Több ezren jelentkeztek erre az agráregyetemre: ezek a legnépszerűbb szakok

MTI2023. július 27. 12:14

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szeptemberben induló képzéseire minden eddiginél több, összesen 3367 hallgató nyert felvételt, ami 32%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A gólyák több mint fele, 1708 fő a rendkívüli ütemben fejlődő agrár- és élelmiszertudományi képzési területen kezdheti meg tanulmányait, ami a nemzetgazdaság szempontjából is rendkívüli jelentőséggel bír.

Gyuricza Csaba, a MATE rektora a felvételi eredmények kapcsán elmondta, hogy a MATE-ra felvett elsőéves hallgatók rekordmagas száma egyértelműen azt mutatja, hogy az intézménybe vetett bizalom folyamatosan növekszik és az alapítványi működési forma is beigazolta a hozzá fűzött reményeket. A rektor beszélt arról is, hogy külön öröm számukra, hogy a rendkívül intenzív pályaorientációs tevékenységüknek köszönhetően egyre többen választják a számos kihívást tartogató, ugyanakkor biztos megélhetést nyújtó agrárképzéseiket, sőt hosszú évek után Szarvason is újra elindíthatják nappali tagozaton a mezőgazdasági mérnöki alapképzést.

A legtöbb gólya Gödöllőn kezdheti meg tanulmányait, hiszen a Szent István Campusra 1132 fő, a Budai Campusra 898 fő, a Kaposvári Campusra 736 fő, a keszthelyi Georgikon Campusra 236 fő, a gyöngyösi Károly Róbert Campusra 325 fő, a szarvasi képzési helyre pedig 40 fő nyert felvételt. A legmagasabb létszámmal, 262 fővel a mezőgazdasági mérnöki alapképzés indulhat a MATE campusain, melyet 248 felvett hallgatóval a kertészmérnöki alapképzés, 222 fővel az élelmiszermérnöki alapképzés, 155 fővel a tájrendező és kertépítő mérnöki alapképzés, majd 148 fővel a gépészmérnöki alapképzés követ. Rendkívül népszerű az ötéves osztatlan agrármérnöki képzés is, amelyre százan kerültek be.

A kaposvári szakok idén kiemelten sok felvételizőt vonzottak, hiszen a tavalyi évhez képest 65%-kal többen nyertek felvételt a campusra. Különösen népszerűek voltak a pedagógiai képzések, amelyekre a tavalyihoz képest idén több mint kétszer annyian kerültek be. Az egyik legnépszerűbb szak a gyógypedagógia alapképzés volt, amelyre 143 fő nyert felvételt.

A MATE szeptemberben induló szakirányú továbbképzéseire további felvételizőket vár az egyetem. Ezekre a korábban megszerzett diplomára alapuló képzésekre, többek közt a szőlő- és borgazdasági, a talajtani vagy a vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki képzésekre augusztus 15-ig lehet jelentkezni a MATE honlapján.

(Címlapkép forrása: MATE)

Címkék:
egyetem, határidő, továbbképzés, agrár-felsőoktatás, agrárképzés, mérnök, jelentkezés, hallgató, kertészmérnök, felvétel, szakmérnök, magyar-agrár-és-élettudományi-egyetem, mate, gyuricza csaba,