Tragikus a helyzet a Dunántúlon: durva, ami a baranyai horgásztavakkal történik

agrarszektor.hu2022. július 14. 10:30

Tíznél is több horgásztó tűnt el Baranya megyében. Habár a Dunántúl több esőt kapott, mint az ország keleti fele, a csapadékhiány miatt számos horgásztó kiszáradt a megyében.

Noha a Dunától nyugatra több csapadék hullott a közelmúltban, mint az ország keleti részében, mégis, Baranya megyében tíznél is több horgásztó száradt ki - írta meg az Időkép.hu. A portál értesülései szerint Bicsérd központjában az egykor 1-2,5 méter mély és 2,7 hektáron elterülő tavat tápláló vízfolyás több mint 10 km-es szakasza teljesen kiszáradt, és két éve nem pótolta a vizet. A tó mind a horgászok, mind a kirándulók és különféle rendezvények közkedvelt helye volt, így a település polgármestere felbecsülhetetlennek véli az anyagi kárt.

Kistapolcán pedig egy korábban másfél méter mély, 7,6 hektáros horgásztó száradt ki. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közlése szerint a környéken mind a csapadék, mind a talajban tárolt vízmennyiség csökkenése felelős a kiszáradásért. Az intenzív, de rövid, lokális csapadék nem pótolja a korábbi időszakok hiányát. A csökkenő csapadékmennyiség éves szinten problémát jelent, a téli hómennyiség hiánya szintén közre játszik a Mecsek lábánál lévő források, patakok és kisebb-nagyobb tavak eltűnésében. A helyi horgászegyesület jelenleg nem tud megoldást a problémára.

Címkék:
aszály, katasztrófa, csapadék, szárazság, hiány, baranya-megye, csapadékhiány, kiszáradás, baranya, vízmennyiség, talajvíz, talajvízkészlet, horgásztó,