PR • 2026. november 4. 08:00
Az év elején még lelkesen várta minden piaci szereplő a KAP pályázatok kihirdetését. Beruházási lázban égett az agrárium, mindenki tervezgetett számolgatott. Aztán szépen lassan elcsendesült a szakma, ahogyan eseménytelenül és eredménytelenül teltek a hónapok.
Az év elején még lelkesen várta minden piaci szereplő a KAP pályázatok kihirdetését. Beruházási lázban égett az agrárium, mindenki tervezgetett számolgatott. Aztán szépen lassan elcsendesült a szakma, ahogyan eseménytelenül és eredménytelenül teltek a hónapok.
Eltelt egy újabb – ráadásul történelmi aszállyal sújtott - év, amit „csak” túl kell élni. De hogyan? Csabai Viktor a kecskeméti HETECH Group értékesítési és marketing vezetője így látja ma az agrár ágazat helyzetét.
Gépgyártóként különösen érzékenyen látjuk, hogyan hat a gazdasági bizonytalanság a vállalkozásokra. A közép- és kelet európai térségben gyakran érezhetjük úgy, hogy az itt működő cégek és az itt élő emberek szempontjai háttérbe szorulnak a nagyobb gazdasági és geopolitikai érdekek mellett. A válságok következményei ugyanakkor nagyon is kézzelfoghatók: elmaradó megrendelésekben, elhalasztott beruházásokban és veszélybe kerülő munkahelyekben jelentkeznek.
Épülő telep DerecskénA jelenlegi helyzet sok tekintetben felidézi bennünk a 2008-as pénzügyi válságot és az azt követő nehéz éveket. Akkor is, most is vállalkozások sora küzdött, illetve küzd a fennmaradásért.
Elmaradnak a fejlesztések, elöregszik a géppark, nehezebbé válik a szakemberek megtartása, és az újra indulás is egyre nagyobb erőfeszítést kíván. Amit egy vállalkozás évtizedek alatt felépített, az néhány év alatt komoly veszélybe kerülhet.
▸Ilyen időszakban felértékelődik a több lábon állás. Új piacokat, új felhasználási területeket és együttműködési lehetőségeket kell keresnünk, miközben meg kell őriznünk azt a szakmai tudást, amelyre a későbbi fejlődés épülhet.
Saját tapasztalataink szerint a hazai mezőgazdasági gépgyártás rendkívül nehéz helyzetben van. Ebben szerepet játszanak a pandémia utóhatásai, az európai háborús helyzet és az ezekkel együtt járó bizonytalanság. A beruházások megtorpanását azonban a pályázati rendszerek elhúzódó döntési folyamatai is súlyosbítják.
Ha egy gazdálkodó hosszú időn át vár egy beadott pályázat elbírálására, gyakran a teljes beruházását elhalasztja. Ez érthető döntés a részéről, hiszen jelentős különbség, hogy saját forrásból vagy támogatással valósíthatja meg a fejlesztést. A várakozás következményeit azonban a gépgyártók, a beszállítók és a kivitelezők is viselik.
A támogatások akkor segítik igazán a gazdaságot, ha kiszámíthatóan és belátható időn belül jutnak el a beruházókhoz. Ellenkező esetben a piac a következő pályázati lehetőségre vár. Fennáll annak a veszélye is, hogy a fejlesztések irányát egyre inkább az elérhető támogatás, és kevésbé a gazdaság tényleges szükséglete határozza meg.
Ehhez kiszámíthatóbb gazdasági környezetre, gyorsabb döntésekre és a vállalkozások hosszú távú működését segítő feltételekre van szükség. A háborús feszültségek fokozódása tovább növeli a bizonytalanságot. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a gazdaság békés fejlődésre, munkára és értékteremtésre épüljön.
Mi is részt vettünk a napokban Mohácson megrendezett Országos Molnárnapokon, amely idén is egy nagyon színvonalas szakmai találkozót hozott- ezúton is köszönjük a szervezést dr. Véha Antal professzornak. A rendezvény egyik legfontosabb üzenete számunkra a szakmai összefogás volt; a malomipar, a molnármesterség és az azt művelő emberek iránti tisztelet. Egy versenypiacon működő ágazatban könnyen gondolhatnánk, hogy a konkurenciaharc határozza meg a kapcsolatokat. Itt mégis az egymás iránti megbecsülés, a tapasztalatok megosztása és az idősebb nemzedék tudásának elismerése került előtérbe. Ez a hozzáállás más szakmák szereplői számára is követendő példa lehet.
Az előadások során szó esett a magyar malomipar egykori fénykoráról, valamint a malmok megszűnéséről és pusztulásáról is. Ezek a visszatekintések arra emlékeztettek bennünket, hogy egy szakma felépítéséhez nemzedékek munkája szükséges, elveszíteni viszont néhány nehéz esztendő alatt is lehet. A termelési kapacitásokkal együtt szakmai tudás, tapasztalat és helyi megélhetés is eltűnhet.
Ezekben a gondolatokban közel harmincöt év vállalkozói tapasztalata, sikerei, nehézségei és tanulságai sűrűsödnek össze. Hisszük, hogy a gazdaság erejét a verseny mellett az együttműködés, a kölcsönös tisztelet és a hosszú távú gondolkodás is meghatározza.
A Ménesbirtok dupla technológiája – Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. mezőhegyesi telepe (video a képre kattintva)A HETECH szakterülete a gabonatisztítás, a terményszárítás és a tárolástechnológia. Ebben rendelkezünk tapasztalattal, és ezen a területen tudunk professzionális megoldásokat nyújtani a gazdálkodóknak. A környező országokban tapasztalt beruházási érdeklődés reményt ad arra, hogy Magyarországon is új lendületet kaphat ez az ágazat.
Ehhez azonban egymásra is szükségünk van: gazdálkodókra, gépgyártókra, beszállítókra, szakmai szervezetekre és döntéshozókra. Mert végső soron mindannyian ugyanannak az országnak a gazdaságát építjük.
Fotók: HETECH
(x)
