Most kezdett el felébredni Magyarország – Lehet, hogy már késő?

Milyen hatással van az idei rendkívüli aszály a hazai védett növényfajokra, és vannak-e olyan élőhelyek vagy fajok, amelyek különösen veszélyeztetettek?

A 2026-os évben, az utóbbi időben szinte már „megszokottnak” mondhatóan, elmaradtak a nyári esőzések, megdőltek a melegrekordok, és hatalmas aszály tombol országszerte. A jelenség hátterében jelentős részben a klímaváltozás áll, de az évszázados helytelen vízgazdálkodás és vízpazarló tájhasználat csak tovább tetézi a problémát.

A vízhiányt először a természetközeli élőhelyek érezték meg már a 90-es években, hiszen ott öntözéssel és az aszálykár pénzügyi kompenzációjával nem lehetett időlegesen sem elkendőzni a problémát. A természetvédelem jelezte, hogy baj lesz, de szavuk Cassandrai jóslatnak bizonyult.

Az ország csak most kezdett felébredni, amikor már lehet, hogy késő. Egyes természetes élőhelyek és veszélyeztetett fajok számára viszont szinte biztos, hogy már késő.

A legsúlyosabban a vizes élőhelyek fajai érintettek. Számos védett, nemzetközi egyezmények hatálya alá eső vizes élőhelyünk száradt ki, és pusztult el az élővilága. Ma a Fülöpháza melletti, egykor több száz hektáros Kondor-tó helyén rövidfüvű homokpusztát találunk, partján a halászház őrzi a szebb napok emlékét. A hírekből sokan hallhatták, hogy a Velencei-tó is könnyen erre a sorsra juthat, és szinte biztosan ez vár az izsáki Kolon-tóra is, hazánk egyik legnagyobb láptavára, melynek idén augusztusra még a mesterségesen kimélyített pontjaiból is eltűnt a víz. A Kiskunsági Nemzeti Park elszánt munkatársainak ugyan sikerült a védett és fokozottan védett halak (pl. lápi póc, réti csík, kurta baing) egy részét áttelepíteni, de a vízi ökoszisztéma egyéb komponensei, a védett vízi növények, szitakötők és társaik, elvesztek az utókor számára.

Az aszály természetes flórára és faunára gyakorolt hatása nem áll meg a vizes élőhelyeknél. Hazánk területének közel tíz százalékát gyepek borítják, melyekhez több ezer növény és állatfaj kötődik, hatalmas természeti értéket képviselve. Az elmaradó esőzések és a hőhullámok e fajokat is próbára teszik, és sokan elbuknak a teszten. A kiüresedő fajkészletű gyepek táptalajai a melegebb égövekről érkező inváziós fajoknak, mint pl. a kaktuszok, melyek, bár valószínűleg kevesen tudják, az ország számos pontján terjednek. A lágyszárú növényfajainak megritkulása szomorú pillanatokat okoz a természetvédelem és a vadvirágos rétek kedvelőinek, de természetközeli gyepek nélkül a beporzó rovarok hazai populációi sem élhetnek túl, és a legeltető állattartás is komoly veszélyben van.

Nem feledkezhetünk meg az erdőkről sem. Hazánk a mérsékelt övi lomberdők és a kontinentális sztyepp határzónájában található, így a fák élete átlagos években sem csupa derű. Az aszály következtében nemcsak a faültetvényekben, de a természetes erdőkben is általános a fák részleges vagy teljes pusztulása. Helyüket sokfelé szárazságtűrőbb, inváziós fajok veszik át, melyek az egykori erdei állat- és növényvilág számára kevésbé biztosítanak megfelelő életteret. A természetes erdők károsodása pedig tovább tetézi a klímaváltozást, mivel új növekmény hiányában a meglévő faanyag pusztulása és lebomlása az erdők szénmérlegét negatívba fordítja, azaz szén-dioxid-kibocsátóvá válhatnak. Egy átfogó elemzés szerint például a teljes német erdőállomány erre a sorsra jutott, azaz már több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint amennyit elnyelnek. A hazai erdőkre ilyen számítás még nem történt, de nincs okunk feltételezni, hogy a mi aszályaink kevésbé jártak volna súlyos következményekkel.

Vajon vége akkor mindennek? A természetes fajok és az általuk nyújtott ökoszisztéma szolgáltatások, mint a beporzás, szén-megkötés stb., már a múlt? Semmiképpen sem.

A korábbi állapotok nem állíthatók vissza, de még lehetséges elfogadható kerékvágásba terelni a viszonyokat megfelelő élőhelykezelési és helyreállítási módszerekkel. Ehhez egy átfogó vízstratégiára és egy operatív, tárcaközi bizottságra van szükség, melynek szakemberei koordinálják mindezt. A stratégia nem merülhet ki egy-egy kiragadott megoldáselemben, hanem az egész problémát értenie és kezelnie kell, annak minden szerteágazó aspektusaival.

• Mérséklési célzattal bent kell tartani az országban az árvizek minden cseppjét,
• meg kell őrizni a helyben keletkezett belvizeket,
• csökkenteni kell a felesleges többletpárologtatást végző, természetvédelmileg értéktelen faültetvények borítását,
• és víztakarékos mezőgazdasági módszerekre kell áttérni.

Mindemellett a probléma részben irreverzibilis volta miatt alkalmazkodási lépéseket is kell tenni. Kisebb vízigényű, szárazságtűrőbb fajokat és fajtákat kell az erdő- és mezőgazdaságnak előnyben részesíteni, és modern élőhely-restaurációs módszerek alkalmazásával, országszerte át kell térni a megváltozott vízállapotoknak megfelelő tájhasználati formákra.