Agrárszektor • 2026. május 22. 13:29
Ebben az írásban egy vitatott és rendkívül érzékeny terület feldolgozására vállalkoztam. Az ellentmondás a fenntartható élelmiszertermelés és az állatok valós szükséglete, valamint a szélsőséges (sokszor állati terméket sem fogyasztó), magukat állatvédőknek mondó csoportok érzelmekre ható „kampányai” és általuk elvárt szubjektív és sokszor irreális követelések között feszül. Egy témakör, melyről ráadásul mind társadalmi, mind szervezeti, mind politikai, mind pedig az egyén szintjén is – az érintettség és a ráhatások függvényében – biztosan rendelkezünk (legtöbbször érzelmileg befolyásolt) véleménnyel és állásponttal.
Már az 'állatjólét' mint kifejezés rögtön nyelvi dilemmát szül: vajon magát a szót egy vagy két 'l' betűvel kell-e írni?
Bár hivatalos álláspont és pontos statisztika nem létezik, egy AI keresés a szaknyelvi és keresési trendek alapján úgy találta, hogy az „állatjólét” (egy l-lel) az angol „animal welfare” fordításaként mintegy 70-80%-ban használt forma. Az alkalmazás magas aránya abból fakad, hogy a jogi és hatósági dokumentumok e formában használják a kifejezést, így értelemszerűen a témakörben megjelenő szakirodalmak is magas arányban veszik át e formát. Értelmezés szerint ez az írásmód elsősorban az állatok tartási körülményeire és fizikai (objektív, tehát mérhető) környezetére, valamint annak paramétereire utal, azaz az állati szervezet működésének szükségleteire mutat rá. Ha kifejezetten a gazdasági haszonállatok esetében előforduló eseteket vizsgáljuk, akkor 85-90%-ban használjuk ezt a formát, míg baromfi tematikájú anyagok esetében az arány még magasabb és eléri a 90-95%-ot. Az alacsonyabb arányban használt „állatjóllét” az angol „animal well-being” fordításából származik és jellemzően a szubjektív mentális és fizikai állapotot jelöli.
Már fogalmilag is lényeges különbség van tehát „állatjólét és állatjóllét” között, a cikk további részében (nem helyesírási hibaként) a két írásmódot annak tartalmi különbségeinek megfelelően igyekszem használni.
A termékelőállítást nem végző, de gyakran szélsőséges véleményt alkotó csoportok szándékos, a közvéleményt és közhangulatot félrevezető és félretájékoztató kampányai korunk sajnálatos velejárója. Az információáramlás hihetetlen sebességét kihasználva, a tájékozódás és a tájékoztatás alapjául szolgáló médiafelületeket elfoglalva, eseti, egyben negatív példákat felnagyítva, sok esetben emberi párhuzamot állítva súlyos vádakkal és embertelenséggel illetik az állati termékpályákat, valamint sürgős, javítandó feladatokat fogalmaznak meg, mind a közvélemény, mind a politikai döntéshozók irányába azzal kapcsolatban, ami véleményük szerint általánosságban elvárható és szükséges az állatok védelmében.
Ugyanakkor fontos tisztázni, hogy az állattenyésztésnek és állatitermék előállításnak az alapvető feladata az, hogy jó minőségű (a minőség mindenféle dimenziójában), megfelelő mennyiségű, biztonságosan fogyasztható és megfizethető árú terméket bocsásson a fogyasztók rendelkezésére, lehetőség szerint fenntartható (gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi) feltételek mellett. Ez nem lenne megvalósítható „sanyargatott és kihasznált” állatokkal, hiszen csak a jólétben tartott (nevelt, hizlalt, tartott) egyed(ek) képes(ek) magas termelési szinten (erőforrás kímélően) termelni. Ez azonban csak komoly szakmai, gyakorlati és tapasztalati ismeretekkel lehetséges. Ebbe a körbe beletartozik az állat fajának, fajtájának, hasznosítási irányának, korának és fejlettségének, ivarának, testtömegének és élettani állapotának megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányozása, a tartás környezeti feltételeinek biztosítása (hőmérséklet, állategészségügyi felügyelete, sérülések megelőzése stb.) – vagyis minden, ami egyébként a tényleges állatjólétbe és annak objektíven mérhető fogalmi körébe tartozhat.
Hazánkban a hírhedt „Négy Mancs” a hazai víziszárnyas termékpályákat 2006-ban indított lejárató kampánya volt az első sokkoló esemény, mely felhívta a figyelmet, hogy – megfelelő élettapasztalatok hiányában – az európai társadalom egy jelentős része már jelentősen eltávolodott az állattartástól és állatitermék előállítástól, s bizony ez a réteg könnyen megtéveszthető hamis állításokkal és féligazságokkal.
Nagyon súlyos – ágazati szinten akár katasztrofális – következményei is lehettek volna e támadásnak, azonban az Állatorvostudományi Egyetem két kiváló szakemberének tanulmánya (Sótonyi P., Lorászkó G. (2008): A libatömés nem állatkínzás. Magyar Mezőgazdaság, 63(42) 22–32.p.) és az abban közölt objektív szakmaiság jelentős mértékben tudta mérsékelni a károk mértékét.
Ebben a szakanyagban a szerzők hangsúlyozták, hogy az állatok (jelen esetben a lúd) reakcióit nem szabad emberi párhuzamokon keresztül megítélni, mivel a madár anatómiai felépítése alapvetően eltér az emlősökétől (lásd: lágy szájpadlás hiánya, így a tömőcső bevezetése nem vált ki öklendezési reflexet vagy fájdalmat, szemben az emberrel vagy más háziállatokkal). Mindezeken túl egyéb sajátosságok (pl.: a májban nincsenek érzőideg-végződések, így annak megnagyobbodása önmagában nem okoz fizikai fájdalmat), valamint genetikai adottság (a vad ős vándorlás előtti energiaraktározása a májban) teszi képessé a faj(oka)t e termék előállítására. Az állat viselkedését tekintve bizonyítékként mutatták be, hogy a tömött ludak nem mutatnak félelmet a gondozóval szemben, sőt, nyugodtabbak, mint a tömés előtti szakaszban lévő társaik. Ha ugyanis a folyamat fájdalommal járna, az állatok menekülnének a tömőgép láttán. A szerzők élesen elhatárolódtak a „kényszertömés” kifejezés használatától, amelyet tendenciózus műszónak tartanak, szándékos hangulatkeltés és lejáratás céljából. Az anyag szerint az állatjólét kulcsa a hozzáértés, ugyanis a szakszerűen végzett tömés során az elhullási arány minimális, ami a technológia biztonságosságát igazolja.
A 'civil' támadás ugyanakkor rámutatott arra, hogy milyen könnyű a szakmai ismeretekkel nem rendelkező egyszerű átlagembert (A FOGYASZTÓT) megtéveszteni és sokakat egy életre eltántorítani egy-egy termék fogyasztásától, egyben mérhetetlen károkat okozni egy-egy ágazatnak, termékpályának – mindenfajta felelősségre vonás és következmények nélkül. A hízott máj előállítását az EU legtöbb tagországa (ahol jellemzően nem volt a termelésnek hagyománya) betiltotta, jelenleg mindössze öt ország folytatja e tevékenységet.
Az Európai Unió rendelkezik világszinten is az egyik legszigorúbb állatjóléti előírásokkal és követelményrendszerrel. Azonban az állatvédő szervezetek gazdasági és politikai súlyának növekedése miatt, újabb és újabb szigorítás-tervezetek és kezdeményezések látnak napvilágot. Ilyen volt az „End of the cage age” polgári kezdeményezés, mely az állattartás területén a ketrecek kivezetésén keresztül, annak betiltását tűzte ki célként. A 2021. évben megvalósult polgári kezdeményezés több, mint 1,4 millió aláírásával súlyos nyomást helyezett és helyez a mai napig az EU Bizottságra. Egy esetleges ilyen intézkedés rendkívül komoly gazdasági (létesítési, beruházási, megtérülési és megvalósíthatósági kérdések), élelmezésbiztonsági (termék ára, hozzáférhetősége), környezetvédelmi (egységnyi termékre a fajlagos környezetterhelés nő) és egyéb (pl. állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági) kérdéseket vet föl, úgy, hogy annak „állatjólléti” hozadéka nem vagy nehezen mérhető. Az aláírók azon túl, hogy az európai lakosság mindössze 0,27-0,3%-át képviselték (függően attól, hogy Nagy-Britannia lakosságát és aláírásaikat hogyan számítjuk) a teljes, jelenleg 450 milliós lakosságot érintő döntésre kívánják „kezdeményezésüket” ráerőltetni. A piac logikájával ellentétes – azaz nem piac vezérelt, nem a valós fogyasztói elváráson alapuló – szabályozás maradandó, hosszútávú károkat okozhat. Vajon mi lehet annak az oka, hogy a világ étkezési tojástermelő tyúkállományának 84,2%-át ketrecben tartották 2022-ben? – megjegyzem legtöbb esetben nem EU konform ketrecben.
Talán azért, mert az így előállított étkezési tojás olcsóbb, erőforrás-takarékosabb, higiénikusabb, egységnyi termékre vetítve alacsonyabb környezetterhelésű, állategészségügyi és higiéniai (élelmiszerbiztonsági) szempontból kedvezőbb?
Európában sem volt „kötelező” a ketrechasználat. Ez alapvetően a vállalkozások szakmai, üzleti és technológiai döntésének eredménye volt, amely alapvetően a tényleges, azaz valós fogyasztói igényekre támaszkodott. A fogyasztóknak eddig is volt, illetve van a lehetősége a „ketrecmentes” (cage-free) termék megvásárlásra, de ennek állatjóléti illúzióját és hozzá kapcsolódó magasabb árat, jelenleg csak kevesen kívánják megfizetni egyéb esetleges negatív vonások mellett (szennyezettség, élelmiszerbiztonsági kételyek).
2017-ben öt nagy állatvédő szervezet kialakított egy koalíciót, amely csirke termékpályán alkalmazott jólléti előírások szigorítását tűzte ki célul. 2019-ben e szervezet újjáalakult és új standardokat megfogalmazva kialakította a „Better Chiken Commitment” röviden BCC irányzatot, és annak előírásainak alapjait. 2021-ben pedig a Global Animal Partnership bejelenti többéves húscsirke vizsgálati eredményeit, valamint azon cégek listáját, akik szerződést kötöttek a szervezettel és vállalták annak követelményrendszeri teljesítését. Számos európai vállalat – a kiskereskedőktől az éttermekig és a vendéglátóipari vállalkozásokig – csatlakozott már az ECC-hez és kötelezettséget vállalt a követelmények 2026-ig történő bevezetése mellett. 2024 márciusi adatok alapján az alábbi cégek voltak ezek:
A lista jelentősen csökkent és több cég „visszalépett”, amikor 2024-ben megjelent az ADAS tanulmány, mely rávilágított a BCC elvárások teljesülésének negatív következményeire. Ha európai szinten teljesülne az elvárás az 37,5%-os költségnövekedést jelentene, továbbá ezzel párhuzamosan 44%-os termelési volumen csökkenést eredményezne. Ugyanazon termelési volumen biztosításához 66,3%-os kapacitásbővítésre lenne szükség (≈8,2 Mrd € beruházási igény). Mindemellett a rendszer erőforrásigénye jelentősen nőne (34,5%-kal több vízigény, 34,4%-kal több takarmányigény), egyben környezeti terhelése is (24,4%-kal több GHG kibocsátás).
Az állatjólléttel foglalkozó szervezetek számának, gazdasági és politikai befolyás növekedése miatt, az EU Bizottság tanácsadó testülete az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) e szakterületen teljesen „átformálódott”. A korábbi pragmatikus, a gyakorlatban működőképes, korszerű tudományos igényű javaslatokat és tanulmányokat felváltotta egy ideológia vezérelt, teljesen elméleti (etológiai és morfológiai tulajdonságokra támaszkodó) és a gyakorlat számára nemcsak használhatatlan, de teljeséggel elfogadhatatlan „irányzat”.
Az EFSA 2023 februárjában közzétett „A hústermelés céljából tartott csirkék (brojlerek) állatjólléte” ún. tudományos véleménye heves indulatokat váltott ki a szakterületet valóban művelők körében, mivel ideológiájában alapvetően az ECC ajánlások köszönnek vissza, de extrém formában. A 236 oldalas tanulmány drasztikus javaslatokat tett, többek között a maximális állománysűrűséget 11 kg/m2 értékben határozta meg, ami a jelenleg megengedett szintek (akár 33-42 kg/m2) töredéke. Mindemellett a teljes termékpályára kiterjedő átfogó javaslatokat fogalmazott meg. Ez jelentette a tenyésztés részletes újra szabályozását (pl.: lassú növekedésű fajták preferenciája), valamint a tartás körülményeire vonatkozó rendkívüli szigorítást (pl.: a környezet gazdagítása, természetes fény biztosítása az épületekben, szigorúbb határértékek az ammónia- és széndioxid koncentrációra stb.) is.
Az EFSA ezen javaslata tudományos, módszertani szempontból is több ponton megkérdőjelezhető. A hivatkozott szakirodalmak ideológiai alapon történő válogatása, valamint az egyes területek szubjektív (nem aktuális és gyakorlatban nem releváns adathasználat – pl.: lábfekély kérdéskörben) témafeldolgozása eleve nem adhatott volna megfelelő tudományos alapot a Bizottsági jogalkotáshoz. Az AVEC 2023. évi éves beszámolója arra figyelmeztet, hogy kizárólag az állománysűrűség és napi súlygyarapodás korlátozása az Unió baromfihústermelésének önellátási szintjét 113%-ról 31%-ra csökkentené. Ez pedig vagy élelmezési válságot (és katasztrófát) okoz, vagy olyan importból kell a hiányt pótolni, mely nem felel meg a hatályban lévő EU standardoknak sem.
Az Európai Unió Zöld Megállapodása az élelmiszerrendszerek fenntarthatóságának erősítését, a klímaváltozás mérséklését és az állatjóllét javítását tűzte ki célul. Ennek részeként az Európai Bizottság 2020-ban átfogó felülvizsgálatot indított az állatjólléti szabályozás terén, különös tekintettel az élő állatok – köztük a baromfi – szállítására vonatkozó előírásokra.
A folyamat eredményeként 2023 decemberében egy új szabályozási javaslat született, amely tudományos alapokra helyezve pontosította a szállítási feltételeket, az utazási idő korlátait és a hőstressz megelőzésének követelményeit. A javaslat az EFSA tudományos véleményeire és a Bizottság átfogó hatásvizsgálatára épül.
Az eddig leírtak alapján talán nem meglepő, hogy a szakmai szervezetek kifejezetten komoly ellenérzésekkel és gyanakvással fogadták az újabb javaslatot. Mivel az eddigiekben is gyakran megjelenő feltételezés volt, hogy az alacsonyabb állat (és rakodási) sűrűség – vagyis az állatonként nagyobb rendelkezésre álló tér – automatikusan javítja az állatjóléti mutatókat, feltételezhető volt az ajánlás ilyen irányba történő változtatása. Ezért több országban is készült olyan modellezés, melyek ezek várható gazdasági, környezetvédelmi hatásait modellezi és vizsgálja. Talán újszerűnek mondható az a megközelítés, ahogy ezek mellet a Baromfi Termék Tanács és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara foglalkozott ezzel a kérdéssel, hiszen objektív állatjóléti mutatók (útihulla, végtagtörések, kobzás) vizsgálatával új nézőpontból is elemezte azt. Az első ilyen munka egy gyakorlati tapasztalatokat bemutató vizsgálat volt (Baromfiágazat 2025. I. sz p. 24-30; illetve egy másik munka), amelyben két különböző szállítási rendszert alkalmazó vállalkozás esetében vizsgálták, hogy ugyanazon tartási helyről származó, „hagyományos”, valamint az új ajánlásnak megfelelő rakodási/szállítási sűrűség, ugyanazon a szállítási útvonalon és azonosnak tekinthető szállítási körülmények (rakodó személyzet, hőmérséklet, páratartalom, szállítási idő) esetén miképpen változnak az objektívnek tekinthető állatjóléti mutatók, a vágóüzemi minősítés alapján. Az eredmények megdöbbentőek voltak, a szállítási/rakodási sűrűség csökkentése mindkét esetben jelentős mértékben növelte az elhullások, a végtagtörések és a bevérzések (kobzás) arányát. Mivel a vizsgálat és annak eredményei komoly nemzetközi érdeklődést váltottak ki, Brüsszelben is előadást tartottunk, s nemzetközi szakportálok is leközölték annak tartalmát, valamint bővebb verzióban megjelent a szakcikk angol nyelven is. Azonban hiába a gyakorlati tapasztalat, ha az nem támasztható alá tudományos vizsgálattal, ezért egy ilyen vizsgálatot terveztünk meg és hajtottunk végre Szőllősi László tanszékvezető vezetésével. A megvalósult vizsgálat eredményei 2025-ben az Animals című nemzetközi folyóiratban jelentek meg.
A kutatás valós üzemi körülmények között elemezte a szállítási sűrűség és különböző állatjólléti mutatók közötti kapcsolatot. A vizsgálat középpontjában egy olyan, az európai szabályozás és szakpolitikai diskurzus szempontjából is kulcskérdés állt, amely széles körű szakmai és társadalmi érdeklődésre tart számot: vajon a brojlercsirkék szállítása során alkalmazott alacsonyabb rakodási sűrűség – azaz a nagyobb egyedi tér biztosítása – valóban javítja-e az állatok jóllétét?
A vizsgálat során összesen 176 ezer darab nagy testtömegű (3,2 kg/db) brojlercsirke szállítását elemeztük, 33 tehergépkocsi bevonásával, amelyek közül 14 (7 kontroll és 7 kísérleti) jármű adatai kerültek részletes összehasonlításra. A kontroll csoport esetében az uniós előírások szerinti szállítási sűrűséget alkalmaztuk (160 cm2/kg; 5610 állat/jármű), míg a kísérleti csoport az EFSA által javasolt alacsonyabb sűrűséget (200-210 cm2/kg; 4334 állat/jármű).
Az eredmények statisztikailag igazolt különbségeket mutattak a két csoport között: a csökkentett sűrűséggel szállított állatok esetében magasabb volt a szállításkori elhullási arány (0,61% szemben a kontroll 0,36%-ával, ami 69%-os relatív növekedést jelent). Gyakoribbak voltak a szárnysérülések (6,91% vs. 4,28%, +61%), a zúzódások (6,76% vs. 3,40%, +98%), valamint a vágóhídi selejtezések (kobzás) aránya is emelkedett (0,78% vs. 0,57%, +38%).
Az eredmények szerint tehát a csökkentett szállítási sűrűség nem járt együtt egyértelmű állatjólléti javulással. Bizonyos mutatók esetében kifejezetten kedvezőtlen tendenciák voltak megfigyelhetők. A nagyobb egyedi tér növelte az állatok mozgási lehetőségét, ami a szállítás során instabilabb testhelyzethez, gyakoribb egyensúlyvesztéshez vezethetett. Ennek következtében nőtt a mechanikai eredetű sérülések előfordulása. Emellett az állatok közötti interakciók intenzitása is fokozódhatott, ami további sérülésekhez járulhatott hozzá.
A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a szállítási veszteségek egyik kulcsmutatója, az elhullási arány (útihulla) nem mutatott javulást az alacsonyabb sűrűség mellett, sőt romló tendencia volt megfigyelhető. Hasonlóképpen, a vágóhídi minősítések során rögzített kobzás és sérülési mutatók is kedvezőtlenebbek voltak, ami közvetlen gazdasági következményekkel jár a termelők és feldolgozók számára.
A kutatás egyik fontos üzenete, hogy az állatjóllét nem értelmezhető egyetlen paraméter mentén. A szállítás során az állatok viselkedése, a járművek műszaki kialakítása, a klimatikus viszonyok (hőmérséklet, páratartalom), valamint a rakodási és kezelési gyakorlat együttesen határozzák meg a kimeneteket. A rendelkezésre álló tér növelése önmagában nem garantálja a kedvezőbb eredményeket, sőt bizonyos esetekben ellentétes hatásokat is kiválthat.
A kérdés gazdasági és környezeti dimenziói legalább ilyen jelentősek. Az alacsonyabb rakodási sűrűség azt jelenti, hogy ugyanannyi állat szállításához több járműfordulóra van szükség. Ez közvetlenül növeli a szállítási költségeket: több jármű, több munkaidő és több üzemanyag felhasználása válik szükségessé. Emellett minden egyes fuvarhoz kapcsolódik a járművek kötelező tisztítása és fertőtlenítése, ami többlet víz- és vegyszerfelhasználással jár. A megnövekedett járműmozgás környezeti terhelése sem elhanyagolható. A több fuvar nagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményez, ami ellentétes lehet a fenntarthatósági célkitűzésekkel. Így a szállítási sűrűség csökkentése nemcsak gazdasági szempontból jelent többlet terhet, hanem a környezeti lábnyom növekedéséhez is hozzájárulhat.
A szakcikkre egyre több nemzetközi szakportál hivatkozik, melyből talán a legjelentősebb itt található.
Hogy van-e tanulság? Van. Bár jelen cikk nem foglalkozik mélyebben az állatjólét (vagy a jelenlegi rendszerekben inkább állatjóllét) szabályozásának egyéb összefüggéseivel és kölcsönhatásaival (gazdasági, kereskedelmi, környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági, élelmezésbiztonsági és társadalmi), de a hivatkozott források többször rámutatnak ezek komoly hatásaira. A gazdasági haszonállatok állatjólétének szabályázásának ügye – (és az állatok valós szükségleteinek biztosítása) szakmai feladat, nem pedig politikai, vagy civil szervezetek ügye. Így a jogalkotás és végrehajtás során is nélkülözhetetlen a szakmai nézőpont, valamint a gyakorlati tapasztalat alapján működő rendszerlogika, melyek az adott állati termékpályákon fenntarthatóságot (gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi pillérek esetében is) és működőképességet eredményezhetnek.
Ez úgy valósulhat meg, ha a tudomány képviselőinek bevonásával a gazdaság szereplők, a gazdasági szereplőket tömörítő szakmai szervezetek és köztestületek, mind pedig a gazdasági haszonállatok állatjóléti területén illetékes (agrár) szakminisztérium együttműködnek és a szakmai álláspontot határozottan képviselik, itthon és külföldön egyaránt.