Egymás után söpri be a díjakat a magyar mezőgépgyártó: tarolnak a cég fejlesztései

agrarszektor.hu2020. március 4. 18:30

Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. fejlesztése nyerte el az "Év Magyar Mezőgépe 2019" díjat. Az elismerésre nem lehet pályázni, a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya által kijelölt szakmai zsűri döntése, hogy melyik hazai fejlesztésű és egyben gyártású terméknek ítéli oda a kitüntetést.

Több mint 350 kiállító mutatta be szakmai újdonságait az AGROmashEXPO és AgrárgépShow rendezvényen, melyen a CLAAS Hungária újdonságaival képviselte magát. A magyar mezőgépfejlesztéseket a zsűri is itt tekintette meg, s hosszas mérlegelés után döntött a kitüntetések sorsáról. A döntés alapján három díjat adott át a bizottság a hazai fejlesztőknek és gyártóknak, amelyet 39 esélyes cég közül választottak ki, tudhattuk meg a cég közleményéből.

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

Az első díjat a CLAAS Hungária Kft. a CONVIO FLEX 930-as hevederes vágóasztalával nyerte el, melyet Törökszentmiklóson fejleszt és gyárt. A vágóasztal univerzálisan használható szinte minden terményhez flexibilis vagy merev kaszasínnel. Kiválóan alkalmazható gabona, repce, szója, borsó vagy éppen fű betakarításához. Ott is jól alkalmazható, ahol az alacsonyabb növénykultúrákat egészen közel a talajhoz kell learatni vagy például nehezek a betakarítási körülmények, például a fekvő termények esetében. A kaszagerenda a terep egyenlőtlenségeit is nagyon jól tudja követni, hiszen a talajszinthez képest függőlegesen 225 millimétert is képes folyamatosan, automatikusan elmozdulni.

A január nem csupán az "Év Magyar Mezőgépe 2019" díjat hozta el a törökszentmiklósi vállalatnak, ugyanis az év elején átadták a CLAAS Kiváló Termelővállalat Díjat (CLAAS Excellence System - CXS) is, amelyért a társgyárak küzdenek meg immáron 12 éve. A gyárak eredményeit Minőségmenedzsment, Költségek, Logisztika, Motiváció szempontok alapján értékelik. A hazai vállalat egy második és két első díjjal is gazdagabb lett idén. A CLAAS Csoport második legjobb fejlesztési projektje a repcekasza szerelőterület átalakítása lett, ugyanakkor a magyarok megmutatták tudásukat a költséggazdálkodás területén is, hiszen egy olyan projekt, egy úgynevezett "MECCS" lett az aranyérmes (MECCS: Mindenképp megnyerendő csata.), amely a vállalat működése szempontjából kritikus problémára priorizált és hozott megoldást: ez az alkatrészellátás jobbítására irányult. A legtöbb megvalósított ötlet és motivált csapatok körében a fokozott munkavédelem és a dolgozói workshopok is elismerést hoztak a magyar gyárnak, az első hely ugyanis itt sem maradt el.

A CLAAS Hungáriánál hagyománynak számít, hogy a vállalat iparűzési adójának sorsáról a dolgozók döntenek, hiszen azt olyan vállalati és helyi közösségek számára ajánlják fel, akiket a munkatársak javasolnak. A tavalyi évben a dolgozók több mint 75%-a adta le szavazatát arra vonatkozóan, hogy mely szervezetet, közösséget támogassa a törökszentmiklósi gyár. Látva a dolgozók aktív részvételét, a tavalyi évben minden eddiginél több, 14 "jó ügyet" támogatott a vállalat. A kezdeményezés nem csupán segítséget nyújt azoknak, akik hozzájárulnak a város, illetve térség fejlődéséhez, de a dolgozók büszkeségfaktorát is növelik, hiszen egy fontos döntés részesei lehetnek. 2020-ban a korábbihoz hasonló érdeklődés övezi a kiválasztási folyamatot, mely márciusban zárul le.

(A cikkben felhasznált kép a Claas Hungária Kft. tulajdonát képzi.)

Címkék:
betakarítás, claas, agromashexpo, agrárgépshow, eszköz, díjazott,