Nagy István: tudatos fogyasztói döntések szükségesek a gazdaság erősítéséhez

MTI2020. szeptember 4. 13:30

A tudatos fogyasztói döntések, a hazai termékek vásárlása azon túl, hogy a gazdaságot erősítik és védik, sok ezer család megélhetését is biztosítják, mondta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón, amelyet a Válaszd a hazait! kampány részeként zajló üzletbejárást megelőzően tartottak csütörtökön a Corvin áruházi CBA Prímában, Budapesten.

Az agrárminiszter elmondta, hogy a koronavírus-járvány tavaszi tanulságait levonták, és a tapasztalatok alapján az ország önellátó képességnek nagy szerepe van, ezért fontos annak erősítése. A magyar gazdák a vásárlók, a tudatos vásárlók kezében vannak. Ezért a kampány célja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy a magyar termékek vásárlásával a hazai, a helyi gazdaságot erősítik, tette hozzá Nagy István.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is a magyar áruk vásárlására ösztönözte a lakosságot, mivel a kormányzati intézkedések mellett az is a munkahelyek megőrzését szolgálja. A magyar termékek nem csak frissebbek és sokszor ízletesebbek, de környezetterhelésük is alacsonyabb, mint az import termékeké, mondta a kormányszóvivő.

Nagy István agrárminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A világjárvány egyszerre sodorta veszélybe az emberek egészségét, a magyar gazdaságot, a magyar családok megélhetését és a magyar munkahelyeket, emlékeztetett Szentkirályi Alexandra, aki hangsúlyozta, hogy hazait vásárolni egyet jelent a gazdaság újbóli megerősítésével és a munkahelyek megőrzésével.

Aki tudatosan választ hazai árut, az nemcsak ebben tud segíteni, hanem biztos lehet abban, hogy minőségi, biztonságos árut fog venni, hiszen Magyarországon európai szinten is kifejezetten szigorúak az élelmiszerbiztonsági szabályok, amely saját magunk és a családunk egészségének az érdekében is egy fontos szempont

- mondta Szentkirályi Alexandra.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy az üzletlánc tapasztalatai szerint a fogyasztói tudatosság is egyre erősebb, a vásárlók egyre inkább az ár-érték alapján hozzák meg döntéseiket, emellett sokan és egyre többen a magyar termékeket választják. Ebben fontos szerepe van a magyar üzletláncnak, amelyben egy korábbi független felmérés alapján 80 százalék felett találhatók meg a hazai termékek, mondta Fodor Attila.

(A cikkben szereplő képek az MTI/Máthé Zoltán tulajdonát képzik.)

Címkék:
cba, élelmiszerbiztonság, gazdaság, kampány, fogyasztó, nagy-istván, agrárminiszter, tudatosság, hazai-termék, koronavírus, megerősítés,