Durva, ami a világ élelmezésével történhet: súlyos krízis fenyeget minket

MTI2026. május 20. 14:27

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint globális élelmiszerválságot okozhat a Hormuzi-szoros lezárása.

Cooper a Global Partnerships Conference nevű nemzetközi politikai-közéleti tanácskozássorozat keddi londoni rendezvényén felszólalva elmondta, hogy a víziúton korábban naponta átlagosan 90 hajó haladt át, az utóbbi három hónapban ugyanakkor napi átlagban mindössze öt hajó jut át a kritikus fontosságú szoroson. A Hormuzi-szoros a világ legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala, amelyen a globális nyersolaj- és cseppfolyósítottföldgáz-szállítmányok 20 százaléka, emellett nagy mennyiségű mezőgazdasági és ipari nyersanyag haladt át, mielőtt Irán a háború elején gyakorlatilag lezárta.

A brit külügyminiszter a keddi londoni konferencián elmondta: a szoros lezárása miatt jelenleg 800 hajó és 20 ezer tengerész nem tudja elhagyni a Perzsa-öböl térségét. Irán a Hormuzi-szoros forgalmának akadályozásával az egész világgazdaságot túszul ejtette, de a legnagyobb árat a globális Dél fejlődő országai fizetik - fogalmazott Cooper. Hangsúlyozta: a világ agrárszektorát máris olyan károk érték, amelyek még jövőre is éreztetik majd hatásukat a betakarítási hozamokban és az élelmiszerárakban. A brit külügyminiszter idézte az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (World Food Programme) becslését, amely szerint a globális Dél országaiban már az idén hozzávetőleg 45 millió embert fenyeget heveny éhínség.

Yvette Cooper szerint ebben a helyzetben fennáll globális élelmiszerválság kialakulásának kockázata. Hozzátette: nem szabad megengedni, hogy tízmilliók éhezzenek csak azért, mert Irán lezárt egy nemzetközi hajózási útvonalat. A brit külügyminiszter felidézte, hogy London és Párizs többnemzetiségű tengeri koalíció létrehozását kezdeményezte a Hormuzi-szoros teljes újranyitására és díjmentes használatának biztosítására. London e kezdeményezés jegyében már a múlt héten bejelentette, hogy jelentős mennyiségű hadfelszerelést telepít a Hormuzi-szoros térségébe. A brit védelmi minisztérium ismertetése szerint a kontingensben önállóan működő aknamentesítő eszközök, ellenséges támadóeszközök észlelésére, nyomonkövetésére és elhárítására alkalmas nagy sebességű vízi drónok és Typhoon harci repülőgépek szerepelnek, emellett a brit királyi haditengerészet Dragon nevű, drónelhárító rakétarendszerrel felszerelt rombolója is elindult a térségbe.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, terméshozam, ensz, agrár, élelmiszerárak, mezőgazdasági-termelés, élelmiszerár-emelkedés, élelmezés, világpiac, élelmezésbiztonság, élelmiszer-drágulás,