Most érkezett a hír: letartóztatták a Bászna Gabona Zrt. vezérigazgatóját
A gyanúsított összesen több mint 9 milliárd 927 millió forint értékben károsította meg a sértetteket.
A gyanúsított összesen több mint 9 milliárd 927 millió forint értékben károsította meg a sértetteket.
Elfogtak a Pest vármegyei nyomozók egy 43 éves férfit, aki egy Kft. ügyvezetőjeként hamisan igazolta aranykalászos gazda képzések teljesítését az ügyfeleinek.
A hatóság leállította a kiszállításokat, iratokat foglalt le - az ügy kihathat a hazai agrárfinanszírozási gyakorlatra is.
Védett madarakat fogott el és értékesített egy szolnoki férfi, óriási kárt csinált.
Megrázó részletek: pszichológust hívott dolgozóihoz a fertőzött rábapordányi marhatelepet irányító Bóna Szabolcs.
A digitalizáció ma már lehetővé teszi a betegségek vagy az ivarzás jeleinek folyamatos, valós idejű monitorozását.
Hamis sajtóközlemény okozott óriási pánikot a chicagói árutőzsdén, az ügy kivizsgálását már megkezdték a hatóságok.
Olaszországban őrizetbe vettek 11 embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiraboltak két páncélozott pénzszállító gépkocsit Toszkánában.
Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás még folyamatban van.
A miniszter az éjszaka folyamán a közösségi oldalán jelentette be a visszavonulását.
A két tolvaj a mezőgazdasági vállalkozók traktorainak GPS-antennáira és monitoraira utazott.
A nyomozók bűnügyi információkra alapozva ellenőrizték a helyi szeszfőzde üzemeltetőjének és családtagjainak ingatlanait.
A munkavállalók jogait sértő bűncselekmények miatt Spanyolországban őrizetbe vették Piero Pinit és testvérét.
Újabb vádemelések történtek a zöldség- és gyümölcsimportőr bűnszervezetek ügyében.
Rendőrségi nyomozás indult Romániában, miután kiderült, hogy több termelő is túlvegyszerezett zöldséggel veri át a fogyasztókat.
Rókacsapdával ejtett el védett madarakat egy vadász, komoly büntetésre számíthat.
Nem kegyelmezett a NAV.
Másfél milliárd forintot csalt el egy társaság brazil szójával.
Az állatok valószínűleg oxigénhiány miatt pusztultak el.
Elvették a bevásárlószatyrát.

Továbbra sem olcsó mulatság ma földet vásárolni Magyarországon, kemény pénzeket kérnek a területekért.
Jól telepített villanypásztorokkal és őrkutyákkal hatékonyan megvédhetik az állataikat a gazdák.
Üzemanyaghiány még nincs Magyarországon, elosztási probléma és aggodalom már van.
Az egész gabona- és takarmánypiacra hatással lehet az elhúzódó közel-keleti konfliktus.
Árválság árnyékolja be a sertéstartók és a termelők fejlesztési terveit.