Hihetetlen, ami ezeken a magyar településeken zajlik: ennek sokan örülhetnek

MTI2023. március 26. 14:31

A januári igénylés során 13 fafajból 10 ezer fát igényeltek a települések a Településfásítási programban, ezzel tavasszal és ősszel csaknem 450 település zöldülhet - emelte ki Nagy István agrárminiszter Győrzámolyon, ahol a program részeként tíz fát is elültettek.

A tárcavezető a tavaszi faültetési szezon elindítása alkalmából elmondta, hogy a program indulása óta az ideivel együtt megközelítőleg 1500 olyan település jut ingyenesen fához, amely lélekszáma nem éri el a tízezret. Idén tavasszal 2 ezer fát ültetnek el 95 településen.

A Településfásítási program kiegészítő része az Országfásítási programnak, a cél pedig az, hogy 2030-ra 24-ről 27 százalékra növekedjen az ország fával borított területeinek nagysága - fűzte hozzá Nagy István. Az agrárminiszter kiemelte, hogy szemléletváltozást is sikerült elérni azzal, hogy a programmal felhívták az emberek figyelmét arra, hogy fontos fát ültetni és a meglévő fákra is vigyázni kell.

Nagy István hangsúlyozta: a Településfásítási program sikere azt mutatja, hogy erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésére, amelynek támogatásában a kormány és a szaktárca is partner. A tárcavezető hangoztatta, hogy a kormány agrárpolitikájának hatására történelmi fejlődésen fog keresztülmenni a magyar vidék, a fejlődésnek már megvannak az első jelei, mert egyre többen választják a vidéki életet, és hozzátette: a vidékfejlesztésbe a gazdaság fejlesztésén túl az élhető környezet megteremtése is beletartozik.

Címkék:
vidékfejlesztés, agrárpolitika, fa, tavasz, fásítás, zöldterület, faültetés, településfásítás, településfásítási-program,