agrarszektor.hu • 2025. szeptember 16. 16:33
A szúnyogok kiirtásának lehetőségét és következményeit vizsgálják a szakértők, különös tekintettel a betegségeket terjesztő fajokra. Míg egyes kutatók szerint bizonyos szúnyogfajok eltűnése nem okozna ökológiai katasztrófát, mások óvatosságra intenek a visszafordíthatatlan beavatkozással kapcsolatban - írta meg a Telex.
A szúnyogok az egyik legbosszantóbb és egyben legveszélyesebb élőlények az ember számára, hiszen számos betegséget terjesztenek mind az állatvilágban, mind az emberek között. A világon ismert mintegy 3500 szúnyogfaj közül körülbelül 200 támad rendszeresen embereket, de három faj különösen veszélyes, mivel betegségek tucatjait terjesztik globálisan. Az egyiptomi csípőszúnyog például a Zika-vírus, a dengue-láz, a chikungunya-láz és a sárgaláz fő terjesztője.
A történelem során számos állatfaj tűnt el a Földről, azonban ezek kihalása nem szándékos emberi beavatkozás eredménye volt. A dodó, a tasmán tigris vagy az amerikai vándorgalamb eltűnése gondatlan emberi tevékenység következménye volt. A szúnyogok esetében azonban felmerül a tudatos, egészségügyi okokból történő kiirtás lehetősége, ami komoly morális kérdéseket vet fel.
A kutatók már évek óta dolgoznak a szúnyogpopulációk visszaszorításának módszerein. Az egyik legígéretesebb kísérlet genetikai beavatkozással próbálkozik: olyan enzim alkalmazásával, amely az X-kromoszómát érinti, így az utódok többsége hím lesz. Nőstények nélkül a populáció fokozatosan összeomlana. További stratégiák között szerepel a biológiai védekezés, a szúnyogtenyésző helyek felszámolása, valamint a hagyományos rovarirtók és -riasztók használata.
A szúnyogok teljes eltűnésének következményei összetettek. Ezek a rovarok több mint százmillió éve léteznek, és számos ökoszisztémában fontos szerepet töltenek be. Az arktiszi tundrán például tömegesen fordulnak elő, és vándormadarak millióinak jelentenek elsődleges táplálékforrást. Egyes becslések szerint eltűnésük esetén a madárpopuláció akár felére is csökkenhetne. Hasonló a helyzet több halfajjal is, amelyek szúnyoglárvákkal táplálkoznak. A szakemberek attól tartanak, hogy egy ilyen változás lavinaszerű hatással lenne a teljes tápláléklánc működésére.
Más szakértők szerint azonban a világ nem omlana össze a szúnyogok nélkül. Mint mondják, a legtöbb állat képes lenne alkalmazkodni és más táplálékforrásra átállni, hosszabb távon pedig fennmaradna az ökológiai egyensúly. Cserébe megszabadulnánk olyan betegségektől, amelyek évente emberek millióinak életét követelik. A malária például évente körülbelül egymillió halálesetet okoz, és további 246 millió embert betegít meg világszerte.
Az egyiptomi csípőszúnyog különleges helyzetben van, mivel úgy tűnik, nincs nélkülözhetetlen szerepe az ökoszisztémában. Nem ismert, hogy jelentős táplálékforrást jelentene más állatoknak, és a növények beporzásában sem vesz részt. Ez éles ellentétben áll például a betegséget terjesztő törpeszúnyoggal, amely a kakaó egyetlen ismert beporzója: így annak eltűnése a csokoládétermelést is veszélyeztetné.
Andrew Read, a Pennsylvaniai Állami Egyetem biológusa és entomológusa szerint az egyiptomi csípőszúnyog eltüntetése nem okozna hosszú távú kárt a globális ökoszisztémában. A szakember úgy látja, hogy amikor eltűntek a vándorgalambok, az valóban szomorú volt, egy ikonikus faj veszett oda. De nem omlott össze a természet. Az igaz, hogy csökkent a biológiai sokféleség, és az emberiség elvesztett valamit, amit jó lett volna megőrizni, de semmiféle katasztrófa nem történt. Ugyanakkor,
ha most kiiktatnánk az egyiptomi csípőszúnyogot, az már egészen más lenne: ez a faj semmi mást nem ad a világnak, mint betegségeket, amelyek miatt emberek milliói szenvednek. Ha eltűnnének, az egyetlen következmény az lenne, hogy sokkal kevesebb ember betegedne meg, és sokkal kevesebben halnának meg. Nehéz érvet találni amellett, hogy miért kellene megtartani őket.
Dina Fonseca, a Rutgers Egyetem entomológusa hasonló véleményen van. Mint fogalmazott, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy eltűnne egy invazív szúnyogfaj. Az egyiptomi csípőszúnyog kifejezetten városi faj, amely alkalmazkodott az emberi környezethez, és szinte kizárólag embereket csíp. A szakember szerint
ez nem erdei szúnyog, amely a vadonban is része a táplálékhálózatnak, hanem olyan faj, amely ott él a víztartályainkban, a csapadékot gyűjtő hordókban, a városaink szemete között. Az embereken kívül alig van kapcsolata más élőlényekkel. Ha eltűnne, azzal egyedül az emberek járnának jól. Aki az ökoszisztéma egyensúlya miatt aggódik, annak azt tudom mondani, hogy az ő eltűnésük nem olyan lenne, mint a dodóé vagy a tasmán tigrisé. Az ő hiányuk nem járna negatív következményekkel, épp ellenkezőleg, csökkentené egyes fertőzések terjedését.
David Magnus, a Stanford Egyetem bioetikusa óvatosabb álláspontot képvisel. Bár érti az érveket a szúnyogfaj káros hatásairól, figyelmeztet a természet összefüggésrendszeréről való korlátozott tudásunkra. A szakember kiemelte, hogy az emberiség tudása korlátozott, és könnyen lehet, hogy ezeknek a rovaroknak valami olyan szerepük van, amelyet még nem fedeztünk fel. Éppen ezért nagyon körültekintően kell eljárni, mielőtt olyan döntést hozna az emberiség, amely visszafordíthatatlan. Egy faj kiirtását ugyanis soha többé nem lehet visszacsinálni.
Jorge Rey, a Floridai Orvosi Entomológiai Labor professzora szintén a kiirtás mellett érvel, bár óvatosan fogalmazva. Mint mondta,
nem állítom, hogy pontosan tudjuk, milyen következményekkel járna, ha eltüntetnénk ezt a fajt. Őszintén szólva, senki sem tudja. Vannak feltételezéseink, sejtéseink, de teljes bizonyosság nincs. Lehet, hogy valamilyen kisebb ökológiai hatása lenne, de olyat még senki sem mutatott ki, hogy ez a faj nélkülözhetetlen lenne bármelyik táplálékhálózatban. Ha tehát eltűnnének, lenne valamennyi következmény, de aligha lenne katasztrofális.
Jorge Rey hozzátette, hogy ez a faj emberek millióit fertőzi meg évről évre, olyan betegségekkel, amelyek közül több halálos, vagy hosszú távon legyengíti az embereket. Nem kis fertőzésekről van szó, hanem világjárványokat elidéző kórokozókról, amelyek egész közösségeket nyomorítanak meg. Amikor tehát azt kérdezzük, érdemes-e megtartani ezt a fajt, azt is meg kell kérdeznünk: miért? Mit nyerünk azzal, ha továbbra is mellettünk élnek, és betegségeket terjesztenek? A professzor a maga részéről nem lát olyan érvet, amely indokolná, hogy velünk maradjanak. A szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy egy teljes faj kiirtása nemcsak tudományos, hanem erkölcsi kérdés is. Mint fogalmazott,
ha van lehetőségünk megállítani a betegségeket, akkor kötelességünk legalább megfontolni ezt a lépést. A többi következményt kezelhetjük, de az emberi életeket nem hozhatjuk vissza.