agrarszektor.hu • 2026. november 2. 14:28
Fontos döntések születtek az ENSZ kéthetes biodiverzitási csúcstalálkozóján, Jerevánban.
Megállapodással zárult az ENSZ 17. biodiverzitási csúcstalálkozója (COP17) az örmény fővárosban szombaton. A részt vevő országok elfogadták az úgynevezett Jereváni Tervezetet, amely a következő négy év legfontosabb feladatait rögzíti a globális természetvédelmi célok elérése érdekében, emellett közel kétmilliárd dollárnyi új finanszírozási forrásról is döntöttek - jelentette az UN News.
A most véglegesített dokumentum a Kunming-Montreali Globális Biodiverzitási Keretrendszer 23 célkitűzésének megvalósítását hivatott felgyorsítani a 2030-as határidőig hátralévő időszakban. A tervezet felszólítja az államokat a természetkárosító támogatások felszámolására, valamint arra, hogy a nemzeti költségvetéseket és a gazdasági döntéseket hangolják össze a természetvédelmi szempontokkal. Emellett a fejlődő országoknak nyújtott pénzügyi, tudományos és technikai segítségnyújtás növelését, illetve a végrehajtás szigorúbb ellenőrzését és a jelentéstétel megerősítését is előírja. Astrid Schomaker, a Biológiai Sokféleség Egyezmény (CBD) ügyvezető titkára a döntés kapcsán hangsúlyozta, hogy nem lehet úgy megvédeni a természetet, ha közben továbbra is finanszírozzák a pusztítását.
A kéthetes tanácskozás során a felek csaknem ötven határozatot fogadtak el. Ezek többek között érintik a védett területek és az erdők kezelését, a vadgazdálkodást, az inváziós idegenhonos fajok elleni fellépést, a tengeri és part menti élővilág védelmét, valamint a szintetikus biológia kérdéskörét. Intenzív tárgyalások után született meg a megállapodás a Szeváni Irányelvekről is. Ez a dokumentum fekteti le egy új, állandó testület működési szabályait, amelynek feladata az őslakos népek és a helyi közösségek szerepének erősítése a globális biodiverzitás-politika alakításában.
A konferencián jelentős anyagi felajánlások is születtek, így összesen közel kétmilliárd dollárnyi új forrást jelentettek be a biológiai sokféleség megőrzésére. Ebből 560 millió dollár a Globális Környezetvédelmi Alap (GEF) legújabb feltöltéséből, 500 millió dollár pedig a Fajmegőrzési Szövetségen (Species Recovery Alliance) keresztül érkezik. További 330 millió dollár jut a Value Nature Alapba, amelynek célja a magántőke bevonása a természetvédelembe. Mindezek mellett az Ázsiai Fejlesztési Bank egy új biodiverzitási kötvényt és befektetési inkubátort indított el, a résztvevők pedig új mutatókról is megállapodtak az élővilág állapotának pontosabb nyomon követése és a számonkérhetőség javítása érdekében.
Hambardzum Matevoszjan, a COP17 elnöke és Inger Andersen, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) ügyvezető igazgatója egyaránt a nemzetközi együttműködés és a kompromisszumkészség sikereként értékelték a jereváni eredményeket. A következő, 18. biodiverzitási csúcstalálkozót két év múlva Ecuadorban rendezik meg.