Nagy István: nem úszhatjuk meg a fejlesztést az agráriumban sem

agrarszektor.hu2024. január 24. 16:03

Olyan világot élünk, amikor komoly kihívásokkal kell szembenéznünk. A jelszó az alkalmazkodás. Ahhoz, hogy meg tudjunk felelni, szükség van a modern technikai eszközökre. A fontos üzenet az, hogy ha versenyképesek akarunk lenni, nem úszhatjuk meg a fejlesztést. 2027-ig 2900 milliárd forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy a gazdálkodók megvásárolják a legkorszerűbb technológiákat - mondta Nagy István a 42. AGROmashEXPO megnyitóján, Budapesten.

Az agrárminiszter hozzátette, hogy ehhez a forrásokat az agrárkormányzat biztosítani fogja.

Azt kérem, merjünk beruházni. Merjük ezt az utat választani. Tegyük meg azokat a beruházásokat, amik nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Nem a beszédnek, hanem a tetteknek az ideje jött el

- emelte ki.

Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke előadása során elmondta, hogy az új technikához az új szakemberek képzése mindannyiunk felelőssége. Az utánpótlás-nevelés kérdését pedig napirenden kell tartani. Hozzátette, nagyon fontos, hogy a képzett szakemberek most és a jövőben is részesei legyenek az agráriumnak.

Az idei kiállításra körülbelül 3000 diák fog kilátogatni. Reméljük, évekkel később képzett szakemberekként léphetnek majd ki az iskolákból.

Kitért arra is, hogy két fő trend figyelhető most meg a géppiacon: az egyik egy úgynevezett zöld vonal, melyekkel a kemikáliák csökkentése a cél. A másik oldalon vannak azok a gépek, amikkel nagyon precízen, profitábilisan, gördülékenyen lehet dolgozni.

Címkék:
agrártámogatás, agromash, agromashexpo, agrárgépek, agrárgép, agrárszakember, szakemberképzés, alkalmazkodás, fontosság, agrárgépész,