Ömlik a kínai fokhagyma a magyar boltokba: ezt az árut sózzák rá a vásárlókra

Kovács Nóra2021. január 27. 06:00

Hiába terem meg Magyarországon is, fokhagymából évek óta rendszeres importra szorulunk. Ennek döntően az az oka, hogy a hazai termőterület évek óta folyamatosan csökken, így a termelés nem tudja maradéktalanul fedezni a belföldi igényeket. A legtöbb áru Kínából érkezik, aminek fő oka az alacsony beszerzési ár, egy kilogramm fokhagymához ugyanis már 110 forintért hozzá lehet jutni - tájékoztatta az Agrárszektort Hunyadi István, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Kiemelte, ugyanakkor a hazai termesztésben lévő fajták íz, illat és zamatanyagait tekintve is lényegesen jobbak, mint például a kínai áru.

Magyarországon a hivatalos adatok szerint 2020-ban 797 hektáron termesztettek fokhagymát, akadnak azonban olyan területek, amelyek valamilyen okból kimaradtak a statisztikából, ezekkel együtt a tavalyi évben körülbelül 850-860 hektár volt a termőterület hazánkban - tudta meg az Agrárszektor Hunyadi Istvántól. Hozzátette, a tendencia 2018 óta csökkenő, évről évre egyre kisebb a fokhagyma magyarországi termőterülete. A csökkenésben számos dolog szerepet játszik, az egyik ilyen a gazdatársadalom növekvő életkora, sokan ugyanis kiöregednek és nincs aki folytassa a tevékenységet. A másik ok az árverseny, amit a hazai termelők jó része nem bír. A fokhagyma hazánkban még kézimunkaerő-igényes kultúrának számít, kevés termelő áll olyan magas technológiai szinten, ahol az emberi tényező már jelentősen redukálható. Nem kedvez a gazdáknak a munkaerő és a termeléshez köthető költségek növekedése sem, ezért főleg azok, akik kisebb területen, öntözés, valamint gépesítés nélkül, avultabb technológiával dolgoznak, és szinte alig tudnak jövedelmet realizálni, előbb-utóbb arra kényszerülnek, hogy a termelést feladják - közölte Hunyadi István. 

A mennyiség sokéves átlagban 6-8 ezer tonna között mozog, ami szintén csökkenő tendenciát mutat, de nem egyenesen arányos a termőterület csökkenésével. Ugyanakkor ez a mennyiség nem fedezi a belpiaci szükségleteket, ezért rendszeres importra szorulunk, az éves import évjárattól függően 800 - 1200 tonna között van - mondta a szakember. Kínából érkezik a legtöbb áru, de érkezik fokhagyma Spanyolországból és Észak-Afrikából is. A kínai fokhagyma legtöbbször nem közvetlenül Kínából érkezik, hanem más országok közbeiktatásával, az EU-ba például Hollandia hozza be a legtöbb kínai fokhagymát, Magyarországra is Hollandia érintésével érkezik a legtöbb kínai tétel.

A fő oka, hogy a legtöbb áru Kínából érkezik az alacsony beszerzési ár, a kínai fokhagyma nagykereskedelmi ára Kína legnagyobb fokhagymakereskedő platformján tavaly decemberben 2,4 jüan volt kilónként, ami kb. 110 magyar forintnak felel meg. Ez annyira alacsony ár, hogy ha kétszer kellene körbe hajóztatni a világóceánokon a kínai árut, valószínűleg még akkor is lehetne profitot képezni, ha a kiskereskedelmi árakat nézem.
Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A szakember hangsúlyozta, hiába a kínai import a beltartalmi értékekben és az úgynevezett organoleptikus tulajdonságban azért lényeges különbség fedezhető fel a magyar és az import fokhagyma között. A hazai termesztésben lévő fajták, és a hazai ökológiai adottságok olyan termék előállítását teszik lehetővé, ami íz, illat és zamatanyagait tekintve lényegesen jobb, mint például a kínai áru. 

Érdemes a konyhában jártasabb-aktívabb háziasszonyokat megkérdezni, melyikkel szeretnek jobban dolgozni? Ha az árat nem vesszük figyelembe, akkor én látatlanban is biztos vagyok benne, hogy a magyart választják. Ne felejtsük el azt sem, hogy hazai termék vásárlásával a magyar gazdaságot erősítjük, honfitársaink megélhetését segítjük

- emelte ki Hunyadi István.

Címkék:
import, kína, munkaerő, kereskedelem, termelés, vásárlás, fokhagyma, termesztés, termőterület, nagykereskedelem,