Veszélyben a magyar földek? Hiába esett az eső, aggódnak a gazdák

agrarszektor.hu2022. április 6. 11:30

Az utolsó pillanatban érkezett meg az eső a magyar földekre, de a eddigieknél jóval csapadékosabb tavaszban bíznak a gazdák a jó termésért, mert a klímaváltozás okozta vízhiányt pótolni kell. Ugyanakkor az sem jó, ha túlzottan csapadékos a tavasz, mert az intenzív eső már nem tesz jót a talajszerkezetnek, ráadásul ilyenkor a talaj tetején elfolyik a csapadék, és a növények nem tudják hasznosítani azt.

Hónapok óta nem esett kiadós csapadék Magyarországon, ráadásul a tél is szinte hó nélkül telt el. A csapadékszegény időjárás következtében 100 milliméter csapadékhiány alakult ki a földeken. A vízhiány még pont nem okozott gondokat a földeken, mivel az őszi vetésű növények még nyugalmi állapotban voltak, ám pont időben érkezett meg az eső - mondta az InfoRádiónak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Kiemelte, a melegedő időjárás hatására fejlődni kezdő növényeknek most viszont több vízre van szükségük, hogy a fotoszintézist folytatni tudják, és ehhez nagyon jókor jött az elmúlt napok csapadéka.

Most kezdték a gazdák a tavaszi mezőgazdasági munkákat. A tavaszi munkacsúcs, vagyis a napraforgó vetése - ami 500-800 ezer hektáros területen történhet meg -, valamint a kukorica vetése - mintegy egymillió hektár körüli területen - egy kicsit későbbre csúszik a szokásosnál, és április közepére, második felére felére terjed majd ki, de ez rendben lesz. Az eddigieknél jóval csapadékosabb tavaszban reménykednek a gazdák a jó termésért, mert a klímaváltozás okozta vízhiányt pótolni kell, ugyanakkor az se jó, ha nagyon csapadékos a tavasz

 - tájékoztatott a szakember. 

Nekünk az lenne ideális, ha 7-10 naponta érkezne egy záporfelhő Magyarországra, és átáztatná a talajt, mert a rendes csapadékeloszlás is nagyon fontos ahhoz, hogy sikeres legyen a termesztési év. Ugyanakkor négy milliméter per óránál intenzívebb eső már nem tesz jót a talajszerkezetnek, és ha túl erős a zápor, zivatar, akkor a talaj tetején elfolyik a csapadék, és a növények nem tudják hasznosítani

 - hangsúlyozta. Kiemelte, csapadékhiányos időjárás esetén nagyságrendileg 80-100 ezer hektár szántóföldi területen tudnak öntözni Magyarországon.

Címkék:
szántóföld, kukorica, napraforgó, csapadék, vetés, eső, időjárás, klímaváltozás, vízhiány, zivatar, zápor, csapadékhiány,