Meglepő időjárás jön itthon: mutatjuk, mire kell számítani a hétvégén

MTI2026. június 11. 20:02

Mérsékelten meleg, napos-gomolyfelhős idő várható a hétvégén, elszórtan záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez. A változékony időjárás után, azonban jövőhéten visszatérhet a száraz napos idő.

Pénteken a képződő gomoly- és a kevés fátyolfelhő mellett általában sok napsütésre lehet számítani. A keleti országrészben helyenként zápor előfordulhat, a déli órákig egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Élénk lesz az északnyugati szél, a csúcshőmérséklet 22 és 23 fok között alakul.

Szombaton északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ami napközben szakadozik, gomolyosodik, késő délutántól északnyugati irányból határozottabb felhőzetcsökkenés valószínű. Elszórtan - elsősorban északnyugaton, északon - fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. A nyugatias szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. Hajnalra általában 10 és 15 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos északkeleti, keleti tájakon több fokkal hűvösebb is lehet. A csúcsérték 22 és 27 fok között alakul.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik, de emellett délnyugaton, délen erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és főleg ott több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. Az ország északkeleti felén nagy területen megerősödik a nyugatias szél, míg délnyugaton többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős, viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 30 fok között alakulhat, északkeleten várható a hűvösebb, délen a melegebb idő.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
eső, időjárás, előrejelzés, meteorológia, hőmérséklet, zivatar, szél, zápor, napsütés, hétvége, gomolyfelhő, csapadékeloszlás,