Most érkezett a friss előrejelzés: nem akármilyen időjárás jön
Őszies napokra készülhetünk, hűvös, néhol fagyos éjszakákkal és akár 18 fokos nappalokkal.
Őszies napokra készülhetünk, hűvös, néhol fagyos éjszakákkal és akár 18 fokos nappalokkal.
A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is
A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás
Október 10-én területi átlagban mintegy 35 milliméter csapadék hullott a tóra, aminek köszönhetően a vízállás 29-ről 30 centiméterre nőtt.
A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel
A hosszabb távú, szezonális modellek alapján novemberben a délebbre tolódó ciklonpályák miatt visszatérhet az esősebb időszak.
Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen
A WMO figyelmeztetett, hogy az idei El Niño jelenség a decemberi csúcspontja előtt tovább erősödik, és akár az 1950 óta mért legerősebbé is válhat.
A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki.
Északnyugat, nyugat felől egyre többfelé vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a keleti határvidéken végig felhős maradhat az ég
Délnyugati irányból beborul az ég, de naposabb tájak az északkeleti megyékben még kora délután is lehetnek
Először északon, késő délelőtt pedig a délnyugati megyék kivételével másutt is elvékonyodik, felszakadozik a felhőtakaró, és általában több órára kisüt a nap
Többfelé várható eső a hétvégén és a hőmérséklet is látványosan visszaesik itthon.
Csapadékra az előttünk álló napokban lehet számítani, így a jövő hétre többfelé javulnak a nedvességviszonyok, de visszatér a száraz idő.
A szeptemberi középhőmérséklet a HungaroMet Nonprofit Zrt. mérései alapján országos átlagban 17,7 fok volt, ami 1,7 fokkal haladta meg az éghajlati normált.
Nyugati irányból megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ugyanakkor keleten még nagyrészt napos idő várható
Front búcsúztatja csütörtökön az indián nyarat, feltámadó szél, több fokos lehűlés, helyenként záporok, zivatarok vannak kilátásban.
Alapvetően derült vagy fátyolfelhős, száraz időnk lesz, azonban egy nyugatról kelet felé haladó felhősáv következtében időszakosan lehetnek kissé felhősebb körzetek is
Annyi esőt kapott Kréta, amennyi Magyarországon általában egy év alatt szokott lehullani.
Alapvetően derült vagy fátyolfelhős, száraz időnk lesz

A száraz talaj, az egyenetlen kelés és a tápanyagok nehezebb felvétele miatt az őszi kalászosok lombvédelmére érdemes külön figyelmet fordítani.
A korábban szinte elpusztíthatatlannak hitt gyümölcsfa egyre több növényvédelmi kihívással küzd.
A Portfolio Csoport december 1-3-án rendezi meg Siófokon a hazai agrárium egyik legnagyobb és legrangosabb szakmai eseményét.
Fix szerződések kötik a faanyag biomassza erőművekbe szállítását – Meddig mehet még ez így?
Bóna Szabolcs bejelentette, a kormány a hazai sertéságazat stabilitását és megerősítését kívánja szolgálni.
Az afrikai sertéspestis ellen nincs vakcina vagy gyógymód. A védekezés kulcsa a megelőzés, a korai felismerés és a gyors bejelentés.