Csak úgy ömlik be az import paradicsom az EU-ba: durva, honnan jön a java
Egyenlő feltételeket követelnek a döntéshozóktól az Európai Unió paradicsomtermesztői.
Egyenlő feltételeket követelnek a döntéshozóktól az Európai Unió paradicsomtermesztői.
Az életmód átalakulása, a gazdasági bizonytalanság és a tudatosság erősödése megváltoztatta a fogyasztói kosarakat.
A járványhelyzetek, az időjárási szélsőségek és a piaci bizonytalanságok közepette az elsődleges cél a kiskérődző ágazat stabilitásának megőrzése.
A legfrissebb adatok szerint az EU-ba érkező tojásimport 2025 első kilenc hónapjában 56%-kal nőtt, elérve a 133 ezer tonnát.
Varsóban tanácskoztak a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kamara képviselői, de jelen volt a litván és a lett agrárkamara is.
A csomag célja, hogy reagáljon az ágazat előtt álló kihívásokra, miközben segíti a termelőket.
Több, mint 31,87 millió forint európai uniós támogatással valósult meg a fenntartható mezőgazdasági vízhasznosítást támogató szemléletformálás.
Célzott nemzeti támogatás érkezik a tejpiaci válság miatt nehéz helyzetben lévő termelőknek.
Elemzők szerint az Európai Unió árpaexportja tízéves csúcsra emelkedhet a 2025/26-os szezonban.
Hazánk már a decemberi EU-s tanácsülésen is napirendre vetette a problémát, ám azóta tovább romlott a helyzet.
Átalakulóban az erdészeti szaporítóanyagok előállításáról és forgalmazásáról szóló Európai Uniós jogszabály.
Mit kell tudni a funkcionális élelmiszerekről és az egészségre vonatkozó állításokról az EU-ban.
Az Európai Néppárt (EPP) aggodalmát fejezte ki az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás Európai Bírósághoz történő felterjesztése miatt.
Nem hátrálnak meg a gazdák, újra az utcára vonultak az uniós agrártámogatások elvonása és az elhibázott kereskedelempolitikai lépések miatt.
Az egyezmény különösen jelentős a jelenlegi nemzetközi környezetben, amelyet növekvő vámok és kereskedelmi korlátozások jellemeznek.
Az EP előtt áll a döntés az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás jövőjéről, miután azt az uniós tagállamok képviselői minősített többséggel elfogadták.
Magyarország világos álláspontot képvisel, ugyanis elutasít minden olyan egyezséget, amely a magyar gazdák versenyképességét veszélyezteti.
Pénteken az EU tagállamai várhatóan jóváhagyják az unió eddigi legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodásának aláírását a dél-amerikai Mercosur-országcsoporttal.
Elsősorban a harmadik országok felé bővült a kivitel, az uniós piacokra ebben az idényben a korábbiaknál nehezebb szállítani.
Olaszország levélben szólította fel Christophe Hansen uniós mezőgazdasági biztost, hogy töröljék el az EU szén-dioxid-határadóját.

A prémium minőségű gyümölcs kilogrammonként 3000-4500 forintba kerülhet a kiskereskedelemben.
Drágább szenzorokkal is kísérleteznek, de kevés termék bírja el az ezzel járó plusz költségeket.
Egyes hazai borvidékeken javulnak a szőlő érési feltételei, a szélsőséges időjárás és az aranyszínű sárgaság azonban egyre nagyobb kockázatot jelentenek.
A felmérések szerint ugyanakkor az utóbbi időben a hazai és az európai erdőterületek is gyarapodtak.
A vaddisznóállomány gyérítése az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 km-es sávra is kiterjed.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.