Az időjárás újabb kihívás elé állítja a magyar gazdákat a következő napokban

agrarszektor.hu2020. augusztus 28. 14:30

A régi megfigyelés, hogy augusztus 20. körül elromlik az idő és vége a nyárnak, idén nem következett be, a héten még kitart a legmelegebb évszak. A jövő hét első felében azonban lehűlés érkezik várhatóan csapadékkal együtt, a repce vetését ezért érdemes addig elvégezni.

Az elmúlt egy hét során két hullámban érkezett csapadék hazánk egyes területeire: a vasárnapra érkezett front inkább csak az északkeleti országrészbe, míg a kedden átvonult zóna a déli országrészbe hozott több-kevesebb csapadékot - írja a met.hu. Összességében az elmúlt egy hét során jellemzően 5 mm alatt maradt a csapadékösszeg, a legtöbb helyen gyakorlatilag semmi nem esett, jelentősebb mennyiség (>10 mm) inkább csak északkeleten fordult elő, de arrafelé is csak kisebb fotlokban. Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól most már vegyes képet mutat az országban, főleg keleten vannak csapadékhiányos területek. A 90 napos csapadékösszeg azonban szinte az egész országban meghaladja a sokéves átlagot, melyért igazán hálásak lehetünk, Európa nagy termőtájain ugyanis sokfelé súlyos csapadékhiány volt a nyáron, hazánkat azonban ez alig érintette.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. 

A talaj felszín közeli rétege nagyon sokat száradt az elmúlt napok meleg, szeles időjárásában. A felső fél méteres talajréteg a növényzet számára hasznosítható vízkészletnek jellemzően 45-80 %-át tartalmazza átlagosan, így még többnyire jó vízellátottságúnak mondható, bár az Alföldön már egyre nagyobb területen csökken a kritikus szint közelébe a nedvességtartalom. A különböző szántóföldi kultúrák táblái között azonban jelentős különbségek vannak: a kalászosok után időben elmunkált, nem gyomos táblák talaja tárolja a legtöbb nedvességet, míg a kukorica és a napraforgó táblák talaja a növényzet erős párologtatása miatt ettől jóval szárazabb.

Forrás: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

A kukorica és a napraforgó az érés fázisában járnak, előbbi a viaszérés, utóbbi a citromérés és a növényszáradás fenológiai fázisában. A keleti tájakon, ahol az átlagosnál esősebb volt a nyár első fele, az állományok gyönyörűek, a növények megkapták a virágzásra, valamint a szem- és magképződésre is a csapadékot, így igazán jó termésben lehet bízni. A képet az árnyalja kissé, hogy egyes táblák mélyebben fekvő részein időszakos vízborítás károsította a növényeket. A dunántúli területekre a nyár második felében érkezett a több csapadék, a szemfejlődés időszakára, de a korábbi csapadékhiány utólag már nem pótolható. A napraforgónak már nem használna a további csapadék, azonban a kukorica még örülne neki. A meleg időjárás kedvező a most érő gyümölcsök számára a megfelelő íz- és zamatanyagok kialakulásához, bár a hét végére várható forró idő már túlzás és napégés is kialakulhat, ráadásul a szélben jelentős lehet a gyümölcshullás. A megfelelő talajmunkák után jó magágyba kerülhet a repcemag, azonban a csírázáshoz esőre lesz szükség, mert a jelenlegi száraz, szeles, meleg időben a felszín közeli pár centiméteres talajréteg gyorsan kiszárad. A jövő hét első felében érkezhet majd jelentősebb csapadék, így a vetést még az előtt célszerű elvégezni.

Az előttünk álló 6-8 nap időjárását gyakorlatilag egyetlen lassan vonuló, hullámzó, a térségünkben majd hullámot vető frontrendszer alakítja. A front előtt délnyugati áramlással egy melegebb, szombaton és vasárnap már forró levegő érkezik fölénk, a hőmérséklet a legmelegebb órákban helyenként a 35 fokot is meghaladhatja majd a sok napsütés mellett. Ezt követően nyugat felől fokozatos lehűlés kezdődik, a hét közepére már csak 20, 27 fokos maximumokra lehet számítani. A hét végén még csak nyugaton és északon lehet elszórtan zápor, zivatar, az ország döntő részén még nem valószínű csapadék. Hétfőtől nő meg a csapadékhajlam, de a mennyisége a front hullámzó volta miatt rendkívül bizonytalan. A front előtt, a hétvégén a talaj nedvességvesztése lesz a jellemző, főleg a fölső réteg szárad majd erősen vasárnapig, aztán a jövő héten előre láthatólag pótlódik a nedvesség. Meglehetősen szelesnek ígérkezik ez az időszak, inkább csak a holnapi, pénteki nap várható mérsékeltebb légmozgás.

Címkék:
repce, kukorica, gyümölcs, napraforgó, csapadék, időjárás, zivatar, zápor, lehűlés, gyümölcshullás,