A magyar gazdák is a tiltakozás mellett állnak: félnek attól, ami jöhet

agrarszektor.hu2025. december 23. 08:46

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) csatlakozott a fuvarozók tiltakozásához a tervezett útdíjemelés ellen, mivel az jelentős élelmiszerár-növekedést eredményezhet - jelentette a HVG.

A tervezett 35 százalékos útdíjemelés komoly következményekkel járhat az élelmiszerárakra nézve - figyelmeztetett a MOSZ vezetője, Koncz Máté a Blikknek adott nyilatkozatában.

Ha a közúti szállítás költsége jelentősen megnő, akkor minden drágulni fog, amit szállítani kell, és ebbe az élelmiszer is beletartozik

- hangsúlyozta.

A mezőgazdasági érdekképviselet december 17-én csatlakozott a miniszterelnöknél tiltakozókhoz, majd hétfőn tárgyalásokat folytatott az Építési és Közlekedési Minisztériummal. A MOSZ vezetője sérelmezte, hogy korábban kihagyták őket az egyeztetésekből. A megbeszélésen részletesen elemezték a tervezett útdíjemelés mezőgazdaságra gyakorolt hatásait. Koncz szerint az ágazat szereplőinek jelentős része már most is veszteségesen termel. Ellentmondásosnak tartja, hogy míg a kormány eddig az élelmiszerárak féken tartására törekedett, most olyan intézkedést tervez, amely éppen ellenkező hatást válthat ki.

Az illetékesek szerint az útdíjak növelésének az a célja, hogy a lakosságot zavaró teherforgalmat az autópályákra tereljék az alsóbb rendű utakról, de mi 60-80 kilométerre tevékenykedünk ezektől. Az alsóbb rendű utak áruforgalmának döntő többsége gabona, élő állat, tej, vagyis a díjemelések érdemi kárvallottja, a legnagyobb költségek viselője a mezőgazdaság lesz

- magyarázta Koncz Máté.

A minisztérium képviselői bár megértették a felvetett problémákat, érdemi megoldási javaslattal nem tudtak szolgálni a tárgyaláson. Hétfőn kamionok tömegei vonultak fel Budapest határára, közülük végül 50 tehergépjármű juthatott be a Hősök terére a rendőrségi korlátozások miatt. A tiltakozást az útdíj pénteki bejelentése váltotta ki, amelyet az Építési és Közlekedési Minisztérium eredetileg a fuvarozókkal kötött sikeres megállapodásként kommunikált, amit azonban az érintettek vitatnak.

A címlapkép csak illusztráció.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, mezőgazdaság, magyarország, tiltakozás, élelmiszerár, fuvarozás, tárgyalás, költség, autópálya, fuvarozó, megbeszélés, árufuvarozás,