját, miközben szoros gyökerekkel kötődik családja több generációs agrármúltjához. A beszélgetésből kiderül, hogyan fonódik össze benne a természet iránti elkötelezettség, a szakmai tudás és a közösségért végzett munka. Bár ő maga sokszor szerényen fogalmaz, valójában példaértékű az a profizmus, amellyel minden ágazatban helytáll: egyszerre nyitott az új technológiákra és hű a hagyományokhoz. Igazi kincskereső, aki mindegyik ágazatban megtalálja a valódi értékeket.
Jó olvasást kívánunk!
Győr-Moson-Sopron vármegyében, Rábapatonán él és gazdálkodik Schmidt Péter. A termőföldjein őszi árpa, őszi búza, kukorica, napraforgó, facélia és bíborhere váltja egymást a vetésforgóban, közel 3 hektáron termeszt szamócát, és 9 hektáron meggyet. Ezek mellett erdőgazdálkodást is végez.
Mit szeretsz a legjobban a mezőgazdaságban és az erdészetben?
Mindkettő egy valóra vált álom számomra. Amikor gyerekként elképzeltem, hogy mivel szeretnék foglalkozni, ezekre gondoltam, kiegészítve a vadászattal, mint hobbival. A legjobb, hogy a helyszín is az, ahol eleinte nyaranta töltöttem az időm, tinédzser koromtól pedig az otthonom is Rábapatona.
Hogyan kerültél bele a szakmába?
Érdekes történet, hogyan lettem erdőmérnök, nagyon nehezen döntöttem az agrár- és az erdészképzés között. Az észérvek mérlegelése után teljesen egálban volt a két irány. Végül az határozta meg, hogy édesapám, Schmidt Rezső professzorként már ott volt Mosonmagyaróváron az egyetemen, én pedig nem akartam a hallgatói életemre szülői felügyelet alá kerülni, ezért a Soproni Egyetem erdőmérnöki karát választottam. A terv aztán nem sikerült túl jól, mert akkoriban Sopron és Óvár is a Nyugat-Magyarországi Egyetemhez tartozott, apát pedig kinevezték rektorhelyettesnek, így az ideje nagy részét Sopronban töltötte.
Hogyan alakult a további szakmai sorsod?
Szépen fokozatosan épült fel, amikor végeztem az egyetemmel Sopronban, akkor voltak vágásérettek a családi erdőterületeink, azokkal kezdtem dolgozni, az erdészeti szakirányítás és a szaktanácsadás kezdő lépései pedig hozták magukkal a többi munkát. Nagy osztatlan közös területekkel, sok tulajdonossal dolgoztunk. A helyrajzi számok között gyakran nagy átfedés van a tulajdonosi körben, gyakorlatilag olyan, mintha egy pókhálót néznénk, aminek egy szálát megmozdítva a többi is megrezdül vele együtt. Egy tulajdonosi körben elindulva egy kisebb térség magánerdőire nyer rálátást az ember, sok összefüggést kell jól kezelni. Nagyjából 4 évig az egyetem után vállalkozóként csak magánerdő-gazdálkodással foglalkoztam, akkor még a mezőgazdaság csak dédelgetett álom volt, főleg azért, mert a családi földtulajdonok bérbe voltak adva. Folyamatosan érlelődött bennem, hogy folytassam a gazdálkodást. A családban mindig is kifejezetten erős volt a paraszti tudat, a szüleim is agrármérnökként végeztek, a nagyszüleim, a dédszüleim és az ükszüleim is állatokkal és növényekkel foglalkoztak. Így aztán minden egyes családi ebédnél előkerültek a gazdálkodáshoz kapcsolódó régi történetek, a termőföldhöz való erős kötődés belém ivódott.
Részemről megvan a kötődés, ami egyben azt is jelenti, hogy az ember felelősséget vállal és érez a szellemi és szakmai, valamint a viselkedésmódbeli örökségéért.
Amikor a rendszerváltás után a kárpótlásokkal visszakaptuk a földjeinket, édesanyám egy darabig művelte azokat, részben bérben, részben termelői összefogással. Ennek a gyakorlatába csöppentem bele kisgyerekként, emlékszem a kárpótlási tárgyalásokra, a dűlőnevekre, a cukorrépa-kapálásra és a facéliatermesztésre. Akkor még Győrben éltünk és az óvodából, majd az általános iskolából is Rábapatonára jöttünk délutánonként, ahol mindig volt feladat. Az ágazat nehéz helyzetben volt a 90-es évek közepén, ezért anya és a család úgy döntött, hogy bérbe adják a művelt területeket, így átmenetileg megszakadt a közvetlen kapcsolatunk a termeléssel.
Aztán ahogy lejártak a bérleti szerződések, úgy vettem vissza a földeket, amiket eleinte bérben kezdtem műveltetni, mert a géppark és a kellő gyakorlati tudásom sem volt meg a saját gazdálkodáshoz. Elkezdtük a gépesítést, majd közel 10 év alatt mára eljutottam odáig, hogy önálló gazdálkodónak nevezhetem magam.
A MAGOSZ-szal akkor fűződött szorosabbra a kapcsolatom, amikor a 2010-es években gazdálkodni kezdtem és tisztújítást tartott a Győr és Környéke Gazdakör, ahova a megyei elnökünk, Németh Gergely hívott meg a fiatalítás részeként, így kerültem bele a szövetségi életbe. Mivel a MAGOSZ és a NAK szorosan együttműködik, belefolytam az agrárkamarai munkába is, jó darabig megyei küldött voltam a NAK-ban.
Aztán éles váltás következett a kamarai feladatokban, aminek fontos előzménye volt. A hazai erdőgazdálkodás sajnos nincs túl jó helyzetben, kissé tőkehiányos, sokszor perifériára szorul a finanszírozási, illetve a pályázati szempontokból is. Érzékenyen érinti az osztatlan közös tulajdon jogintézménye, sok az inaktív tulajdonos.
Mivel elég sokáig, 10 évig dolgoztam főállásban a magánerdő-gazdálkodásban, úgy éreztem, új kihívásokra van szükségem. Mindig is szerettem és a mai napig szeretem is a magánerdő-gazdálkodást, de mint aktív erdészeti szakirányító, illetve szaktanácsadó, ma már csak azoknál a területeknél szerepelek, ami családi tulajdonban vagy a szűk környezetemben van.
Egy kollégámnak átadtam az üzleti tevékenységet, aminek fő oka az volt, hogy 2024-ben a NAK erdészeti csoportján belül megalakult a Regionális Erdészeti Szakértői Hálózat, aminek főállásban dolgozó tagja vagyok. Az agrárkamara Vas, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom vármegye erdészeti feladatait segítem elintézni, a pályázatokhoz kapcsolódó dolgokkal, valamint a magánerdő-gazdálkodás szervezésével foglalkozom. Fontos feladatom a tanácsadási szolgáltatás, melyet nemcsak az erdőtulajdonosoknak, hanem a jogosult erdészeti szakszemélyeknek, a magánerdőket működtető erdészeknek is nyújtunk. Jogi, pályázati és adózási tanácsokat adunk, képzéseket szervezünk, háttértámogatást biztosítunk. Szép és nagy kihívás gazdasági és klimatikus okok miatt is, de haladunk.
Erdészeti szakértői hálózatával segíti a gazdákat a NAK
Hogyan ér össze nálad az erdőgazdálkodás és a mezőgazdaság?
Teljesen kiegészíti egymást az erdészet és a növénytermesztés. Az erdőgazdálkodásban a vegetációs időszakon kívül, télen van a főszezon, a fakitermelés java ekkor történik, a mezőgazdaság pedig ennek a fordítottja. Egy kicsit azért átfed a két terület, mert a gyümölcsösben télen is van teendő, a metszési munkák adnak elfoglaltságot.
Mivel mindig is tetszettek az álló kultúrák, a házikertben is szívesen foglalkoztam ezekkel, és csodálattal néztem a nagy gyümölcsültetvényeket. Lehet, amiatt van ez, mert az eredeti szakmám a fákhoz kötődik, és az agráron belül az ültetvényekben találtam meg ezt a vonalat.
A meggyel kezdtem 2 hektáron, Koroncó község határában egy régi szőlőtermő területen, ami idén hatodik éves. A fagy sajnos elvitte a 2025-ös termést, amit egyelőre kézzel szedünk, később rázógépes technológiára térünk át.
Az ültetvényt egy VP kertészeti ültetvényes pályázat támogatásával sikerült bővíteni, további 7 hektárt telepítettem. A fák nagyjából fele újfehértói fürtös, a másik része pedig érdi bőtermő fajta.
Az első meggyültetvény telepítése után meglátogattam a szintén az erdészetet mezőgazdasággal kibővítő Szalai István barátomat Szombathelyen, aki akkor kezdett szamócával foglalkozni. Nagyon megtetszett, hogy a gyümölcs intenzív, hamar termőre fordul, népszerű, kézből kézbe lehet adni akár leszedve, akár szedd magad módon a vásárlónak. Lenyűgözött a bakhátas és öntözéses technológia, a fóliatakarás és a szalmázott sorköz.
Szinte azonnal tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, ezért a következő éven a telephelyünk mögött telepítettünk közel 0,5 hektárt. A saját káromon tapasztalhattam meg, hogy a szamóca nem szereti a kötött földet és az elején persze túlgondoztam az ültetvényt, a kelleténél egy kicsit több tápoldatot és vizet adtam ki. A laza homokon, Kecskeméten, Lajosmizse környékéhez képest itt, a Rábaközben nehezebb bánni az eperrel, de belerázódtam és megtaláltam a helyben megfelelő termesztéstechnológiát.
Ezután tovább bővítettem, ma összesen 9 hektár a meggy- és kicsivel több mint 2 hektár a szamócaületvény, melynek egy része már harmadéves, már apróbb gyümölcsöt hozó növény volt, amiket kiszedtünk, hogy pihentessük a területet. A célom, hogy legyen első-, másod- és harmadéves, valamint pihentetett rész is, így idővel be fog állni egy 1,8 és 2 hektár közötti aktív termőterület. A pihentetett területen mindig van egy kis csemegekukorica és sütőtök.
A fóliával volt próbálkozásom, aminek növényvédelmi és termesztéstechnológiai előnyei is vannak, de aztán maradtam a szabadföldinél. Nálunk ugyanis ritkán van a szamóca virágzásakor fagy, ezért nem szükséges a fóliatakarás. Amit ki lehetne vele védeni, az érésben érkező eső okozta rohadás. Viszont az érésidőt tekintve az, hogy a fő magyar alföldi termőterülettől kicsit északabbra van szabadföldi termelésünk, azt jelenti, hogy nálunk, a Kisalföldön és Vas vármegye északi részén akkor a legtöbb a termés, amikor Lajosmizsén és környékén már lefelé megy a mennyiség. Az időbeli eltolódás pedig egy kis piaci előnyt is jelent számunkra. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az Alföldhöz képest nem kell a nagybani piacra elhordani, régión belül elfogy a teljes mennyiségünk. Ahogy a magyar termőterület nagy részén, nálunk is két fajtából áll a szamóca: a Joly és a Clery palánták kerülnek a talajba.
Hogyan műveled a szántóföldi területeket?
A klasszikus őszi árpa, őszi búza, kukorica és napraforgó vetésforgót alkalmazom, a Lajtamag aprómagvaival, azon belül facéliával és bíborherével színesítve. A lelkesedésem és az elhivatottságom megvan a szántóföldi növénytermesztés felé, de az utóbbi két évben a gyümölcsültetvény fejlesztése és a NAK-os feladataim miatt lekerült a fókusz róla. Most, hogy elkészült a gyümölcsös és megvan a rutinom a munkaszervezésben is, itt az ideje és becsületbeli dolog nagyobb figyelmet fordítani a szántóföldi kultúrákra is.
Sok lehetőség van a termesztéstechnológiában és a fajtákban is, amihez tervezem a precíziós gazdálkodási ismereteimet és eszközrendszeremet is jobban használni, ami egyelőre a Valtra traktorban a robotkormányzás és a sorvezetés, valamint a permetezőben a szakaszolás alkalmazásában nyilvánul meg.
Azért is fontos a fejlődés ezen a téren, mert hiába állunk több lábon, mindegyik lábnak erősnek kell lennie ahhoz, hogy a gazdaság fennmaradjon.
Ma már senki nem engedheti meg a luxust magának, hogy csak egy irányba vigye el a fókuszt, mindent profin kell végezni, a technológiai lehetőségeket pedig ki kell használni.
Főleg úgy, hogy olyan kiváltságos részén vagyunk az országnak, amit nem sújt annyira keményen az aszály, mint az Alföldön. Eddig megvolt a kényelem, hogyha nem felejtünk el vetni, aratunk is, de ennél sokkal többet szeretnék beletenni, hogy hosszú távon is rentábilis és fejlődőképes legyen a vállalkozás.
Az alap, hogy jobban figyelni kell a termesztéstechnológiára, a tápanyag-utánpótlásra, az időzítésre és a fajtaválasztásra. Egy modern szántóföldi üzemben 4-5 éves búzafajtánál régebbi nincs, gyorsan pörögnek a fajták, mert alkalmazkodni kell a klímához, a környezeti adottságokhoz. Ma már nem elég, ha nem gazos az állomány. Odafigyeléssel a termésátlagokon és a minőségen is lehet javítani, ehhez kell megtalálni azokat a megoldásokat és apróságokat, amik elhozzák a várt fejlődést. Szerencsére ehhez van egy nagy és erős közösségünk, egy jól kialakult baráti kör Mosonmagyaróvárról, amelyben többször szakmailag és üzletileg is támogatjuk egymást. Hatalmas tudásbázis van a volt oktatóinknál és a diáktársaknál is, amelyet jól tudunk használni.
Az óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnökképzés hármas csoportjával rendszeresen találkozunk, évente legalább kétszer közös programot is szervezünk, de egyébként is élnek a kapcsolatok, sokszor keresztezzük egymás útját.
Az adatalapú gazdálkodást a magam részéről nem gépoldalról közelítem meg. Az első művelet a termőhely adottságainak feltárása, majd precíziós technológiával kihúzzuk az íróasztal fiókjából a talajadatokat tartalmazó dokumentumokat és odaadjuk annak, aki segít megérteni az összefüggéseket. Mindennek ez az alapja. Sajnos sokan az előző, a mezőgazdaság digitális átállását támogató pályázatot géptámogatásnak nézték, amivel a gépkereskedők jól jártak, de valódi agrárdigitalizációs szolgáltatást kevesen kaptak, vagy vettek igénybe.
A precíziós gazdálkodás egy ásóval és a talajmintavevővel kezdődik, az adatok alapján pedig alkalmazkodni kell a termőhelyi foltokhoz. Nálunk nagyon heterogén a terület, az agyagtól a durva homokig változik a talaj, akár 5 kilométeren belül is. Fontos, hogy ingyenes térinformatikai szoftverekkel, illetve NDVI-felvételekkel is látni a táblákon belüli különbségeket, azokat a foltokat, ahol máshogy kell kezelni az adott területet.
A szenzorral mért talajadatok megvannak, a termőzóna-lehatárolás kész van, most már csak az elhatározás és idő kell ahhoz, hogy használjuk is.
Milyen a meggy és a szamóca termesztéstechnológiája?
A növényvédelem tekintetében a meggynél a vegetáció kezdete mindig kritikus, 7–10 naponta ott kell lenni a virágzásnál, mert főleg hűvös, csapadékos tavaszon folyamatos a veszély a moníliafertőzésre, amivel nem csak az adott év termését veszíthetjük el. A betegség évekre meghatározza a sikerességet, mert ha bejut, maga a fa is veszélybe kerül. Ezért nagyon fegyelmezett technológiát igényel. A termésérés előtt az antraknózis és a cseresznyelégy lárva okoz gondokat, ezért ezek ellen is védekezünk, ráadásul az ültetvényt a szüret után sem lehet magára hagyni. A július végén, illetve augusztus elején jelentkező meleg, párás időszak a blumeriellás levélfoltosság vagy levéllyukacsosodás melegágya, kezelés nélkül könnyen az egész ültetvény ledobhatja a levelét augusztus 20-ra. Emiatt is fontos a folyamatos kontroll és kezelés a gyümölcsösben.
A laza homokon lévő ültetvények sorközei a talajmegőrzés miatt folyamatosan takarónövénnyel takartak, ebben a pillangósok vannak túlsúlyban; a lucerna, a bíborhere és a facélia. Évente minden második sort beforgatunk és újravetünk, hogy legyen újítás és takarás.
A takarónövények ugyanakkor megnövelik az ültetvény vízigényét, amit csepegtető öntözéssel fedezünk, továbbá a tápoldatozás is így történik az újonnan telepített gyümölcsösben. A kisebb, régebbi ültetvényen arányosan drágább lenne az öntözés kialakítása, de nem tettem le róla.
A térállás tekintetében a környékbeli meggyesek gyakorlatát figyelembe véve 6x4 méteres, viszonylag nagy, extenzív művelési módot választottam az első, régebbi 2 hektáron, míg az 7 újabb hektáron, a VP-támogatás elvárása miatt intenzív, 667 darab hektáronkénti tőszámmal, 5x3 méteres térállással telepítettem. Ehhez kisebb rázógép kell majd a szedésnél, ami lehet kihívás, viszont az előnye, hogy hamarabb összezár a lombkorona. A vegetatív növekedés ugyanis ott ér véget, amikor összezár a lomb, a fák pedig onnantól jobban koncentrálnak a generatív megújulásra, a gyümölcshozásra, így hamarabb termőre fordul az intenzív ültetvény. Bár a magyarországi termőterület jelentős, sajnos nincs meg a meggy megfelelő hazai feldolgozóipara, ezért a gyümölcs javarészt külföldre kerül, ott készítik belőle a nagyobb hozzáadott értékű termékeket.
A szamóca telepítése bakhátakba történik, azokon talajtakaró fólia, minden sor alatt pedig csepegtető szalag van a víz- és a tápanyag-utánpótlásra. Az Olaszországból érkező palánták 1 méteres sortávval és 20 centiméteres tőtávval kerülnek a talajba. Fontos, hogy a növény a nyár végén kapja a legnagyobb mennyiségben a tápanyagokat, mert ilyenkor van a rügyek differenciálódása, a termőrügyek kialakulása. Ekkor kell a legjobban figyelni, valamint kora tavasszal, amikor indulnak az ültetvények. A szamócát is sok betegség támadja, a monília ellen ezt a növényt is szoktuk kezelni kora tavasszal. Nagy jelentősége van a szamócánál az őszi és a tavaszi lemosó permetezésnek, mert a levélbetegségek minimalizálása ezzel elérhető. A szintetikus szerekkel augusztus elején történik a lombvédelem.
Kritikusak a bogyóbetegségek, amelyek közül a szürkepenész a legdurvább. Nekem bevált és rokonszenves az a technológia, amihez nem kell szintetikus beavatkozás. Ugyanis, ha lombtárgyával kellő mértékben meg tudjuk erősíteni a szamóca külső bőrszövetét, nem alakulnak ki rajta a minőségromboló betegségek. Ráadásul a jó kondíciójú, erős külső szövetű bogyó sokkal jobban bírja az esőt is, így a rothadás kockázata is jelentősen csökken. A többéves ültetvényeknél kritikusak még a talajból fertőző gombabetegségek, élükön a fitoftórával, ezek ellen rendszeresen Trichoderma készítményeket alkalmazunk, amelyek nagyon beváltak, a térparazita gombák megvédik a növényeket. Mi a Danuba Kft. kínálatából a Tricho Immun készítményt használjuk, akárcsak a meggyben. Fajtában és előállításban Olaszország egyeduralkodó, a szabad gyökerű palántákat július végén, augusztus elején telepíti az ország.
A szamócánál az eddigi tapasztalatok alapján esélyem sincs feldolgozott termék előállításra, mert akkora az igény a frissre, hogy mindig minden elfogy. A meggy egy részét idővel szeretném feldolgozni, lekvár vagy gyümölcslé formájában, ez egy 3 éves terv része.
Mik a legnagyobb kihívásaid, amik foglalkoztatnak?
Azok mindig jönnek maguktól. Szeretnék arra koncentrálni, hogy ami megvan, azt profi szinten tudjam ellátni.
Új beruházási terv egyelőre nincs, a feladat a meglévő lábakat elég vastagra növeszteni, hogy rentábilis legyen a gazdaság és a lehető legmagasabb szinten tudjak foglalkozni a termesztett növényekkel.
A NAK és MAGOSZ vonatkozásában milyen szakmai együttműködések, feladatok és tervek vannak, amelyekben te is részt veszel?
A MAGOSZ környékbeli csapatával egyrészt a Győr és Környéke Gazdakör tevékenységét szervezzük, valamint aktívan alakítjuk a Győr-Moson-Sopron Megyei Fiatal Gazda Gazdakör életét, rendezvényeket és szakmai látogatásokat valósítunk meg, a legutóbb a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél voltunk Mezőhegyesen, ahol a precíziós technológia gyakorlatával is jobban megismerkedtünk.
A gazdakörökben fontos tapasztalat- és információcsere van, ráadásul mindig feltölti az embert a gazdatársakkal eltöltött közös idő.
A NAK-nál korábban a társadalmi szerepvállalásom volt elsődleges, most már főállású dolgozó vagyok, rengeteg új, a magánerdő-gazdálkodás szervezésével kapcsolatos feladattal. A szakmai rendezvények tartása mellett a hatósági ügyintézés kezelése és a napi igények támogatása is cél, az egyik legfontosabb pedig annak modellezése, hogyan tudnak alkalmazkodni a magyar erdők a klímaváltozáshoz. Több rendezvényünk is volt a témában, egy erdészeti klímaadaptációs fórum is alakult az Erdészeti Tudományos Intézet, a Soproni Egyetem, az Erdészeti Egyesület és a Magánerdőgazdálkodók Szövetsége részvételével, az Agrárminisztérium irányításával és a NAK koordinálásával.
Az Alföldön nagyon nagy gondok vannak, több 10 éves faállományok pusztulnak ki az aszály és a lecsökkent talajvízszint miatt. A tulajdonosok egyelőre csak magukra számíthatnak az aszály miatt keletkező erdőfelújítási kötelezettségükben. Ezért a NAK részéről a következő időszakban az erdészeti klímastratégia megalkotásán dolgozunk koordinátorként, a tudomány és a jogalkotás segítségével, hogy legyen megoldás.
Hogy ez új fafajokat, vagy a zárt erdőkép helyett más hasznosítást jelent, a jövő kérdése, még a munka elején tartunk. A hosszabb távú feladat mellett pedig aktuálisan meg kell jelenniük azon elemeknek is a munkában, amik a most bajban lévő magánerdő-tulajdonosokat is segítik.
A saját erdőink nagy része a Rábaközben található, sok területünk van a folyó hullámterében, főként nemes nyaras és akácos állománnyal, néhány erdőrészletet pedig kocsányos tölgyes alkot. A Dunántúlon még nem olyan nehéz az erdők helyzete, mert eddig még az utolsó pillanatban mindig megérkezett a csapadék.
Fontos viszont, hogy Nyugaton és az Alpokalján is jelentősen megnőtt azon erdősítések száma és térmértéke, amelyek pótlással érintettek. A klímaváltozás hatására nehezebb az erdőfelújítás, nagyobb odafigyelés és anyagi ráfordítás kell a munkához, de az idősebb állományokat itt még nem érintik a felmelegedés hatásai.
A megoldásokat keresve a fafajok és az alkalmazkodás szempontjából délebbre kell tekinteni, ahol olyan kocsányos tölgyesek és cseresek vannak, amik sokkal kevesebb csapadékkal képeznek zárt állományokat, mint nálunk a Dunántúlon. Az Erdészeti Tudományos Intézet komoly vizsgálatokat végez arra vonatkozóan, hogy érdemes-e az ott alkalmazkodott egyedek szaporítóanyagát behozni az országba, és azt felhasználni a hazai erdősítésekben.
A másik, hogy a határ termőhelyeket régión belül meg kell keresni és a helyi alkalmazkodott egyedekről be lehet gyűjteni a szaporítóanyagokat. A Bakony és a Mecsek főleg déli kitettségű, kevés csapadékot kapó, szélsőségesen meszes talajon lévő fái közül több is alkalmazkodott a szélsőségesebb mikroklimatikus viszonyhoz. Így aztán ezek szaporítóanyagában is megtalálható a képesség, ezekkel kell erdősíteni.
Az Alföldön sajnos már elfogyott az erdőgazdálkodók kínálata: ahol az akác és a szürke nyár sem él meg, ott el kell gondolkodni a zárt erdő helyett a más hasznosításon.
Miben hasonlítotok és miben különböztök a legjobban édesapáddal?
Apa mentalitásából a nyugodt, higgadt hozzáállást örököltem, a megfontoltságot kevésbé, sokszor az ötletekről érzelmi alapon döntök, és később szembesülök a racionalitással. Az emberi kapcsolatokban az alkalmazkodóképességet kaptam még, valamint apa tudományos háttere és tapasztalata sokszor jól jött, főleg úgy, hogy a gyakorlat és a tudomány több esetben is más szempontból vizsgálja a kérdéseket. Jó, hogy egy családon belül mindkét nézőpont ott tud lenni, és kiegészíti egymást.
Édesapám a pályafutása elején dolgozott a termelési gyakorlatban, utána teljesen átadta magát a tudományos és az egyetemi munkának. Jó érzés, hogy alapozhatok az ő és a kollégái tudására, mert ad egy szellemi biztonságot. A szüleim mindketten óvári gazdászok, az egyetemen ismerték meg egymást. Aztán annak is van ereje, ha kimondom, hogy Sopronban vagy Óváron végeztem, mert erre sok helyen leomlanak a falak. A soproni erdész és az óvári gazdász közösség, az alumni összetartó és segíti egymást.
Az Óvári Gazdászok Szövetsége hagyományait hogyan tartod és éled meg?
Óvár nagyon sokat vett át a selmecbányai diákhagyományokból, tehát az erdészképzésből. Egy kis jóindulattal mondhatjuk, hogy a két hagyomány rokon egymással, Mosonmagyaróvárnak is közel akkora múltja van, mint a Soproni Egyetem tradícióinak. Amikor odajár az ember Sopronba, vagy Óvárra, ezeket a szokásokat, rendezvényeket, a dalos- és nótáskönyv szövegeit játéknak fogja fel, miközben annyira összekovácsolja a zárt, egyetemi közösséget, hogy utána életre szóló barátságokat, szakmai és üzleti kapcsolatokat alapoz meg. Amikor a játék, az egyetemen töltött időszak véget ér, akkor lehet készpénzre váltani ezeket.
Az erdész és a gazdász hagyományok generációkat tudnak áthidalni. A 70-es évek végén és az idén szakvizsgázó embereknek is ugyanaz a múltja, ugyanaz a gyökere az egyetem és a diákélet miatt. Ez nagy összetartó erő és sokat segít.
Látod-e a következő nemzedékből azokat, akik méltóképpen követhetik a jó példákat?
A mostani fiatalok nincsenek könnyű helyzetben, hiába van hatalmas elérhető szakmai tudás és tapasztalat az előző nemzedékekből, az erdészet és a mezőgazdaság sem most éli az aranykorát. A jelenlegi gazdasági helyzet sem teszi fényessé a két szakma jövőjét, viszont az biztos, hogy szükség van és szükség is lesz rájuk. Az agrárium tekintetében kicsit egyszerűbb a dolog, ha nem a klasszikus családi gazdálkodást képzelem magam elé, hanem a nagyüzemi termelést és az alkalmazott precíziós gazdálkodási gyakorlatot.
Ezekhez nagyon sok új és nagy tudású szakemberre van szükség, akinek egyszerre kell egy kicsit informatikusnak, növénytermesztőnek és tudósnak is lennie. Ahogy én látom, az emberanyag, az új generáció erre alkalmas és fogékony. A kulcs náluk is az, hogy szeretni kell a szakmát. Túl a gazdasági kérdéseken, a termelésen kívül ott kell lennie az érzelmi résznek és az elkötelezettségnek is, hogy élvezzék, amit csinálnak. Ez segít átlendülni a nehezebb időszakokon és mindkét szakmára igaz.
Milyen agrárdigitalizációs eszközöket, szolgáltatásokat használsz?
Erdészeti térinformatikai szoftvereket, kézi GPS helymeghatározó rendszert a területek kiméréséhez és a telepítési tervek készítéséhez, valamint ingyenes előrejelző szoftvereket és alkalmazásokat, amelyekkel az időjárást, valamint a kártevők és betegségek adatait figyelem.
Amennyiben elég időt tölt az állományokban, a nagy különbségeket látja az ember tapasztalat útján, az adatalapú szemlélet pedig magyarázatot ad a miértekre, ennek ismeretében pedig jó eséllyel megoldás is lesz az adott kérdésekre.
Azzal együtt, hogy mi inkább a jobb adottságú területekre juttatunk ki több tápanyagot, úgy gondolom, nem kell elengedni a rosszabbul termő részeket sem, de a mostani körülmények, a száraz időszakok és az egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt nincs mindig értelme táblaátlagra hozni a kevésbé jó adottságú zónákat.
Honnan informálódsz, hogyan fejleszted magad szakmailag és hogyan kapcsolódsz ki?
Nagyon hiszek a beszélgetésekben. Ugyan sok digitális platform van a tájékozódásra, számomra sokkal jobb és maradandóbb az a tudás, amit konkrét beszélgetésben tudok elsajátítani. Amit látok, amit mondanak nekem, amire rá tudok kérdezni, azt jobban meg tudom érteni és jegyezni, mint az olvasott tartalmakat. Természetesen tájékozódom a szaksajtóból és a közösségi médiából, de arányosítva hozzám 70 százalékban a személyes tapasztalás és a beszélgetések, 30 százalékban pedig olvasás útján érkezik a tudás.
Kikapcsolódásként nagyon szeretek metszeni, ami félig-meddig munka is egyben, és a sportra is teremtek időt, a gyalogos túrázás és a túrakajakban evezés is a programjaim része. Sorra fedezem fel a folyókat, hol a Szigetközben, hol a Rába és a Rábca folyón vagyok hétvégente 2-3 órát, főleg vasárnap délutánonként. Amikor pedig van alkalom és megfelelő társaság, vadászok is, ami részemről egy olyan társasági esemény, amikor minőségi időt töltök a barátaimmal.
Milyen változások tennének jót a gazdász és az erdész társadalomnak?
A kulcs a feldolgozóipar fejlesztése, hogy ne csak alapanyagtermelő ország legyünk, ez az erdészetre, a gyümölcstermesztésre és általánosságban az egész mezőgazdaságra is vonatkozik.
A mi búzánkból az olaszok meg tudják csinálni az első osztályú tésztát, amit aztán újra megveszünk magyar fogyasztóként. Mivel a tudást a legkönnyebb importálni, ha megfelelő feldolgozóiparunk lesz, magasabb termékszintet tudunk előállítani. Ezt pedig meg lehet csinálni a gazdák összefogásával is, nem kell mindig az ernyőszervezetekre vagy az államra várni, hogy megoldják a feladatot. Jó kapcsolatokkal és egyfelé húzó közösséggel meg lehet valósítani a fejlesztést. Az egész országunknak jót tenne, ha egyre több piacos terméket tudnánk előállítani magyar alapanyagból.
Az erdőgazdálkodáshoz a magyar faipart is fejleszteni kell, a bútor- és az épületgyártás bővítésével, azzal, hogy fel tudjuk dolgozni az itthon termelt anyagot is, gazdaságilag és klímaváltozás elleni küzdelem szempontjából is jelentőset léphetnénk előre. A házakba beépített faanyag és bútorban lévő szén ugyanis nem kerül vissza a légkörbe, azzal, hogy fából készült bútorokat használunk és az épületekbe minél több fát tervezünk, rengeteg szént tudunk megkötni, ami gátolja a CO2-kibocsátást. (x)
Ezzel a témával érkezünk a következő részben: Az Ezért kincs az agráradat cikksorozat következő, 53. részében újra a generációváltás témájával foglalkozunk. Érdemes lesz akkor is velünk tartani!
Az Ezért kincs az agráradat sorozat korábbi cikkei itt megtekinthetők
Szerkesztette: Csurja Zsolt gödöllői agrármérnök, 2009, óvári precíziós mezőgazdasági szakmérnök 2021, 3-as csoport
Fotók: Schmidt Péter és Csurja Zsolt
(x)