Van bőven ebből a húsból, mégsem esszük: miért nem kell a magyaroknak?

Veres Virág Cintia • 2026. november 3. 16:32

Miközben az Európai Unióban évente több millió tonna halat fognak ki, Magyarország továbbra is sereghajtónak számít a halfogyasztás terén.

Miközben az Európai Unióban évente több millió tonna halat fognak ki, Magyarország továbbra is sereghajtónak számít a halfogyasztás terén: az egy főre jutó éves mennyiség még a 7 kilogrammot sem éri el, szemben a 20-22 kilogrammos uniós átlaggal. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2025-ben 5,5 milliárd eurót ért az EU-ban kirakodott halászati termékek összértéke, a fogások mennyisége pedig elérte a 3,3 millió tonnát. A piacot Spanyolország, Franciaország és Olaszország uralja, miközben a kontinens halfogyasztási szokásai jelentős különbségeket mutatnak. 

2025-ben összesen 5,5 milliárd eurót ért az Európai Unióban kirakodott halászati termékek mennyisége. Ez az érték közel azonos volt az előző évivel. Az uniós halászflották a statisztikákban szereplő hét tengeri térségből becslések szerint 3,3 millió tonna halat fogtak ki. A kirakodott halászati termékek értéke alapján Spanyolország állt az első helyen, az uniós összérték 31 százalékával. Franciaország 18 százalékos, Olaszország pedig 12 százalékos részesedéssel követte.

A kifogott hal mennyiségét tekintve szintén Spanyolország vezette a rangsort, az EU teljes fogásának 21 százalékával. Dánia 16, Franciaország pedig 14 százalékot képviselt - derült ki az eurostat adataiból. Az uniós halászat legfontosabb területe 2025-ben az Atlanti-óceán északkeleti része volt, ahonnan a teljes uniós fogás 72 százaléka származott. A leggyakrabban kifogott fajok közé a hering, a kék puha tőkehal, a spratt és a makréla tartozott.

A második legjelentősebb halászati térség a Földközi-tenger és a Fekete-tenger volt, amely az uniós fogások 8 százalékát adta. Ezen a területen elsősorban szardíniát és szardellát halásztak. A Nyugat-indiai-óceán részesedése 7 százalék volt, ahol a fogások szinte teljes egészét három tonhalfaj - a csíkoshasú tonhal, a sárgaúszójú tonhal és a nagyszemű tonhal - tette ki. A keleti közép-atlanti és a délnyugat-atlanti térség egyaránt az uniós fogások 5 százalékát biztosította. Előbbiben főként lófogú makrélát és tonhalféléket, utóbbiban pedig elsősorban hekkféléket és tintahalat fogtak. A fennmaradó 2 százalék az Atlanti-óceán északnyugati és délkeleti térségéből származott.

Magyarországon továbbra is hátul kullog

Egy korábbi, világméretű kutatásban arra jutottak, hogy a hal az állati eredetű fehérjebevitel jelentős, egyes ázsiai és afrikai országokban akár 50 százalékot meghaladó részét is fedezi. Ezzel szemben Magyarország - kontinentális fekvésének és történelmi okoknak köszönhetően - az Európai Uniós tagállamok sorának végén kullog a halfogyasztás terén. Míg az EU átlaga 20-22 kg/fő/év, addig hazánkban az egy főre jutó éves halfogyasztás a tengeri halakkal együtt is csak 5-7 kilogramm körül mozog. A pontos adatok szerint a 2013-ban mért 5,7 kg/fő/éves szintről 2024-re 6,7 kilogrammra emelkedett, ami bár jelentős javulást mutat, még mindig messze elmarad az egészségesnek tartott, illetve az uniós átlagtól.

Fontos kiemelni, hogy a magyarországi, mintegy 26 ezer hektáron működő tógazdasági haltermelés nem csupán élelmiszer-előállítási tevékenység, hanem a Kárpát-medence vízmegtartó képességét erősítő, komplex vízgazdálkodási és ökológiai rendszer is. A hazai halastavak emellett számos vizes élőhely fennmaradását garantálják, így természetvédelmi és tájgazdálkodási szempontból is meghatározó jelentőségűek. Az ágazat tehát egyszerre szolgálja a fenntartható élelmiszer-előállítást és a környezeti alkalmazkodást.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy idehaza a MA-HAL célja a MOHOSZ-szal együttműködve a hazai halértékesítés stabilitásának megőrzése, a pontytermelés dominanciájának fenntartása, valamint a kísérő halfajok arányának növelése. A szervezet egy átfogó felméréssel méri fel tagjai termelési terveit, emellett egy átláthatóbb és igazságosabb értékesítési rendszer kialakítására törekszik, amely biztosítja a termelők biztonságát és a piac kiszámíthatóságát.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, franciaország, halászat, európa, európai-unió, mennyiség, spanyolország, olaszország, tenger, adatok,