Meghódította Magyarországot is ez az ital: egyre többen csapnak le rá

agrarszektor.hu2024. január 18. 09:01

Hogy mit is jelent pontosan a kézműves/kisüzemi sör (craft beer) kifejezés, meglehetősen nehéz definiálni.Talán az a definíció a legpontosabb, amely szerint egy kisüzemi sörfőzde éves szinten legfeljebb hatmillió hordónyi sört készít, túlnyomórészt tradicionális alapanyagok felhasználásával. Ami azonban vitathatatlan tény, hogy mind globálisan, mint hazai szinten reneszánszukat élik a kézműves sörök és a főzdék: a globális kézműves sörpiac értéke hozzávetőleg 103 milliárd dollárt tesz ki, ez a mutató 2032-re 280 milliárd dollár fölé emelkedhet.

Bár nehéz meghatározni, hogy mit is jelent pontosan a craft beer, avagy kézműves, kisüzemi sör kifejezés, az American Brewers Association meghatározásából kiindulva három jellemző együttes meglétével írható körül a kézműves sörfőzés fogalma. E szerint egy kisüzemi főzde éves szinten legfeljebb 6 millió hordónyi (hozzávetőleg 702 millió liter) sört készít, túlnyomórészt tradicionális alapanyagok felhasználásával, valamint és egy külső, a termelésben részt nem vevő alkoholipari szereplő tulajdonrésze a vállalkozásban nem haladhatja meg a 25%-ot - olvasható a Világgazdaság oldalán. A kézműves sör tehát egy apró, független főzde által elkészített ital, amelyet jóval alacsonyabb mennyiségben állítanak elő, és általában drágábban értékesítenek nagyüzemi társainál. A gazdag sörkultúrával rendelkező nemzetek - így például Németország, Csehország vagy éppen Belgium - esetében különösen nehéz megállapítani, mely főzdék tartoznak e körbe.

A kisebb főzdék termékei leginkább lokális szinten népszerűek, de a globális versenyben gyakran teljességgel ismeretlenek maradnak - fogalmazott írásában Fetter Bálint, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány külső junior elemzője. Németországban például a sörfőzés több mint ezeréves múltra tekint vissza, korábban ez a tevékenység szoros összeköttetésben állt az egyházzal: a 9-13. század folyamán elsősorban szerzetesek készítettek magas alkoholtartalmú italokat.

Újjászületőben vannak a kis főzdék

Nyugodtan kijelenthető, hogy a kézműves sörök napjainkban reneszánszukat élik, ám robbanásszerű elterjedésüket egy meglehetősen hosszú, úgynevezett homogenizációs időszak előzte meg. A 20. század során, egészen az 1980-as évekig a kisebb sörgyárak rendszerint tönkrementek, beszüntették tevékenységüket, vagy nagyobb tőkével rendelkező vetélytársaik egyszerűen felvásárolták őket. A hajdani Csehszlovákiában például a szocialista államosítási törekvések következtében 1989-re mindösszesen egy kisüzemi szereplő maradt fenn.

A Zenith Advisory jelentése szerint 2016-ban világszerte 19 ezernél is több sörfőzde üzemelt, amelyekből hozzávetőlegesen 17700 volt kézművesnek tekinthető. Ami a területi eloszlást illeti, közülük 4750 az Egyesült Államokban, 1655 az Egyesült Királyságban, 1295 pedig Németországban működött. Eközben Európában, 2015 és 2020 között a kisüzemi főzdék száma csaknem megduplázódott.

Mi mondható el a magyarországi helyzetről?

Magyarországon először a 19. század során nyíltak kereskedelmi célzattal sörfőzdék, sikerüket a német és a cseh sörfőző mesterek alapozták meg. Egészen a második világháború kitöréséig a magyar sörkínálat nagy nemzetközi elismerésnek örvendett, ám 1945 után az addig jellemző sokszínűség helyett a tömeggyártás került a középpontba.

A hazai kézműves sörfőzés feltámadásának szempontjából a 2011 májusában megrendezett Főzdefeszt jelentette a legfontosabb mérföldkövet. Három nap alatt nagyjából 10 ezer látogató fordult meg itt, a legtöbb árus készletei rögtön az első este kifogytak. Az eseményeket követően számos, a hazai sörforradalom második hullámában kulcsszerepet játszó gyártó - például a Monyo vagy a Mad Scientist - vált mára országosan ismertté.

Címkék:
sör, kézműves, kézműves-sör, sörfőzés, kézműves-sörök, sörfőzde, kisüzemi-sörfőzde, kézműves-termék,