Ingyenes öntözővíz: újabb csapdába sétál bele a magyar mezőgazdaság?

Az állam 2025-ben csaknem 10 milliárd forintot fordított arra, hogy átvállalja a gazdáktól a mezőgazdasági vízszolgáltatás díját, 2026-ban pedig rendeletben ismét erről döntött. Közben az idei aszály mezőgazdasági kára a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülésén elhangzottak szerint a 600 milliárd forintot is elérheti.

Ez az összevetés persze csak a veszteség nagyságrendjét mutatja, azt önmagában nem mondja meg, hogy ennek mekkora részét lehetett volna öntözéssel elkerülni. Egy dolgot azonban jól érzékeltet: a víznek ára van, a vízhiánynak pedig még nagyobb.

Mit üzen az ingyenes víz?

Az ár a gazdaság egyik legrövidebb üzenete: megmutatja, mi szűkös, és azt is, hogy mikor mennyit ér. Ha a felhasználó számára az ár nulla, ez az üzenet több ponton is gyengül.

Az áprilisi és a júliusi köbméter ugyanannyiba kerül a gazdának, miközben júliusban kevesebb a víz a csatornában, a szivattyúk pedig a kapacitásuk határán járnak. A beruházásnál a gazda joggal számol kiszámítható támogatással. A támogatási döntésnél viszont a teljes költséget és a közhasznot kell összevetni. Szeptemberben ezen a helyen azt írtam: ahol nem éri meg öntözni, ott ne építsünk. Ehhez viszont tudnunk kell, mennyibe kerül a víz, még akkor is, ha a számlát végül más fizeti.

A harmadik következmény feltételes, de fontos. Ha sem a díjban, sem az állami térítésben nincs helye a pótlás költségének, annak fedezete idővel hiányozhat, miközben a csatorna, a szivattyútelep és a zsilip közben ugyanúgy öregszik.

Szóval tudnunk kell, mennyibe kerül a rendszer mai működtetése, és azt is, hogy mennyit kell félretenni a következő felújításra vagy cserére.

Mit tanulhatunk a vízművektől?

2013-ban a lakossági víz- és csatornadíjakat tíz százalékkal csökkentették, azóta lényegében befagyasztották, miközben a szolgáltatóknak 2024 végéig a hálózatuk hossza után közműadót is kellett fizetniük. Az energiahivatal adatai szerint a szektor cégei állami és önkormányzati támogatás nélkül már 2020-ban mintegy 50 milliárd forint veszteséget termeltek volna. A forráshiány a hálózatok állapotán is meglátszik: a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke idén júniusban mindössze évi 1–2 ezrelékes hálózatmegújulási ütemről beszélt. A lemaradás tehát évről évre halmozódott: a működést finanszíroztuk, a megújítás egy részét viszont későbbre hagytuk. Az olcsó víz ára a halasztott számla. Ezt végül ugyanaz a társadalom fizeti meg, csak később és várhatóan nagyobb összegben.

Ezt a mechanizmust azért érdemes megérteni, mert az öntözésben most épül hasonló szerkezet.

Ugyanazt építjük a földeken?

Az agrártárca 2025-ös tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Program több mint 1300 termelői vízgazdálkodási projektet támogatott, összesen 178 milliárd forinttal. Újabb pályázatok, fenntartható vízgazdálkodási közösségek és harmadlagos művek jönnek. Ez jó hír: végre épül, ami évtizedekig hiányzott.

A finanszírozási logika viszont ismerős lehet: a beruházások jelentős részét közpénzből fizetik, ahogyan a főművekről érkező víz díját is. Ez azonban még nem biztosítja a rendszer hosszú távú fenntarthatóságát. Ahol a díjak és a támogatások nem teremtenek fedezetet az eszközök pótlására, ott előbb-utóbb a szivattyúk, a frekvenciaváltók, a mérők és a vezetékek is cserére fognak szorulni, a szükséges forrás azonban hiányozni fog. Ha erre továbbra is az a válasz, hogy majd finanszírozzuk a cserét a következő pályázatból, akkor csak a víziközmű-modellt ültettük át a mezőgazdaságba.

A lakossági vízellátás közszolgáltatás, amelynek működéséért végső soron az állam felel. Egy gazdák által épített közös öntözőrendszerre nincs ilyen garancia. Ha ott elmarad a pótlás, a rendszer leállhat, és a befektetett közpénz kihasználatlan szivattyúházként marad a tájban.

Mit jelentene kimondani az árat?

Az ár meghatározása és a költségek gazdákra terhelése két külön döntés. Az állam a közérdek miatt joggal fizethet az élelmezésbiztonságért, a tájban megtartott vízért és a vidék megtartásáért. Három vállalásra azonban a támogatás mellett is szükség van:

• Az első feltétel a teljes költség és a látható támogatás. Minden rendszerhez kell költségszámítás: külön a lekötött kapacitás fenntartására és pótlására, külön az átvett vízmennyiség kiszolgálására. A támogatásból annak is ki kell derülnie, hogy az állam ezek közül melyik költséget és milyen mértékben vállalja át. Így a közösség számára világos, mire fordítja a pénzt, a gazda pedig előre kalkulálhat az őt terhelő résszel.
• A második feltétel a működés és az eszközpótlás hosszú távú finanszírozásának biztosítása. Egy öntözőrendszert akár húsz évre építenek, miközben a költségvetési döntések jellemzően egyéves időtávra szólnak. A rendszer fenntarthatósága mégis azon múlik, hogy tíz-húsz év múlva is rendelkezésre áll-e a működéséhez és a felújításához szükséges pénz. Ezért a pótlási tartalékot már az első évtől képezni kell, és a felhalmozott összeget a rendszer későbbi megújítására kell fenntartani.
• A harmadik feltétel a mérhető, rögzített szolgáltatás. A gazdának előre tudnia kell, milyen vízhozamot köt le, mekkora rendelkezésre állást vállal a szolgáltató, és mi történik tartós vízhiány esetén. Ezeket a feltételeket akkor is egyértelműen rögzíteni kell, ha a díjat az állam fizeti helyette. Ahol az öntözés időzítése rugalmas, az előre meghirdetett idősávos díj mérsékelheti a szivattyúzási csúcsot.

Mit mutatott meg ez a nyár?

Augusztus 17-től a Tisza–Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszerben a felszíni vízből vételező mezőgazdasági vízhasználók a korábbi mennyiség felére számíthattak, határozatlan ideig. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság elháríthatatlan természeti okra hivatkozva közölte, hogy a mezőgazdasági vízszolgáltatási szerződésekben vállalt kötelezettségeit csak korlátozásokkal tudja teljesíteni. A Kiskörei tározóban augusztus 28-ra elfogyott a hasznosítható vízkészlet. Az engedély megvolt, a víz nem.

Ez a vízkészlet korlátja, és ez akkor sem változik, ha jobb a finanszírozás. A tanulság mégis a finanszírozáshoz vezet. Korlátozáskor ugyanis a gazda akkor tud tervezni, ha előre ismeri a sorrendet, a mértéket és a saját vállalását. Ehhez tározás, világos megosztási szabályok és előre rögzített szolgáltatási feltételek kellenek, és mindegyiknek költsége van. Az előre meghatározott feltételekkel vállalt vízellátás csökkenti a termelés kockázatát.

Most könnyebb kimondani

A víziközmű-szektorban ma minden díjhoz nyúló javaslat politikailag drága. Az öntözésben azonban még van lehetőség más alapokra helyezni a finanszírozást: sok rendszer most épül, a közösségek most szerveződnek, a díjmodellek pedig még kialakítás alatt állnak. Egy új beruházás díjmodelljét az elején könnyebb kialakítani, mint egy működő rendszeren utólag átírni. Ha most elmarad a hosszú távú finanszírozás megteremtése, később itt is állami mentőcsomagokra lehet szükség.

A biztonságos öntözés költségeit tehát előre kell megtervezni. Ha a működés és a pótlás fedezetét nem teremtjük meg időben, a következő számlát megint a termésben kapjuk meg.