Horror a Pest megyei városban: állattetemek hevernek mindenhol

MTI2026. május 21. 12:34

Bomló állattetemeket és veszélyes hulladékot találtak Nagykátán, az ügyben nyomozás indult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség az MTI-vel. Azt írták, hogy az ügyészség kiemelten ellenőrzi a környezetet és az emberi egészséget veszélyeztető tevékenységet, így figyelemmel kíséri a hulladékok helyes kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartását is.

Mint írták, ismeretlen elkövetők Nagykátán fákkal övezett, zölddel borított, csaknem 7 hektárnyi területen hulladékot helyeztek el igen nagy, több mint 100 köbmétert meghaladó mennyiségben. A főügyészség környezetvédelmi tevékenysége körében a helyszínt megtekintette, amely során látható volt, hogy a hulladék vegyes összetételű, bomló állattetemekből, ürülékből, folyékony festékből, kátrányból, építési és háztartási hulladékból, valamint gépkocsialkatrészből állt.

Az ügyben különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének vétsége miatt indult nyomozás, de az emberi egészség védelmében szükséges a hulladék mielőbbi szakszerű eltávolítása is. Ennek érdekében a főügyészség az illetékes hulladékgazdálkodási hatóság eljárását kezdeményezte - áll a közleményben.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szennyezés, környezetvédelem, hulladék, állat, nyomozás, illegális, hatóság, természetkárosítás, bűncselekmény, veszélyes, tetem,