agrarszektor.hu • 2026. szeptember 24. 14:28
A legfrissebb előrejelzés szerint még várnia kell a földeknek az áztató őszi esőkre.
A hét első felében főként keleten, északkeleten fordultak elő nagyobb számban záporok, melyekből nem jött össze sok csapadék, de sokfelé ez is több volt, mint a megelőző harminc nap összege. Az áttörés a csapadékban egyelőre nem következett be, de a súlyos és nagyfokú aszállyal érintett területek aránya csökkent. Az előttünk álló egy hétben azonban ismét napos, száraz, késő nyári időre van kilátás, az őszi vetések számára a talaj előkészítését az Alföld túlnyomó részén továbbra is a száraz talaj hátráltatja.
Az elmúlt héten múlt csütörtökről péntekre virradó éjszaka a déli és a keleti országrészben voltak záporok, melyekből délkeleten 5 mm-t meghaladó csapadék hullott. Majd a hét első felében északkeleten, keleten több alkalommal, a Dunántúlon kedden fordultak elő záporok - olvasható a HungaroMet Zrt. legfrissebb agrometeorológiai jelentésében. Utóbbi területen csak nagyon kevés esett, míg előbbi tájakon összességében 5-10 mm is többfelé összejött.

Az elmúlt harminc nap csapadékösszege azonban ezzel együtt is csak a Dunántúl nyugati felén haladja meg a 20 mm-t, míg a Tisza-tó tágabb térségében még 5 mm sem esett. Ez a mennyiség még a csapadékosabb dunántúli területeken is csak a fele az ilyenkor szokásosnak. Az elmúlt 90 napban pedig 100-160 mm a sokéves átlaghoz képesti hiány.



A Dunántúl nyugati tájain és helyenként északon a felszín közeli talajréteg nedvességtartalma még kielégítő. 20 cm-nél mélyebben azonban továbbra is rendkívül száraz a talaj, nedvességtartalma 10-20 % között alakul a növények számára hasznosítható víztartalom arányában.


A hőmérséklet jelentősen visszaesett egy hétfőre virradóra átvonult hidegfront nyomán. A múlt hét második felében még 17-21 fok között alakultak a napi középértékek és napközben 25 és 30 fok közé melegedett a levegő, kedden már csak 20 fok körül vagy az alatt alakultak a maximumok, és a napi középérték is 10-14 fokra csökkent. Éjszakánként elég változatos hőmérsékletek fordultak elő a felhőzet és a szélviszonyok függvényében, és szerda hajnalra Zabaron beköszöntött az első fagy is, majd csütörtök hajnalban már máshol is fagypont alá hűlt a levegő.


A kukorica és a napraforgó jellemzően teljesen elszáradtak, a betakarításuk is hamarabb elkezdődött a szokásosnál, utóbbi nagyobb része már a magtárakban van, és a kukorica esetén is előrehaladott állapotban van a betakarítás. A repce vetéséhez nyugaton idén elő lehetett készíteni a talajt és a keléshez is megkapta a növény a szükséges csapadékot. Ezzel szemben az Alföld jelentős részén a túl száraz talaj továbbra is akadályozza mind a talajelőkészítést, mind a vetést, mind a kelést és hasonló a helyzet az őszi gabonák talajelőkészítésével is.
Az elmúlt napok záporai az Alföldön is sokfelé enyhítették a szárazságot, a súlyos és nagyfokú aszállyal érintett területek egyaránt zsugorodtak, bár utóbbi igy is jelentős területet foglal el a Dunától keletre. Az április 1-től tartó időszak (összesen 176 nap) több, mint 85%-ában volt az ország területének legalább 30%-án legalább közepes aszály, a legtöbb aszályos nap Pest (161) és Hajdú-Bihar (159) vármegyékben fordult elő, a legkevesebb pedig Zalában (76).


Az elmúlt napokban főként az északkeleti országrészben volt tartósan vizes a növények levélének felülete, de a gombás megbetegedések kialakulásához és terjedéséhez ez még nem nyújt kedvező feltételeket. Párás időszak csak az átmenetileg csapadékos területeken fordult elő egy-egy éjszaka.
A legfrissebb NDVI vegetációs index térképek a szeptember közepére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke tovább csökkent, a szántóföldi növények mellett a természetes vegetáció is veszített zöld tömegéből, sokfelé az erdők is megbarnultak, megsárgultak, egyes fafajok levelei teljesen elszáradtak vagy már le is hullottak. Az anomália térkép szerint hazánk döntő részén a zöld tömeg mennyisége óriási mértékben marad el a szokásos értéktől, mindez pedig a tartósan aszályos körülmények következménye.
A növényzet felszín fölötti szárazanyag mennyiségét mutató DMP nevű műholdas index értéke szeptember második dekádjában a szántókon és legelőkön gyakorlatilag 0, csak az erdőkben volt biomassza képződés, ez szinte az egész országban jelentős elmaradás az előző öt év átlagához képest. A szezon során összegzett érték a nagyobb összefüggő szántókkal és a legelőkkel rendelkező tájegységeken egyre növekvő mértékben marad el a szokásos értéktől.
A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1540 és 1780 foknap között alakul, a magasabb számok a délkeleti, az alacsonyabbak az északi, északkeleti országrészekben jellemzőek. Ez a tavalyi értékeknél 60-150 foknappal, a sokéves átlagnál pedig északkeleten 60-100, míg máshol 130-230 foknappal több. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció fejlődése a szokásos ütemhez képest bő két héttel előrébb jár, amihez az aszály miatt kialakuló kényszerérés még jócskán hozzátesz.
Ma (csütörtökön) még felhősebb, többfelé csapadékos időben lesz részünk, számottevő mennyiségű eső, zápor azonban csak a nyugati, délnyugati országrészben valószínű. Péntektől jellemzően napos, száraz idő várható. A hőmérséklet napközben egyre többfelé haladja meg a 20, a jövő hét első felében a 23 fokot. Éjszakánként azonban hűvös lesz, többnyire 10 fok alá hűl a levegő, de a hidegre hajlamos helyeken a derült éjjeleken 1-4 fokig esik vissza a hőmérséklet.