Nagy dobásra készül a MATE: ilyen gépeket szabadítana a magyar földekre

agrarszektor.hu2024. március 23. 17:01

588,3 millió forint vissza nem térítendő támogatás révén fejleszt mesterséges intelligencián alapuló precíziós hígtrágya-kijuttatási technológiát az AJG Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) alkotta konzorcium. A projekt legfőbb célja egy olyan precíziós kijuttatási technológia fejlesztése, amely leköveti a mezőgazdasági terület térbeli változatosságát, valamint a talaj aktuális tápanyag-ellátottságának és a növényállomány igényének megfelelő mennyiségű hígtrágyát képes kijuttatni a környezetbe - derült ki az egyetem közleményéből.

Napjaink egyik legfontosabb feladata az, hogy az élelmiszer-alapanyagokat a korszerű mezőgazdasági technológiák fejlesztése és alkalmazása révén úgy állítsuk elő, hogy közben a környezetterhelést minél alacsonyabban tartsuk, ha pedig kijuttatunk valamit, azt patikamérlegen tegyük meg. Célunk a jelenlegi fejlesztéssel is éppen ez, amely jelentős hozzájárulást jelent a hazai mezőgépipar teljesítményének növekedéséhez is

- emelte ki Szabó István, a MATE Műszaki Intézet igazgatója a GINOP Plusz-projekt nyitó sajtótájékoztatóján Gödöllőn.

Ahhoz, hogy a GINOP_Plusz-2.1.1-21-2022-00175 projekt célja megvalósítható legyen, a kijuttatás teljes technológiai sorának rendszerszintű átalakítása és fejlesztése szükséges. Mint azt Ferencz Géza, az Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. ügyvezetője kiemelte, ennek technológiai szempontból egyik fontos előfeltétele az, hogy a folyékony és szilárd fázist egyaránt tartalmazó hígtrágyát homogenizálni kell. Ebből következően a projekt egyik célja egy autonóm mozgású, úszóplatformos hígtrágya-homogenizáló fejlesztése.

Ezen túl nyomon kell követni a szállítmányokat is, majd a kijuttatást is differenciáltan, precíziós eszközök révén kell megvalósítani. Ily módon a projekt másik fontos célja egy precíziós hígtrágya-kijuttató tartálykocsi fejlesztése. A projekt keretében kidolgozott technológia révén megfizethető áron lehet majd kontrollálni a töltési és ürítési helyszíneket, mennyiségeket és szállítási útvonalat, a precíziós kijuttatás pedig lehetővé teszi a termesztett növények optimális tápanyag ellátását, a környezetterhelés minimalizálása mellett

Címkék:
fejlesztés, precíziós, hígtrágya, jármű, projekt, trágyázás, gépgyártó, kijuttatás, mesterséges-intelligencia, magyar-agrár-és-élettudományi-egyetem, mate,