MTI • 2025. július 12. 17:37
Egymillió fát terveznek ültetni egyetlen nap alatt, szeptember 24-én Dél-Afrikában a klímaváltozás elleni küzdelem, a munkahelyteremtés és az élelmezésbiztonság jegyében.
Bernice Swarts, az erdészeti, halászati és környezetvédelmi ügyekért felelős miniszer helyettese a pretoriai Nemzeti Botanikus Kertben jelentette be a program elindítását, amelyről elmondta, hogy tárcája jelenleg véglegesíti a logisztikai követelményeket az egymillió fa ültetéséhez. Swarts felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi közösségeket hőhullámok, súlyos esőzések, árvizek, és kiterjedt aszályok is sújtják, amelyek olyan közösségi fellépést tesznek szükségessé, mint a tömeges faültetés. Arra bátorított vállalatokat, diákokat, a civil társadalom képviselőit, és a kormányzati szerveket is, hogy adományozzanak további fákat az egymillió mellé, amelyet szeptember 24-én, a fák hónapja alkalmából terveznek elültetni.
A faültetés az egyik olyan enyhítő tényező, amelyet e környezetvédelmi fenyegetés lelassítására ajánlanak. Ebből az okból törekszik a minisztérium a nemzeti faültetési program összehangolására, illetve megvalósítására
- tette hozzá. Swarts felidézte, hogy Cyril Ramaphosa elnök korábban utasítást adott, hogy 5 éven belül, 2026-ig 10 millió fát ültessenek, amelyek 60 százalékának gyümölcsfának, 40 százalékának pedig helyi fafajtának kell lennie. Mint mondta, a környezetvédelmi hatás mellett a gyümölcsfák helyi közösségek megélhetéséhez is hozzájárulnak majd. A tárcavezető-helyettes szerint a fákat egyebek között közintézményeknél, templomoknál, iskoláknál, rendőrőrsöknél, kórházaknál, illetve alacsony jövedelmű lakótelepek közelében fogják elültetni.