Nem kíméli a koronavírus-járvány a magyar nyúltartókat

agrarszektor.hu2020. május 4. 11:30

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai nyúltartók. Bár a kezdeti megtorpanás után már ismét elindultak a szállítmányok az ágazat fő bevételi forrásának számító külföldi piacokra, a korábbinál ugyanakkor 20-25%-kal kevesebb húst tudnak exportálni, ráadásul az árak is nagyot estek.

Bár a hazai hústermeléssel foglalkozó vállalkozások minden bizonnyal fellélegezhetnek a kormány vidéki területeket érintő enyhítő intézkedései miatt, a nyúltartóknak ugyanakkor nem jelent különösebb könnyebbséget, hogy Budapesten és Pest megyén kívül megnyithatnak a szállodák és vendéglátóhelyek. Az ágazat ugyanis főként az exportpiacokra termel, az itthoni úgynevezett HoReCa-szektor minimális mennyiségű nyúlhúst igényel, írta meg a Magyar Nemzet. Az ágazat legnagyobb felvevőpiaca Németország, Svájc és Olaszország, itt azonban a járványhelyzet hatására alaposan visszaesett a kereslet, ami az árak azonnali zuhanásához vezetett. Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta, hogy az elmúlt hetekben ugyan rendeződött az export helyzete, így a hazai vágóhidakról ismét elindulhattak a szállítmányok Nyugat-Európa felé, a mennyiség ugyanakkor 20-25%-kal elmarad az ilyenkor szokásostól.

Az árakra emellett a hússzektorban tapasztalható általános többlettermelés is hatással van, a terméktanács elnöke szerint csak a múlt héten 15%-kal tovább esett a nyúl pia­ci ára. A termelők költségei ugyanakkor ezzel ellentétben folyamatosan nőnek, így a takarmányárak például az alapanyagok hiánya, illetve a nehézkes import miatt egyre emelkednek, de a telepek fertőtlenítésére használt szerekért is jóval többet kell fizetniük most az állattartóknak, mint korábban. A helyzet nem egyszerű, de az ágazat szereplői a nehézségek ellenére próbálják fenntartani a termelést.

2016 és 2018 között már átélt az ágazat egy válságot, most az a cél, hogy megmaradjon az elmúlt években kialakult stabil termelői kör és megőrizzük a 85 ezer tenyészállatra épülő termelést

- mondta rá Juráskó Róbert.

A tenyésztők kitartására nagy szükség van, ugyanis ha a járvány elmúltával végre normalizálódik a helyzet, várhatóan újra a korábbihoz hasonló mennyiségű nyúlhúst igényel majd a piac. Ha a gazdák most felszámolják az állományukat, később nem lesz elegendő áru, s így piacot veszíthet az ágazat. A szakmaközi szervezet elnöke szerint a feldolgozók eddig mintegy 80-100 tonnányi nyúlhúst halmoztak fel a tárolókban. Ezt az ágazat még kezelni tudja, 500 tonnánál több áru tárolására azonban sem kapacitásuk, sem pénzük nincs a vágóhidaknak.

A szűkösebb exportlehetőségek miatt az országban ragadt tételeket ugyanakkor itthon sem tudják eladni az ágazat szereplői. Bár az elmúlt években fokozatosan nőtt a hazai nyúlhúsfogyasztás, a válság idején azonban nem ez az első termék, amit a kosarukba helyeznek a vásárlók. A terméktanács a tavaszi időszakra - a korábbi évekhez hasonlóan - több fogyasztásösztönző ak­ciót is tervezett, a járványhelyzet miatt azonban jobbnak látták elhalasztani ezeket a kampányokat.

Címkék:
export, nyúltenyésztés, nyúl-szakmaközi-szervezet-és-terméktanács, nyúlfogyasztás, koronavírus, horeca, koronavírus-járvány,