Meghekkelték a John Deere traktorokat: durva, hogyan csinálták

agrarszektor.hu2022. augusztus 23. 12:12

Korábban tulajdonképpen magától értetődő volt a gépeik önálló karbantartása és javítása a gazdálkodók számára, emellett bármikor ki tudtak hozzájuk hívni szerelőt is. Csakhogy, a John Deere esetében már ez igen régóta nincsen így, a termékeiket ugyanis szándékosan úgy gyártják, hogy otthon javíthatatlanok legyenek, így nem tudnak mást csinálni a tulajdonosok, csak szervizbe vinni járműveiket.

Mindent megtesz a John Deere, hogy a termékeit csak szakszervizben lehessen javíttatni
Ez nem csak pótalkatrészek megvonásával történik, a traktorok fedélzeti számítógépében is jóvá kell hagyni a betett pótalkatrészek használatát, különben a gépek megtagadják a működést. Mindezek tetejébe nemrég kiderült, hogy mobilnetes kapcsolattal a cég képes távolról letiltani a termékeinek működését, ami nem kifejezetten bizalomgerjesztő a gazdálkodók számára. A John Deere szerint az üzleti lépései a vevők érdekeit szolgálják, ők nem kompetensek a javításban, sőt: még olyan védekezéssel is előállt, hogy a vevők megvásárlás helyett valójában csak licencelik tőle a traktorokat - írja az Origo.

Egyes gazdálkodók viszont nonszensznek tartják az érveket, és a gépeik javításának jogáért "hadjáratot" folytatnak Európában és Észak-Amerikában is. Az érintettek most viszont kaphattak egy jó hírt is, hiszen egy Sick Codes néven futó illető prezentálta a John Deere traktorok hackelését: rendszergazdai jogosultságot szerzett a cég által használt fedélzeti számítógépen, így teljesen ki tudta iktatni a pótalkatrészek szoftveres aktiválását is, végső simításként pedig moddolt DOOM-ot futtatott a hardveren.

A hackelés egyébkét fizikai hozzáférést igényel a fedélzeti számítógéphez, jelenleg dolgoznak a folyamat egyszerűsítésén, hogy ténylegesen bárki könnyedén képes legyen kiütni traktorának a védelmét. A vállalat állítása szerint bő 300 informatikai specialista dolgozik náluk, az ügyfeleinek és a világ élelmiszer-ellátási láncainak védelme érdekében pedig mindent meg fognak tenni a jövőben is. Ez valószínűleg azt jelentheti, hogy macska-egér harcot fognak folytatni, és javítgatni fogják a Sick Codes által megtalált sérülékenységeket, hogy a traktorok szoftvereit ne tudják meghackelni a gazdálkodók.

Címkék:
traktor, gazdálkodás, gazdálkodók, john-deere,