Elárulta titkos terveit az RTL Gergő gazdája: durva, mire készül a Házasodna a gazda sztárja

Kovács Nóra2023. november 24. 05:59

„A 35 hektáros családi gazdaság, amelyben növénytermesztéssel foglalkozunk csak egy családot tud fenntartani, ezért habár édesapámmal közösen folytatjuk a termelést, a jövőben szeretnék inkább az állattenyésztés felé kacsingatni és inszeminátorként elhelyezkedni” - mondta az Agrárszektornak Szabó Gergő, az RTL Házasodna a gazda című műsorának egyik sztárgazdája. Hozzátette, vannak azonban tervei ezen kívül is, szeretne belevágni a drónos permetezésbe, meglátása szerint ugyanis az agráriumban uralkodó súlyos munkaerőhiány miatt a gépesítés jelenti a jövőt.

Mióta az eszemet tudom mezőgazdasággal foglalkozom, ebben nőttem fel, hiszen már a dédszüleim és a nagyszüleim is ezzel foglalkoztak. Jelenleg édesapámmal visszük a 35 hektáros gazdaságot, ahol takarmánynövényeket - kukorica, napraforgó, búza, árpa - és kertészeti kultúrákat, padlizsánt, paprikát, valamint dinnyét termesztünk

- tudta meg az Agrárszektora gazdától. Hozzátette, a termést értékesítik, a nagy kultúrákat általában felvásárólnak, a kertészeti növényeket pedig a piacon, vagy nagyobb tételben kereskedőknek adják el.

Az időjárás Gergő gazdáékat sem kíméli, mint megtudtuk, a paprikánál okozza a legnagyobb gondokat a gazdaságukban, ezért próbálnak nagyobb hangsúlyt fektetni a padlizsán termesztésére, amelyet idén már 2,5 hektáron termelnek csepegtető csöves öntözéssel, fólia alatt. Ahogy mesélte, 2021-ben komoly meglepetést és súlyos gondokat okozott számukra, hogy a repce fénybogarak a dinnye sárga virágát kezdték el pusztítani a repce helyett, mert ez utóbbi sokkal hamarabb elvirágzott, mint ahogy a bogarak második generációja megjelent volna. Ezzel szemben idén annyira elcsúszott az időjárás, hogy amikor a repce elvirágzott, akkor a dinnye még éppen csak kis palánta állapotban volt, holott két évvel ezelőtt már virágzott.

Ahogy szinte mindenhol Európában, nekünk is akadtak gondjaink tavaly a kukoricával, habár nagy szerencsénk, hogy csernozjom mezőségi, illetve kötött fekete talajaink vannak, amelyek jól tudják tartani a nedvességet. Ugyanakkor rengeteg aflatoxinos kukorica termett, ami a felvásárlási árakban és a takarmány értékesítésében is meglátszódott, így a 2022-es év katasztrofálisan alakult

- tájékoztatta lapunkat a gazda.

A kihívásokat részletezve a gazda közölte, a magas inputanyagárak, és az elképesztően bezuhant felvásárlási árak is komoly problémákat jelentenek számukra. Hiába van ugyanis jó minőségű terményük, azt tapasztalják, hogy a nagyobb cégek inkább Ukrajnából hozzák be a kukoricát a telephelyükre ahelyett, hogy a szomszédos földekről megvennék. A kertészetben a legnagyobb gondot a munkaerő hiánya okozza, ezért igyekeznek mindent gépesíteni, amit lehet, ahogy hangsúlyozta, lassan nem lesz ember, akit lehetne alkalmazni, ezért muszáj ebbe az irányba fejleszteni.

Habár jelenleg növénytermesztéssel foglalkozik a családi gazdaságban, a jövőben inkább az állattenyésztés felé kacsingatna Gergő gazda, és inszeminátorként próbálna elhelyezkedni. Ahogy mondta, a 35 hektár csupán egy családot tud fenntartani, ezért más irányba indulna el. Ugyanakkor vannak más tervei is, szeretne belevágni a drónos permetezésbe, mert úgy látja, hogy ez lesz a jövő.

Fotó: RTL Magyarország

Címkék:
növénytermesztés, állattenyésztés, búza, kukorica, napraforgó, mezőgazdaság, kertészet, paprika, időjárás, permetezés, drónos-permetezés, házasodna-a-gazda,