Erdei Gabriella • 2026. március 4. 10:32
Az agráriumban ma már nem az a kérdés, hogy száraz lesz-e az év, hanem az, miként lehet túlélni a tartós vízhiányt és a hőstresszt. A klímakockázat, a szűkülő időablakok és a finanszírozási bizonytalanság egyszerre formálják a beruházási döntéseket, miközben a hazai géppiac látványosan visszaesett, a termelők pedig egyre inkább kivárnak. Harsányi Zsoltot, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét arról kérdeztük, hogy mire költenek, és mire nem a gazdák ebben a környezetben – és miért nem halogatható tovább egy országos léptékű, aktív vízstratégia.
A klímaváltozás hatásai és a vízhiány az elmúlt években látványosan felerősödtek. Eljutottunk oda, hogy az agráriumban már nem csak ciklikus, hanem szerkezeti kihívásról van szó?
Az ágazat közvetlenül ki van téve az időjárási szélsőségeknek, hiszen a mezőgazdasági területek fölé nem tudunk tetőt húzni. Az ország jelentős részén az 500-550 milliméteres sokéves csapadékátlaghoz képest komoly elmaradás tapasztalható. Egy milliméter csapadék hektáronként 10 köbméter víznek felel meg. Ha az éves mennyiség például 350 milliméterre csökken – ahogyan az Délkelet-Magyarországon tavaly megtörtént –, akkor már az átlaghoz képest is 150-200 milliméter a hiány.
Ez hektáronként 1500-2000 köbméter víz kiesését jelenti.
Délkelet-Magyarországon ráadásul a csapadék nemcsak kevés volt, hanem kedvezőtlen eloszlásban érkezett. Télen kiszáradt csatornákat láttunk – korábban ilyenkor gumicsizma kellett, most bakancsban lehetett sétálni. Ez egy borzasztó állapot, nem egyszerű kilengés, hanem tartós vízhiányos állapot.
Ráadásul nem elég a minimálisvízvisszapótlás, ha valaki stabilan, kiszámíthatóan akar termelni. Mi ennek a reális megoldása – és mi jelenti ma a legnagyobb akadályt?
Öntözni lehet és szükséges is, mi is öntözünk, de az öntözés alapfeltétele a rendelkezésre álló vízkészlet. Ha a szántóföldi növénytermesztés optimális, 800-900 milliméteres éves vízigényéhez viszonyítunk, a jelenlegi helyzetben további 300-350 milliméter pótlására lenne szükség. Ez hektáronként újabb 3000-3500 köbméter vizet jelent, vagyis összességében akár 5-6000 köbméter vízről beszélünk hektáronként egyetlen évben.
Ez már nem agronómiai, hanem vízgazdálkodási és infrastrukturális kérdés. A vízvisszatartást rendszerszinten kell megoldani. Lehet tározókról és csatornákról beszélni, de országos léptékű infrastruktúra nélkül nem kezelhető a probléma. Ilyen kapacitást nem lehet egyik évről a másikra megépíteni, viszont, ha nem indul el a fejlesztés, a lemaradásunk csak tovább fog nőni.
A víz ma versenyképességi kérdés és minden ország igyekszik a saját vízbiztonságát erősíteni.
Amikor bőséges a készlet, a szomszédos országok átengedik; amikor szűkös, visszatartják. A vízgazdálkodási infrastruktúra fejlesztése mindenhol napirenden van, nagy kapacitású tározókkal és szabályozási megoldásokkal. Magyarországnak ebben a helyzetben aktív, hosszú távú vízstratégiára van szüksége – a mai kihívások hasonló léptékű gondolkodást igényelnek, mint amilyen a 19. századi folyamszabályozás idején jellemezte az országot.
A vízhiány mellett a hőhullámok is egyre markánsabbak, nagyon sokat számíthat akár 1-2 Celsius fok különbség is. A hőstressz mennyiben változtatja meg a termelési logikát?
Nagyon nem mindegy, hogy 35 fok van, vagy 37-38. A növények és az állatok esetében is vannak kritikus küszöbértékek, amelyek felett a termelési teljesítmény hirtelen romlik. A kukoricánál például 37-38 fokos hőmérséklet mellett a pollen életképessége jelentősen csökken, így hiába tűnik első ránézésre fejlettnek a cső, csak éppen nincs rajta termés. Délkelet-Magyarországon az elmúlt években a 350 milliméter körüli csapadékhoz 37-38 fokos csúcshőmérsékletek társultak, ami kombinált víz- és hőstresszt jelentett. Nyugat-Magyarországon ezzel szemben 500-550 milliméter csapadék hullott, és a hőség sem volt ilyen szélsőséges. Saját mérőállomásaink adatai is azt mutatják, hogy
a hódmezővásárhelyi és a beledi telephelyeink között mintegy 200 milliméteres csapadékkülönbség és 2-2,5 fokos átlaghőmérsékleti eltérés volt.
Ez az állattartásban is közvetlen termelési kérdés: a hőstressz csökkenti a takarmányfelvételt, rontja a szaporodásbiológiai mutatókat és visszaveti a teljesítményt. Ilyen körülmények között a kérdés már nem pusztán technológiai, hanem egyre inkább klimatikus adottságokhoz való alkalmazkodásról szól.
Hogyan jelenik meg mindez a beruházási döntésekben? Regionálisan eltérő pályára került a beruházási aktivitás?
Nyugat-Magyarországon, ahol kedvezőbbek voltak a termelési feltételek, több helyen realizálódhatott a jövedelem. Dél-keleten viszont, ahol a csapadékhiány és a hőstressz egyszerre jelentkezett, sokszor veszteségessé vált a növénytermesztés. Ilyen környezetben nehéz százmilliós kombájnokat vásárolni. A gazdák ezért inkább a meglévő géppark üzemképességének fenntartására koncentrálnak. A javítás sokszor nem fejlesztést jelent, hanem a működőképesség biztosítását: a cél az, hogy a gép elvégezze az adott szezon feladatait. Komolyabb felújításba vagy cserébe egyelőre kevesen vágnak bele.
A beruházási kedv visszaesése országos szinten is látszik. A traktorértékesítési darabszámok jelentősen csökkentek, Magyarország ma már a kisebb piacok szintjén mozog. Az utolsó érdemi vásárlási hullámot a 2022-2023-as precíziós, úgynevezett digitális pályázat hozta, amikor a támogatott gépbeszerzések átmenetileg megemelték az értékesítési számokat. Azóta inkább a kivárás jellemző. Ami viszont stabil maradt – sőt, relatív értelemben fel is értékelődött –, az az alkatrész- és szervizpiac.
Ha a géppark öregszik és a cserék halasztódnak, a karbantartás szerepe automatikusan nő.
A mezőgazdaság napi üzem: a munkaeszköznek működnie kell, a fejőgép nem állhat le, a robotrendszer azonnal jelez, ha hiba van. Ilyen környezetben a szerviz nem kiegészítő szolgáltatás, hanem a termelésbiztonság alapfeltétele.
Az elmúlt években az agrár-ökológiai és agrár-környezetgazdálkodási programok azt is magukkal hozták, hogy a meglévő gépparknak sok helyen kevesebb munkája lett. Hogy látja, mennyire torzítja a keresletet a támogatási rendszer?
Érdemben befolyásolja a gépkeresletet. A mintegy 5 millió hektár hazai szántóterületből közel 2 millió hektár érintett valamilyen agrár-ökológiai vagy környezetgazdálkodási konstrukcióban. Ha egy terület nem jut el a klasszikus értelemben vett betakarításig, hanem például zöldtrágyaként letárcsázzák, ahhoz jóval kevesebb gépi kapacitás szükséges, mint egy teljes termesztési ciklus esetén. Paradox módon ezek a programok sok esetben stabilabb bevételt biztosítottak, miközben például egy hat tonnás kukoricatermés hektáronként akár veszteséget is jelenthetett.
A rendszer agrárpolitikai szempontból működőképes lehet, ugyanakkor az árutermelés és a mezőgazdasági gépkereskedelem irányából nézve kevesebb intenzív géphasználatot és mérsékeltebb beruházási igényt generál, mint a klasszikus, intenzív termelési modell.
Ebben a környezetben, amikor a jövedelem és a termelési feltételek is bizonytalanok, ha mégis van beruházás, mire költenek leginkább a gazdák?
A gazdák elsősorban az alkalmazkodást szolgáló technológiákra költenek. Ha nem tudják öntözni a teljes területet, olyan megoldásokat keresnek, amelyek segítik a talajnedvesség megőrzését. Kísérleteznek, kisebb területen új technológiákat tesztelnek. Nem minden válik be, de az alkalmazkodás kényszere erős.
Csökkent az érdeklődés a klasszikus szántás iránt, miközben nőtt a kereslet a talajlazítók és a minimális műveléshez illeszkedő eszközök iránt.
A vetőgépeknél is azok a konstrukciók népszerűbbek, amelyek szántás nélküli körülmények között is biztosítják a megfelelő magágyat. A másik kulcstényező az időablak szűkülése. A betakarításnál vagy növényvédelemnél ma már nincs két hét csúszásra lehetőség; egy esős periódus vagy hőhullám könnyen felborítja az ütemtervet. Jól látszik ez a gépek teljesítményének növekedésén is. Huszonöt évvel ezelőtt az átlagos vágóasztal-szélesség 5,5 méter volt, ma közel 8 méter. Egy kombájn ára 150 ezer euróról 600 ezer euróra emelkedett, miközben óránként akár 100 tonna terményt is képes learatni. A teljesítmény sokszorozódott, de ezzel együtt a beruházási összeg és a kockázat is.
A permetezőknél is látszik a kereslet, különösen a nagy, 36 méteres kerettel felszerelt gépeknél, amelyek naponta 300-400 hektárt képesek kezelni. Ehhez azonban nemcsak gép, hanem munkaerő, logisztika és szervezettség is szükséges. A teljesítmény tehát sokszorozódott, a beruházási összeg viszont ezzel párhuzamosan nőtt. A gazdálkodónak ma sokkal nagyobb tőkét kell kockáztatnia ugyanazért a munkáért – igaz, jóval rövidebb idő alatt tudja elvégezni.
A jelenlegi kamatkörnyezet és a finanszírozási feltételek mennyire befolyásolják a beruházási döntéseket? Sokszor nem is a műszaki tartalom, hanem ahitelkondíciókdöntikel a fejlesztést?
Ma a finanszírozás legalább akkora súllyal esik latba, mint a műszaki tartalom. A kedvezményes konstrukciók fontos kapaszkodók a kisebb vállalkozások számára, a nagyobb beruházásoknál viszont a kamatszint válik döntő tényezővé.
Ha összevetjük magunkat például a lengyel piaccal, ott alacsonyabb kamatszintről indulnak. Ez a különbség a végén több százalékpontnyi hátrányt is jelenthet, ami több százmilliós beruházásoknál már érdemben befolyásolja a megtérülést. A hitel akkor éri meg, ha a jövedelemtermelő képesség ezt biztonsággal elbírja.
Korábban, kedvezőbb piaci környezetben a gazdák könnyebben döntöttek a magasabb felszereltség mellett is. Mostanában azonban a döntések sokkal inkább a funkcionalitásról és a megtérülésről szólnak. A komfort ugyanakkor nem puszta luxus: aki évente 1500-2000 órát ül a gépben, annak a munkakörülmények minősége közvetlen hatással van a teljesítményére. A kérdés inkább az, hogy belefér-e a finanszírozási keretbe.
Hosszú távon kiváltható-e a saját géppark bérmunkával? Mennyire stabil ez a modell csúcsidőszakban?
Sokan választják ezt a megoldást. Egy 200 millió forintos kombájn évente három hétig dolgozik intenzíven, a fennmaradó időben áll. Nem mindenki akar ekkora tőkét lekötni, különösen akkor, ha a földterület egy részét bérli, és nincs hosszú távú garanciája a használatra.
A bérmunka tőkekímélőbb és mobilabb modell, ráadásul gyakran a legmodernebb technológiához biztosít hozzáférést.
Nem kell finanszírozni a teljes gépparkot, és a karbantartási, szervizelési kockázat jelentős része sem a gazdát terheli, csak találni a gépre egy gépkezelőt. Ugyanakkor a modell stabilitása nagyban függ az időzítéstől és a kapacitás rendelkezésre állásától. A betakarítási csúcsidőszakban mindenki egyszerre szeretne dolgozni, így a bérmunka kiszolgáltatottabbá teheti a termelőt az időjárásnak és a szolgáltató kapacitásának. Ezért a nagyobb gazdaságok jellemzően bizonyos kulcsgépeket saját tulajdonban tartanak, a többit pedig bérmunkával oldják meg.
Mekkora a piaci kereslet a precíziós technológiák iránt? Inkább az egyszerűbb, azonnali előnyt hozó megoldások terjednek, vagy a komplexadatvezéreltrendszerek is?
Van kereslet a precíziós megoldások iránt, de nem mindegy, melyik szintjéről beszélünk. Az egyszerűbb, azonnali előnyt adó rendszerek – például a GPS-alapú párhuzamos haladás, az automata kormányzás vagy a pontos táblafelosztás – kifejezetten népszerűek. Ezeknél rögtön látszik az eredmény,
kevesebb az átfedés, pontosabb a munka, kevésbé fárad el a kezelő.
A gyártók is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a használhatóságra és az ergonómiára. Volt olyan gépkezelő, aki azt mondta, minden rendben van, csak nem éri el kényelmesen a lábtartót – a következő szériában már állítható lett. Ezek apróságnak tűnnek, de aki éjszakákat dolgozik a gépben, annak a kabin, a zajszint és a kezelhetőség hatékonysági kérdés.
A komplexebb, adatvezérelt precíziós gazdálkodásnál viszont már nincs ilyen azonnali élmény. Ott adat, fegyelem és szaktudás kell. A technológia adott, de sok helyen nincs hozzá megfelelő ember. A mezőgazdaságban ma már nemcsak víz és tőke, hanem tudás is korlátozó tényező.
Ebben a környezetben milyen szerepet tud betölteni egy országos lefedettségű gépforgalmazó?
Egy ilyen piaci helyzetben a forgalmazó szerepe jóval túlmutat az értékesítésen. Amikor a gazdák beruházási döntései egyre nagyobb kockázattal járnak, a finanszírozási tér beszűkült, és a technológiai fejlődés üteme gyors, akkor a legnagyobb hozzáadott érték a szakmai háttér és a kiszámítható jelenlét. Az AXIÁL több nemzetközi márkát képvisel, országos telephelyhálózattal és szervizkapacitással van jelen. Ez nemcsak logisztikai előnyt jelent, hanem biztonságot is a termelők számára: alkatrész-ellátást, gyors szervizt, technológiai támogatást. A mai környezetben egy gép megvásárlása nem egyszeri tranzakció, hanem hosszú távú együttműködés. Legalább ilyen fontos a technológiai adaptáció támogatása. Sokszor ma
a gazdák ma nem azt kérdezik, hogy melyik gép a legerősebb, hanem hogy melyik illeszkedik a saját termelési adottságaikhoz és kockázati profiljukhoz.
Ebben a döntésben a forgalmazó tanácsadói szerepe felértékelődik. Ezért tartjuk lényegesnek a szakmai jelenlétet a szántóföldi bemutatókon és az állattenyésztési rendezvényeken is. Ma már nem elegendő katalógusból dönteni: a technológiát működés közben kell látni, össze kell hasonlítani, és a saját körülményekre kell lefordítani. Egy országos szereplő feladata az is, hogy hidat képezzen a gyártók fejlesztései és a hazai gazdálkodók mindennapi gyakorlata között.