Agrárszektor • 2026. május 7. 10:28
Az Európai Bizottság gyökeresen alakítaná át az eddigi agrártámogatási rendszert, de az évtizedek óta jól működő Közös Agrárpolitika csak akkor tudja teljesíteni eredeti céljait, ha megőrizzük függetlenségét az egységes alapon kívül, ha megtartjuk kétpilléres szerkezetét, szintén független, testreszabott végrehajtási szabályokkal és erős költségvetéssel.
Magyarország uniós csatlakozása óta eltelt több mint két évtizedben számos komoly változáson keresztül ment át Európai Unió. Formálódott a működése, több körben bővült a közösség, az Egyesült Királyság pedig elhagyta azt, miközben némileg módosulni látszanak a célok és az a szemlélet, melyek mentén az a közel félmilliárd ember életére, mindennapjaira hatást gyakorolnak az unió döntéshozói.
Az EU alapértékeinek tisztelete elsősorban nem politikai elvek mentén kell, hogy megvalósuljon. Ezek olyan értékek, melyek jelentősen áthatják a közösség szakpolitikáit, így annak közös agrárpolitikáját, a mezőgazdasági gyakorlatokat és az élelmiszertermelés stratégiai keretét is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mezőgazdaság az EU egyik legkorábbi, egyben önálló szakpolitikai területe, melyben az alapértékeknek természetüknél fogva hangsúlyosan meg kell jelenniük, hiszen az emberi méltóság, a szabadság, de még az ember jogok is nehezen bontakoztathatóak ki, ha nem áll az unió lakosságának rendelkezésére megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszer.
Az élelmezés biztonsága ugyanis a közösség és a nemzetek számára is stratégiai kérdés kell, hogy legyen. Most azonban úgy áll a helyzet, hogy mindaz veszélybe kerülni látszik, ami ebben a meglehetősen kiszámíthatatlan világpolitikai helyzetben garanciát jelenthetne az uniós agrárium megfelelő finanszírozására.
Az Európai Bizottság 2028-2034 közötti Közös Agrárpolitika (KAP) reformjára és a többéves pénzügyi keretre (MFF) vonatkozó javaslata ugyanis gyökeresen formálná át az eddig megszokott támogatáspolitikai rendszert. Az Európai Bizottság tavaly nyáron hozta nyilvánosságra az ezekre vonatkozó rendelettervezeteit. Számos módon hangot adtunk annak, hogy Magyarország nem ért egyet azzal, hogy a KAP-ot minden más pénzügyi eszközzel együtt egy közös, egységes alapba olvasszák be. Számításaink szerint a csökkenő KAP költségvetésből mintegy 21 százalékkal kevesebb forrás jutna a korábbiakhoz képest hazánknak. A források szűkülése tekintetében különösen érintett terület a vidékfejlesztés, de az egyik legfontosabb jövedelempótló típusú forrás, a területalapú támogatás jövője is kérdéses.
Magyarország ezidáig azt tette, amit a 2024-es uniós tanácsi elnöksége idején megfogalmazott és az összes tagállam által egyhangúlag elfogadott dokumentumban, az úgynevezett tanácsi következtetésekben rögzített. Mindeddig kiállt az önálló két pilléres KAP és annak dedikált költségvetése mellett. Ez által maradhat meg a biztonságos élelmezésünk, megőrizhetjük a fenntartható gazdálkodás tekintetében elért eredményeinket és nem utolsó sorban a magyar vidék élhetőségét, azért, hogy semmilyen körülmények között se csökkenjen annak népességmegtartó ereje, és az ott élők életminősége se romoljon.
Az Európai Bizottság elképzelései abba az irányba mutatnak azonban, hogy a kisebb üzemmérettel rendelkező árutermelő családi gazdaságoktól is jelentős forrásokat vonna el, teljesen figyelmen kívül hagyva az egyes tagállamok üzemszerkezetét.
Magyarország céljának továbbra is annak kell lennie, hogy a tagállamok elég rugalmasságot kapjanak annak eldöntésére, hogy milyen módon kívánják a kisebb méretű, sérülékenyebb gazdaságokat többlet támogatásban részesíteni, melynek az ország sajátos adottságai által meghatározott üzemszerkezet figyelembe vételével kell megvalósulnia.
A csökkenő büdzsé mellett arra is következtetni lehet a 2028-tól tervezett uniós költségvetés tervezetéből, hogy az elosztási módszer is változik. Nemcsak megszűnne a kétpilléres agrártámogatási struktúra, hanem a források összevonásával, az agráriumhoz szabott évtizedes keretek felszámolásával arra kényszerítenék a tagországokat, hogy a különböző tagállami szakpolitikák egymás ellen versenyezzenek a forrásokért. Ez igen kedvezőtlen helyzetet teremtene minden nemzetgazdasági ágazat számára. Ezzel az agrárium nemzetstratégiai jelentőségét értékelik alul, ami végzetes hiba. Az uniós döntéshozók megfeledkeznek arról is, hogy a mezőgazdaságban a gazdálkodási év sok tekintetben más ütemezésben kívánja meg a támogatások kihelyezését. A területalapú támogatások közvetlen kifizetéseinek rendszere alapvetően más logika szerint működik, mint például a különböző operatív programokban megszokott kifizetések. Azt is tudni kell, hogy a megfelelő időben kiutalt források az agráriumban a gazdák fizetőképességét szavatolják, ami pedig a termelés- és élelmezés biztonságának fenntartása érdekében elengedhetetlen. Egy összevont alap esetében azonban jelentősen nehezítené a helyzetet, hogy ahhoz egységesített végrehajtási szabályok alkalmazása társulna, amelyek ugyancsak nem az agrárium sajátos működéséhez igazodnak.
Az évtizedek óta jól működő Közös Agrárpolitika csak akkor tudja teljesíteni eredeti céljait, ha megőrizzük függetlenségét az egységes alapon kívül, ha megtartjuk kétpilléres szerkezetét, szintén független, testreszabott végrehajtási szabályokkal és erős költségvetéssel.
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar nem rendelhető alá semmiféle nagypolitikai célnak, különösen most nem. Az Unió számos tekintetben nehéz helyzetben van a gyorsan változó világpolitikai környezet, a romló gazdasági kilátások, a kritikus energetikapolitikai körülmények közepette. Pont most kellene erősíteni az olyan ágazatokat, mint az agrárium, amelyek az uniós polgárok jóllétét alapjaiban határozzák meg. A tervezet ezzel szemben olyan megdöbbentő elemeket tartalmaz, mint az, hogy földjüket megtartó, de már nyugdíjba vonult, 65 évnél idősebb termelők nem részesülhetnének területalapú támogatásban. Ezt azért tenné, hogy elősegítse a fiatal gazdák földhöz jutását. Ez nagyon méltánytalan gyakorlat lenne, és inkább viszályt keltene a generációk között, mint az együttműködést erősítené. Sőt, úgy néz ki, hogy ezzel párhuzamosan a degresszió és a támogatási plafon (capping) szigorítása a nagyobb üzemek esetében ugyan csökkenthetné az automatikus „méretelőnyt”, de ez összességében ugyancsak nem előremutató intézkedés a hazai mezőgazdasági vállalkozások tekintetében. A kis- és közepes gazdálkodók pozíciója ettől nem fog javulni jelentősen.
Jól látszik tehát, hogy most elsősorban egy alapvetően politikai vita zajlik a Közös Agrárpolitika jövőjéről, a szakmai és az emberi érveket mellőzve. Ennek a vitának pedig elsősorban szakmai természetűnek kell lennie, hiszen az élelmezésbiztonság kérdése felül kell, hogy írja a politikát. Az unió megfelelő minőségű és mennyiségű élelmezése ugyanis sokkal inkább az életről, élhetőségről és az egészségről szól. A javaslatnak márpedig egyelőre közel sincs olyan mélysége, hogy arról valódi, érdemi szakmai vitákat tudjunk folytatni. A dolgunk az, hogy még most, a tervezési folyamat idején elutasítsunk minden hibás koncepción alapuló elgondolást. Nem hozhatjuk az agráriumot rosszabb helyzetbe egy amúgy is bizonytalan és – mind gazdasági, mind klimatikus szempontból – jósolhatatlan időszakban.
A mezőgazdaság finanszírozásának jövője tehát nem lehet sem a megszorítások, sem pedig az összevonások áldozata. Különösen fontos ez egy olyan piaci környezetben, amiben egyre inkább fokozódik a kiszámíthatatlanság. A Bizottság ugyanis a tagállami félelmek és tiltakozások ellenére számos esetben dönt a gazdálkodók feje felett a kereskedelmi megállapodások vonatkozásában is. Az orosz-ukrán háborús konfliktus kezdete óta itt van például az ukrán termékek dömpingjének problémája, amit csak nemzeti hatáskörben tudott kivédeni hazánk. Ám, most már számítani kell a Mercosur-megállapodás nyomán arra, hogy a Dél-Amerikából származó termékek is nagy számban jelennek meg az európai piacon. Az élelmiszerek, a takarmány ottani előállítását az EU-ban általánosan elfogadott és meglehetősen szigorú szabályokhoz kell kötnünk mindenáron, hiszen meg kell védenünk a magyar családokat attól, hogy adott esetben nem kellően biztonságos élelmiszer kerül az asztalukra.
Az Unió alapértékei úgy ágyazódnak be a mezőgazdaságba, hogy egyszerre biztosítják a gazdák megélhetését, a fogyasztók biztonságát, a vidéki térségek élhetőségét és a természeti erőforrások megóvását.
Az agrárium így nem pusztán gazdasági tevékenység, hanem az uniós közösség értékeinek egyik legfontosabb hordozója. Éppen ezért világossá kell tennünk, hogy Az Európai Unió a vesztébe rohan, ha felszámolja a jelenlegi agrártámogatási rendszert.