Erős kijelentést tett Nagy István arról, mi várhat a gazdákra a jövőben

agrarszektor.hu2025. május 15. 09:42

Az együttműködést kell keresni, valamint azt, hogy a felmerülő kihívásokra miként tudunk közösen hatékony válaszokat adni - fogalmazott Nagy István agrárminiszter Münchenben a tartomány élelmiszerügyi, mezőgazdasági, erdészeti és turisztikai miniszterével, valamint a Bajor Parasztszövetség elnökével folytatott megbeszélése után - írja az AM közleményében.

Nagy István először Michaela Kaniber bajor miniszterrel tárgyalt a lehetséges együttműködésről. A tárcavezetők egyetértettek abban, hogy a Közös Agrárpolitikát 2027 után is önálló, két külön pilléren nyugvó eszközként kell megőrizni, a bürokratikus támogatási struktúrát pedig a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni a gazdák érdekében. Magyarország és Bajorország között sok az egyetértési pont, így a kisgazdaságok kiemelt támogatása vagy az erdészetpolitika területén. Nagy István kiemelte a közlemény szerint, hogy számos kérdésben nem csupán kétoldalú, hanem regionális együttműködés szükséges, hiszen a Bajorországgal, illetve Magyarországgal szomszédos államok is hasonló kihívásokkal szembesülnek, amelyre közösen lehet igazán hatékony válaszokat adni.

Az agrárminiszter munkaebéd keretében tárgyalt Günther Felßnerrel, a Bajor Parasztszövetség elnökével. Az egyeztetésen szóba került az is, hogy Magyarország május 15-től feloldja a járványügyi korlátozásokat, így a magyar termékek ismét akadálytalanul juthatnak el Európába, így Bajorországba is.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
magyar, magyarország, közös-agrárpolitika, tárgyalás, járványügy, közösség, közös-fellépés, közös agrárpolitika, nagy istván,