Elárulta Csányi Sándor, hogyan érinti valójában az agrárcégeit az orosz-ukrán háború

agrarszektor.hu2022. április 29. 11:30

A költségek növekedése ugyanúgy érintette Csányi Sándor OTP Bank elnök-vezérigazgató agrárcégeit, mint minden más vállalot Magyarországon, ugyanakkor további fejlesztéseket terveznek az élelmiszeriparban, mind a Hungeritnél, mind pedig a Pick-nél. Csányi Sándor úgy látja, az ukrajnai, oroszországi gabonaexport visszaesése jelentősen növelni fogja a gabonák árát, ezért még drágább lesz állatot tartani. Az ársapkával kapcsolatban az elnök-vezérigazgató úgy nyilatkozott, tartósan nem lehet ilyen intézkedéseket hozni, mert akkor az ipar és a kereskedelem is valamilyen módon reagál rá. Mint mondta, az a két törekvés, hogy Magyarország élelmiszerben önellátó legyen, de ársapka kerül bizonyos élelmiszerekre, tartósan nem fér össze egymással.

Annak ellenére, hogy Ukrajnában háború zajlik, a körülbelül 80-85 fiókunkból folyamatosan 60-70 fiókot nyitva tartottunk. Sőt, az elmúlt hetekben még nagyobb ütemben újraindítottuk az agrárhitelezést, hiszen Ukrajna jelentős agrárterületekkel rendelkezik, és jelentős igény van rá. Korábban is ezt csináltuk, és megy Oroszországban is, de a szankciók miatt nehezebben működik, és érezni a gazdaságon a háború hatását. Emiatt kicsit még óvatosabbak vagyunk, mint korábban

 - mondta az Inforádióban Csányi Sándor. Hozzátette, bíznak abban, hogy be lehet majd vetni a földeket Ukrajnában, és jelenleg is az az információjuk, hogy dolgoznak az emberek a földeken, és zajlik a munka, ehhez veszik fel a pénzeket a gazdák. 

Az elnök-vezérigazgató beszélt arról is, hogyan érintette a mezőgazdasági tevékenységeit a Covid-járvány, valamint a kitört háború. Kiemelte, a költségek növekedése ugyanúgy érintette őket is, mint minden más vállalatot a magyar gazdaságban, hiszen drasztikusan megemelkedtek nemcsak az energiaköltségek, de a különböző csomagolóanyag- és adalékköltségek is. Mindezek ellenére úgy döntöttek, hogy az élelmiszeriparban tovább fejlesztenek. A Hungeritnél új baromfivágóhidat akarnak építeni, a Picknél új szalámiüzemet, illetve terveznek még más beruházásokat is. A Bonafarm stratégia tervéről elárulta, fejleszteni akarnak, növelni a kapacitásokat, valamint próbálják különböző módon csökkenteni az energiafelhasználást. 

Forrás: MTI/Mónus Márton

Csányi Sándor elmondta, a takarmány nagy részét ők maguk termelik meg, nem mindegy tehát, hogy milyen költséggel állítják elő, és ennek valahol végig kellene mennie a teljes termékláncon. Ugyanakkor mivel most bizonyos termékeken ársapka van, ez nem történik meg jelenleg. Főleg az ukrajnai, oroszországi gabonaexport visszaesése növeli várhatóan és jelentősen a gabonák árát, a kukorica árát, ezért Csányi Sándor szerint még drágább lesz állatot tartani. Az ársapkával kapcsolatban úgy látja, átmeneti ideig lehet ilyen intézkedésekkel az árakat korlátozni, de tartósan nem, mert akkor az ipar és a kereskedelem is valamilyen módon reagál rá. 

Most elsősorban a kereskedelmet érinti ez az ársapka, nem az ipart, de már ennek a hatását is látni. Elkezdett nőni az importtermékek aránya, amelyek rosszabb minőségűek, de azokat hozzák be. Az is nagyon fontos, hogy az a két törekvés, hogy Magyarország élelmiszerben önellátó legyen, másrészt viszont ársapkát teszünk az élelmiszerre, tartósan nem fér össze

 - emelte ki. Hozzátette, ha teljes magyar agráriumot nézzük, és nemcsak az élelmiszert, akkor 3,5 milliárd dolláros az exporttöbblete az elmúlt évben. 

Magyarország gyakorlatilag mindenben el tudja látni magát, amit ezen az éghajlaton meg lehet termelni. Talán egy-két zöldségből, például burgonyából van hiány, de egyébként jó néhány termékben meg többletünk van. Meggyőződésem, hogy a most felborult fizetési mérleg egyensúlyának helyreállásához a magyar élelmiszeripar, a magyar agrárium hozzá tud járulni.
Címkék:
gabona, burgonya, kukorica, takarmány, élelmiszer, import, élelmiszeripar, baromfi, fejlesztés, bonafarm, csányi-sándor, pick-szeged-zrt., szalámi, árstop, orosz-ukrán-háború, baromfivágóhíd,