agrarszektor.hu • 2020. július 25. 13:30
Nem az erdőtelepítések felelősek a homokhátsági területek elsivatagosodásáért. A kutatók szerint a folyamat sokkal inkább a változó klimatikus viszonyok számlájára írható, de az elmúlt évtizedekben sokszorosára nőtt rétegvíz-kitermelés is sokat rontott a helyzeten.
Nem az erdők okozzák a Homokhátság talajvízszintjének folyamatos csökkenését. Ezt támasztják alá a tudományos kutatások, és a jelenleg is zajló korszerű monitoring mérések eredményei is, mutatott rá a Magyar Nemzet megkeresésére Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója. A szakember szerint az eddig összegyűjtött adatok alapján kijelenthető, hogy a talajvízszint süllyedése nem kizárólag a Homokhátság területére, hanem az Alföld egészére jellemző folyamat, amely ugyanúgy megfigyelhető az erdősültebb jászsági mintaterületen, mint a kisebb erdősültséggel jellemezhető nagykunsági vagy hortobágyi részeken.
A föld alatti sivatagok létrejötte - a sajtóban korábban megjelent állításokkal szemben - nem az elhibázott erdőtelepítéseknek, sokkal inkább a növekvő csapadékhiánynak, és az egyre magasabb hőmérséklet okozta párolgásnak tudható be. Emellett a szél szárító hatását, a homoktalajok fizikai sajátosságait és a vízkitermelések hatásait sem lehet figyelmen kívül hagyni.
- mondta Borovics Attila.
Annak hátterében tehát, hogy mi vezetett az Alföld, illetve a Homokhátság vízháztartásának felborulásához, számos tényező áll. A korábbi kutatási eredmények szerint a talajvízszint-csökkenésért mintegy felerészben az időjárási tényezők felelnek, 25%-ot tesz ki a rétegvíz-kitermelés, 6% pedig a talajvíz-kitermelésre fogható. A területhasználatban bekövetkezett változások aránya mindössze 10%, még úgy is, hogy ez utóbbi kategóriába az erdőtelepítésen túl más mezőgazdasági tevékenységek is beletartoznak.
Számos tudós az erdőterületek növekedése helyett a XV. századtól kezdődő erdőirtásokat hozza összefüggésbe a talajvízszint krónikus változásával. Ahogyan csökkent az Alföldön erdővel borított terület nagysága, azzal együtt a vízkörforgásban fontos szerepet játszó területi párolgás is mérséklődött, a hasznosítható vízkészlet nagysága pedig jelentősen visszaesett. A szakember szerint az eredeti őshonos erdők visszatelepítésére már nincs lehetőség, hiszen a kocsányos tölgy és a hazai nyárfák vízigénye magas, a lehulló csapadék mellett a talajvízre is szükségük van a fejlődéshez.
- mutatott rá Borovics Attila.
A szárazságtűrő fafajok hektáronként 180-280 mm közötti vizet használnak fel évente, ami hozzávetőlegesen megegyezik a kukorica és a búza vízigényével, a vízvisszatartó szerepük pedig jelentősnek mondható. Az erdőtelepítéseknek tehát összességében pozitív környezeti hatásuk van, nem beszélve arról, hogy számos állatfajnak élőhelyet biztosítanak. Ahogy Borovics Attila megjegyezte, a víz a térség gazdálkodásában egyre inkább korlátozó tényezőként fog megjelenni, ezért úgy kell rá tekinteni, mint egy kimeríthető természeti erőforrásra. A talajvíz fenntartható hasznosítását tehát több oldalról, és az emberi tevékenységeket is figyelembe véve kell kialakítani. A szakember azt is hozzátette, hogy az erdőgazdálkodás ebben csak az egyik szereplő a sok közül, amely összhatását tekintve azonban inkább kedvezőnek tekinthető.