agrarszektor.hu • 2025. december 5. 19:32
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2013-ban a talaj világnapjává nyilvánította december 5-ét. Az Agrárminisztérium és a Magyar Talajtani Társaság ennek jegyében ismét megrendezte az immár hagyományosnak mondható Év talaja konferenciáját, amelynek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum adott méltó helyszínt.
Magyarország egyik legnagyobb stratégiai vagyona a jó minőségű termőtalaj, megőrzésére és fenntartására különösen fontos a gondos odafigyelés, hangsúlyozta nyitóbeszédében Szabó Balázs, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. A föld a legalapvetőbb termelési tényező, hiszen a világ élelmiszereinek 95 százalékát, közvetlen vagy közvetett úton a talaj szolgáltatja. Ugyanakkor a világszerte tapasztalható degradációs folyamatok, az erózió, a defláció, a szikesedés, a tömörödés, illetve savanyodás miatt a talajok komoly veszélynek van kitéve. Kulcskérdés tehát a szemléletváltás és a talajt kímélő, védő, illetve regeneráló gyakorlatok elterjesztése a gazdálkodásban - olvasható az Agrármisztérium közleményében.
Hozzátette, hogy az idei konferencia – melynek előkészítésébe és megvalósításába a Nemzeti KAP-hálózat is aktívan bekapcsolódott – egyrészt a talajszennyezettség, másrészt a talajfedettség problémájára világított rá, mely utóbbi a talajaink növekvő mértékű beépítését, burkolattal történő lefedését jelenti. Újabban Európában egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a városi és városkörnyéki talajok, mint egyfajta „rejtett agrár-tartalékok”, hiszen a nagyvárosok körül sokszor kiemelkedően jó minőségű talajok találhatók. Ezek szakszerű rehabilitációja nagymértékben hozzájárulhat a városkörnyéki élelmiszertermelés, a közösségi kertek és zöldfelületek növekedéséhez, terjedéséhez. A rendezvény számos olyan innovatív ismeretet, gyakorlatias ötletet mutatott be, melyek hatékonyan használhatóak a talajaink egészségének javítására, így mind a tudományos szakma, mind a gazdálkodók számára jól hasznosíthatók.
Felkai Beáta Olga az Agrárminisztérium élelmiszerláncért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a tavalyi év tapasztalatai és a jelenlegi uniós, valamint hazai jogszabályi környezet is egyértelműen rámutatnak: a talaj mint természeti erőforrás rendkívül sérülékeny, megújulása pedig csak tudatos beavatkozással biztosítható. Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak 2030-ig tartó talajjavító stratégiája van, amely azért is kulcsfontosságú, mert az uniós termőföldek 60-70 százalékánál már elengedhetetlen a beavatkozás ahhoz, hogy megfelelő minőségben legyen képes a termelésre, és ezáltal garantálni tudjuk az élelmiszer-biztonságot és az élelmezésbiztonságot.
A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogszabályi és szakmai keretek folyamatos fejlesztése most is zajlik: módosult a nitrát rendelet, a termőföldvédelmi törvény, és a gazdálkodóknak talajvédelmi cselekvési tervet kell összeállítaniuk. Kiemelte, hogy számos összehangolt intézkedés együttesen képes javítani a talajok állapotát és regenerációját. A konferencia keretében megnyíló ideiglenes kamara kiállításon részletes ismertetővel mutatják be az Év talaja díjban részesült talajszelvény monolitok és a Nemzetközi Talajtani Társaság (IUSS) által 2025-ben a Világ Év Talajának megválasztott magyar, püspökladányi talajszelvény.