Agrárszektor • 2026. május 21. 10:31
Önsorsrontó irány a korábban megszokott, kifejezetten csak az aktuális kereslet és a kínálat összekötésére alapozó terményfelvásárlási gyakorlat, ehelyett az ezzel foglalkozó piaci szereplőknek termelésszervezésre is figyelmet kellene fordítaniuk. Ennek hiánya ugyanis előbb-utóbb a termelők mellett az ő jövedelmezőségükre is negatívan hat.
Az USA agrárminisztériumának februári előrejelzése szerint az amerikai gazdálkodók 2026-ra növekvő termelési költségekkel, csökkenő piaci árbevétellel és jövedelemmel kalkulálhatnak. Az American Farm Bureau Federation agrár érdekvédelmi szervezet év eleji elemzése szerint számos egyesült államokbeli gazdaság várhatóan negyedik vagy ötödik egymást követő évben is veszteséges lesz a terménypiaci árnyomás miatt.
Amerika messze van ugyan, de a tünetek kísérteties hasonlósága jól mutatja a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége körül elmúlt években világszerte kialakult anomáliákat. A megváltozott klíma szorítása, a termelési költségek magas szintje és az értékesítési bizonytalanságok miatt idehaza is egyfajta közös létélménnyé vált a tartós elbizonytalanodás a szántóföldi növénytermesztésben.
4,2 millió hektár szántóföld és durva becsléssel mintegy 1.800 milliárd Ft termelési érték mellett ugyanakkor elemi agrárgazdasági érdekünk a többség számára adaptálható, jövőbe mutató utakat keresni és felmutatni. Piaci oldalról csodára nem érdemes várni, az Európai Bizottság 2035-ig tartó hivatalos kitekintése szerint is az EU-ban – ahova az exportunk döntő része irányul – 10 éves távlatban a gabonafélék élelmiszercélú felhasználásában mindösszesen 0,2 százalékos növekedés, az állatállomány csökkenése miatt a takarmánycélú felhasználásban pedig visszaesés várható. A termelési költségek megnövekedett szintje és a megváltozott klíma tartósan velünk élő jelenségekké váltak.
Feltehetjük a kérdést, lehet-e akkor piaci árbevételre – és nem támogatásra – épülő jövedelmező gazdálkodás a magyar szántóföldi növénytermesztésben és ehhez kinek mit kell csinálni? Mi lendíthet tovább bennünket nagy eséllyel a jövedelmezőség visszaszerzésének irányába? Az ehhez szükséges feladatok egy része a gazdálkodók, más részük pedig a terményfelvásárlással- és kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások felelősségi körébe tartozik. Ebben az írásban ez utóbbiakkal foglalkoznék.
A jövőbeli ágazati jövedelmezőség egyik alapfeltétele az, hogy ne csak egyik évről a másik évre, az aktuális kínálat és kereslet egyre nehezebben működő összekötésében merüljön ki üzleti tevékenysége azoknak a piaci szereplőknek, akik felvásárolják a terményt, hanem mutassanak piac- és termékpálya szervezési aktivitást. A korábbi években megszokott üzletpolitika változatlan módon történő folytatása önsorsrontó iránynak tűnik, ugyanis azzal nagy eséllyel nem csak a gazdálkodók, hanem az ő jövedelemtermelő képességük is szépen lassan elolvad Magyarországon. A globális kereskedők hazai leányvállalatai a kis magyar piacon nem tudnak mást csinálni, mint amit az anyacég lehetővé tesz számukra, de miattuk nem is kell aggódni. A magyar tulajdonú, felvásárlást végző cégeknél érdemes ugyanakkor végiggondolni, mit kell másképp csinálni akkor, amikor a korábbi időszak kényelmes világával szemben kínálati piac várható a gabonapiacon a következő években vagy akár évtizedben. Az elmúlt időszak tapasztalata alapján összességében ugyanis, ha a magyar gazdálkodók nagy átlagban ugyanazt termelik, ugyanabban a minőségben és ugyanolyan hatékonysággal, amit eddig, azt láthatóan nehezen lehet értékesíteni úgy és annyiért a piacon, amennyivel minden szereplő elégedett lenne. Érthető, hogy a commodity típusú termények tőzsde irányította világában az árakban túl nagy mozgástere nincs egy felvásárlónak, legfeljebb a saját árrése. De itt nem is ez a fő kérdés, hanem sokkal inkább az, hogy mit fog tudni eladni a kereskedő és ennek való megfelelés érdekében mit termeljen a magyar gazdálkodó.
Példaként nézzük a búzapiacot. Hiába látszik például, hogy búzában olyan minőségi paraméterekre fókuszálva kellene termelni, amit a klímaváltozás okán csökkenő termelési potenciálú földközi-tengeri régió (értsd: Olaszország és a többi tőlünk délebbre fekvő piac) felhasználói igényelnek, de nem tud a fekete-tengeri termelési régió produkálni. Amíg a magyar piaci szereplők – felvásárlók, kereskedők – nem képesek tudatosabban piacot építeni ilyen minőségi paramétereket tudó, homogén tételek biztosítása révén, ennek elérése érdekében pedig vertikális koordináció keretében termelési támpontokat adni a magyar gazdálkodóknak, addig egy jobb esetben ugyanakkora, rosszabb esetben pedig egy csökkenő méretű bevételi tortán fognak osztozni egyre keserűbben a gazdálkodókkal. Ugyanez vonatkozik a klímaváltozás miatt szükséges, alternatívnak mondott növényi kultúrákra is. Több energiát kell betenni annak, aki tartósan pályán akar maradni, ellenkező esetben szépen-lassan, évről-évre elkopik alóla a termelő és az eladható árualap. És ezt az állam nem tudja megoldani a piaci szereplők helyett.
A meglévő, erős üzleti bizalomhiány ennek a célnak az elérését nem segíti, így annak tartós fennmaradása alapvetően tenné tartós lejtőre az egész termékpályát a nehézzé vált globális terepen. A bizalom visszaállításán mindenkinek erősen dolgoznia kell.
Feldman Zsolt cikkének második része hamarosan megjelenik az Agrárszektor Metszet rovatában.