Kemény vihar söpört végig az országon: volt, ahol már túl sok eső esett

agrarszektor.hu2025. július 28. 18:08

Az elmúlt napokban hazánkban ugyan érkezett csapadék, azonban ennek területi eloszlása rendkívül egyenetlen volt: egyes helyeken rövid idő alatt túl sok eső hullott, míg más térségek szinte teljesen kimaradtak. A kapásnövények állapota ennek megfelelően nagy eltéréseket mutat. A következő napokban csak a hét végén várható ismét jelentősebb csapadék, addig az aszály kiterjedése és intenzitása tovább növekedhet.

Az előző hét péntekéig elszórtan fordultak elő kisebb záporok, majd szombaton és vasárnap több helyen is kialakultak záporok és zivatarok. Az elmúlt tíz nap csapadékmennyisége nagyon változatos képet mutat: jellemzően 10-20 mm eső hullott, azonban az ország középső részén több helyen még az 5 mm-t sem érte el a mennyiség, míg a délnyugati és a keleti határ mentén felhőszakadások (>50 mm) is előfordultak.

Az elmúlt 30 nap adatai szintén jelentős különbségeket mutatnak: míg Mohács környékén mindössze 15 mm esett, addig Tiszabecs térségében 140 mm csapadék hullott. Az északnyugati régióban és a Tiszántúlon 20-40 mm-rel is meghaladja a mennyiség a sokéves átlagot, míg az ország nagyobb részén 20-50 mm hiány figyelhető meg. Ha a 90 napos időszakot vizsgáljuk, országos szinten 20-140 mm-rel maradunk el a sokéves átlagtól - derült ki a HungaroMet friss agrometeorológiai előrejelzéséből.

A talajnedvesség is szélsőséges területi eltéréseket mutat: a Dunántúl és a keleti határ mentén kedvezőbbé vált a helyzet, míg főként a középső országrészben kritikusan száraz maradt a talaj. Az aszály területi kiterjedése és mértéke péntekig fokozódott, majd a csapadékosabb területeken jelentősen csökkent, helyenként megszűnt is. Jelenleg az ország több mint felét érinti jelentős mezőgazdasági aszály, különösen az Alföldet. A hőmérséklet hétfőn még 33-37 °C között alakult, majd egy hidegfront mögött keddtől néhány fokkal visszaesett. Ezután ismét melegedés kezdődött, szombaton a délkeleti országrészben több helyen 40 °C közelében tetőzött a hőség. A hét végére azonban itt is megérkezett a hűvösebb levegő.

A nyári növényállományokat komoly károsodás érte a júniusban és július elején tapasztalt csapadékhiány következtében. Az állományok zöldtömege jelentősen elmarad az ilyenkor megszokottól, és fejletlenebb állapotban vannak. A csapadék eloszlásának egyenlőtlensége miatt nagy területi különbségek alakultak ki: vannak kiterjedt térségek, ahol kifejezetten rossz terméseredmények várhatók, míg kisebb területeken a kilátások még elfogadhatónak mondhatók. Országosan azonban továbbra is jellemző, hogy a talajnedvesség szintje alacsony. Az elmúlt héten csütörtökön, majd szombaton és vasárnap sokfelé tartós csapadék érkezett, amely átmenetileg javította a helyzetet, de az aszály hatásai még jelentősek.

Az előttünk álló héten mérsékleten meleg időre van kilátás, kiterjedtebb csapadék a hét végén érkezhet. Ma és kedden csökkenő számban várhatók záporok, zivatarok az országban, a hét nagyobb részében jobbára száraz, napos idő valószínű. A hét legvégére érkezhet ismét nedves léghullám térségünkbe, akkor ismét nő a csapadékhajlam. Összességében a héten csak kisebb körzetekben eshet 10 mm-t meghaladó csapadék. Az aszály kiterjedése a héten nőni fog. A tartós kánikula ezen a héten nem tér vissza, a hőmérséklet csúcsértéke a kezdeti 23-29 Celsius fokról szombatig lassan emelkedik, 30 fok körüli értékig, majd pár fokot mérséklődik - írták.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
aszály, csapadék, eső, nap, agrometeorológia, csapadékhiány, csapadékmentes, csapadékhullás, csapadékösszeg, ország, csapadékzóna, csapadékmennyiség, csapadékszegény, csapadékeloszlás,