Az egész mezőgazdaságot befolyásoló törvényt fogadott el az EP

agrarszektor.hu2024. március 20. 12:12

A képviselők 20 igen szavazattal, 4 nemmel, tartózkodás nélkül fogadták el az új, úgynevezett "kellő gondosságra" vonatkozó szabályokat. A szabályok kötelezik a cégeket, hogy enyhítsék tevékenységüknek az emberi jogokra és a környezetre gyakorolt káros hatásait, beleértve a rabszolgaságot, a gyermekmunkát, a munkaerő kizsákmányolását, a biológiai sokféleség csökkenését, a környezetszennyezést és a természeti erőforrások pusztítását.

A szabályok az 1000 főt és 450 millió eurót meghaladó árbevételű uniós és nem uniós vállalatokra és anyavállalatokra, valamint a 80 millió eurót meghaladó árbevételű franchise-vállalkozásokra vonatkoznak, amennyiben legalább 22,5 millió euró jogdíjbevétel keletkezett. A vállalatoknak emellett el kell fogadniuk és meg kell valósítaniuk egy olyan átmeneti tervet, amely üzleti modelljüket összeegyeztethetővé teszi a Párizsi Megállapodással. Utóbbi a globális felmelegedés korlátozására irányuló cselekvési tervet tartalmaz, aminek az egyik főbb eleme az, hogy a globális éves átlaghőmérséklet emelkedését az iparosodást megelőző szinthez képest jóval 2 °C alatt tartják, és erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az emelkedés mindössze 1,5 °C legyen.

Az átmeneti tervnek tartalmaznia kell a vállalat időhöz kötött éghajlat-változási céljait, az elérésükhöz szükséges legfontosabb intézkedéseket, valamint számadatokkal alátámasztott magyarázatot arra vonatkozóan, hogy milyen beruházásokra van szükség a terv végrehajtásához. A cégek egyúttal felelősségre vonhatók, ha nem tesznek eleget kellő gondossággal kapcsolatos kötelezettségeiknek, és teljes kártérítést kell fizetniük az érintetteknek. A vállalkozásoknak emellett panaszmechanizmusokat is el kell fogadniuk, és kapcsolatba kell lépniük a tevékenységük által hátrányosan érintett egyénekkel és közösségekkel.

A tagállamoknak ki kell jelölnie egy felügyeleti hatóságot, aminek feladata nem meglepő módon a felügyelet, illetve a vizsgálat és a szankciók kiszabása lesz a nem megfelelően eljáró vállalatokkal szemben. Ezek a bírságok a cégek nettó forgalmának akár az 5%-át is elérhetik. A Bizottság pedig létrehozza a felügyeleti hatóságok európai hálózatát, hogy támogassa a felügyeleti szervek közötti együttműködést. Miután az EP és a tagállamok hivatalosan jóváhagyták, az irányelv az EU Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba.

Címkék:
környezetvédelem, európai-bizottság, parlament, európai-unió, uniós,