Rengeteg magyar vásárol ilyen élelmiszereket: tudhatnak valamit?

agrarszektor.hu2023. március 9. 18:03

Újraindul a Magyar Termék „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampánya. Ezúttal is az a cél - ahogy első alkalommal 2020-ban a pandémia ideje alatt -, hogy a hazai gyártók helyzetén javítsanak. A gazdasági körülmény ugyanis mára talán még összetettebbé vált. A Magyar Termék az idei évre azt tűzte ki célul, hogy a gyártóik összforgalma a tavalyi 2650 milliárd forint után megközelítse, akár el is érje a 3000 milliárdot.

A kampány újraindítását most többek között az indokolta, hogy a gazdasági helyzet az utóbbi hónapokban a három évvel ezelőtti időszakhoz képest is talán még összetettebb, komplikáltabb és nehezebb lett - írja közös közleményében a Magyar Termék Nonprofit Kft., az Auchan Magyarország Kft. és a Naszálytej Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Zrt. Így egyértelműen hasonló célokkal vág neki a Magyar Termék az idei akciónak. Szeretnének a hazai gyártók helyzetén kézzelfoghatóan javítani és jobb helyzetbe hozni őket. A tavaly év végén 16 000 ember megkérdezésével készített online kutatás ugyanis azt igazolta, hogy a vásárlók számára az árkérdés a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap. Egyértelműen kiderül azonban az is, hogy szinte minden fogyasztó (96%) számára fontos, hogy a kereskedelmi láncok polcain minél több magyar termékből tudjanak választani, vagyis nem mondanak le a hazai árukról. Ebben a helyzetben tisztán látszik a feladat, és még inkább fontos fókuszba helyezni a tudatos magyar termékvásárlást. A gyártók széles köre ma már felismerte, hogy bármilyen körülmények legyenek is, biztosítaniuk kell vásárlóikat termékeik hazai eredetéről és megbízhatóságukról. A Magyar Termék éppen ezt a lehetőséget kínálja számukra.

Ez abban is megmutatkozik, hogy a 2020-as eredményekkel összehasonlítva, az elmúlt év végére közel 30%-kal növekedett a védjegyhasználók tábora. Ez nem csak a „Vedd a hazait! Védd a hazait!” kampányt dicséri, hanem jelzi, hogy folytatni kell a munkát, mert a védjegyek képesek segítséget nyújtani a cégek és természetesen a fogyasztók számára.

„Ma több mint 230 gyártó, több mint ötezer árucikke jogosult a Magyar Termék védjegyrendszer valamelyik emblémájának használatára. Ezek gazdasági jelentősége az elmúlt év végére hatalmasra duzzadt, hiszen éves összárbevételük tavaly decemberre már meghaladta a 2650 milliárd forintot, gyártóik pedig 50 455 ezer embert foglalkoztatnak. Összességében rekord évet zártunk, a kampányok számában és a védjegyhasználó cégek bővülését illetően is

- emelte ki Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Címlapkép forrása: Magyar Termék Nonprofit Kft.

Címkék:
élelmiszer, védjegy, magyar-termék, kampány, kutatás, magyarország, eredet, védjegyrendszer, gyártó,