Mentőövet dobott az állam a magyar halászoknak: így megmenekülhet az ágazat

agrarszektor.hu2020. április 29. 11:30

Forrást juttatott az állam a tógazdaságoknak azzal, hogy átvette a tavakba szorult 1200 tonna halat, amivel kirántotta a csődközeli helyzetből a halászatokat. A horgászat virágzik, de az intenzív haltermelő telepek munkahelymegtartó és készletfinanszírozási támogatásra szorulnak.

Meghallgatta a kormány a halászati ágazat kérését, és elfogadta az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-Hal) által közösen összeállított csomagot, mondta Lévai Ferenc, a MA-Hal szóvivője, az Aranyponty Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója. Lévai Ferenc, elmondása szerint ötven éve dolgozik az ágazatban, de eddig még nem fordult elő, hogy a magyar halászatban bárki bármiért kompenzációt kapott volna, írta meg a Világgazdaság.

A közös javaslat alapján a koronavírus következtében a halastavakba szorult mintegy 1200 tonna halat állami költséggel állami vizekbe telepítették

- mondta Lévai Ferenc. Ez ugyan mintegy 20 százalékkal a piaci árak alatt történt, de az így az ágazatba érkező 800 millió forint megmentette a halászatokat a csődhullámtól.

A MA-HAL szóvivője azt is elmondta, hogy az idei nyereséget ugyan elvesztették, de ha nincs ez az intézkedés, akkor a piacérett halak visszakerültek volna a tavakba, megbetegedések és halpusztulások jöttek volna, és a most az állami vizekbe került háromnyaras pontyok foglalták volna a helyet a következő generációk elől. Szerinte ez most olyan intézkedés, amelynek csak nyertesei vannak. Egyrészt nem maradt a hal a tógazdaságokon, pedig az exportpiacok bezárultak, a belföldi forgalom pedig drasztikusan visszaesett. Emellett pedig nem csak az állami kiadási oldalt terhelte az intézkedés, mivel az átvett halak azokba a vizekbe kerültek, amelyeken a Magyar Országos Horgász Szövetségnek van kizárólagos vagy többségi halászati joga.

Címkék:
haltelepítés, ponty, segítség, halastó, magyar-országos-horgász-szövetség, kompenzáció, ma-hal, koronavírus, koronavírus-járvány, halágazat,