Erre senki sem számított: megdöbbentő hírek érkeztek a magyar kukoricáról

agrarszektor.hu2022. szeptember 17. 15:02

Nem fedezi a belső igényeket a hazai termés, ezért Magyarország kénytelen kukoricát importálni saját szükségletei kielégítésére. Habár a betakarítás még csak most jön, de a becslések szerint akár 2 millió tonna is hiányozhat a hazai piacról. A megoldást az import jelentheti, elsősorban Ukrajna felől, amely várhatóan olcsóbb is lesz, mint a hazai termés.

Magyarországon lényegében még sosem fordult elő az, hogy az ország kukoricatermése nem fedezi a belső felhasználás igényeit, ám az idei évben ez is megtörténhet

- nyilatkozta a Portfolio-nak több, az ágazatra rálátó forrás is. A nevüket nem vállaló piaci szereplők szerint az előzetes becslések szerint várhatóan a hazai igények 60-90 százalékát tudja csak kiszolgálni az országos termés. Ilyen még sosem történt azelőtt, hiszen eddig minden évben jóval a hazai igények felett termelt a mezőgazdaság, és több millió tonnás export-árualap is keletkezett.

A kukorica betakarítása még csak most következik, de a brutális aszály miatt már a nyári hónapokban is több százezer hektáron kellett kitárcsázni az elszáradt kukoricát, vagyis a teljesen tönkrement növényeket jó esetben is csak tömegtakarmányként tudták hasznosítani a gazdák. Ugyanakkor ahol a kukorica végül hozott termést, ott sem alakult jól a helyzet, a keleti országrészben kifejezetten katasztrofális, de még a szerencsésebbnek mondható dunántúli részen is nagyon gyenge termés várható. Egyedül Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye egyes részein vannak olyan területek, ahol rendes termésre számíthatnak a termelők. A betakarítás előtti becslések nem sok jót ígérnek, a legoptimálisabb jóslatok is csak 3,6 millió tonnás termésre számítanak, de egyes szerint mindössze 2,8 millió tonna lesz. Ez a megszokott 6-9 millió tonna körül alakuló éves terméshez képest, elképesztően rossznak számít. 

A helyzet kezelhető, hiszen importból vásárolhatnak a takarmánykeverők és feldolgozók kukoricát, és várhatóan Ukrajnából is érkezik be a következő hónapokban érdemi mennyiség. A Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán csütörtökön közölte: az aszály miatt Magyarország is vásárol gabonát Ukrajnától. Vitézy Dávid hozzátette: januárhoz képest nyolc és félszeresére nőtt a növényi termékek forgalma az ukrán-magyar vasúti határon a Záhony környéki körzetben. Az import azért is kedvező a magyarországi felhasználóknak, mert várhatóan olcsóbb lesz, mint a magyar kukorica. 

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

 

Címkék:
gabona, kukorica, takarmány, aszály, terméshozam, import, gabonapiac, betakarítás,