Agrárszektor • 2026. október 18. 08:00
A felmelegedés okozta extrém párolgási kényszer kulcsszerepet játszik.
A világ folyóinak vízhozama 2025-ben több mint három évtizede nem látott mértékben maradt el a megszokottól, miközben a gleccserek olvadása és a szárazföldi édesvízkészletek csökkenése egyre súlyosabb problémát jelent. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelentése szerint a vízhiány és a szélsőséges hidrológiai események egyre több régiót érintenek, Európában pedig az aszályok gyakoribbá és intenzívebbé válásában a klímaváltozás okozta felmelegedésnek és a légköri áramlások változásának is jelentős szerepe van. A 2026-os európai aszály különösen súlyosan érintette a kontinenst, mivel a tartós csapadékhiányhoz rendkívüli hőség és fokozott párolgás társult. A kutatások arra figyelmeztetnek, hogy a további felmelegedés még gyakoribbá teheti a talaj kiszáradását, miközben Közép-Európa vízkészleteinek állapota már most is aggasztó. A kockázatok mérsékléséhez ezért elengedhetetlenné válik a vízgazdálkodás fejlesztése és az összehangolt alkalmazkodási intézkedések végrehajtása.
Az egyik legszárazabb év volt a tavalyi
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) szeptember közepén közzétett jelentése szerint
2025 a világ folyói számára több mint három évtized óta az egyik legszárazabb évnek számított.
A jelentés rámutat arra, hogy folytatódik a Föld édesvízkészleteinek hosszú távú csökkenése és a gleccserek visszahúzódása; ezen tendenciajellegű folyamatok komoly következményekkel járnak majd a társadalmakra és a gazdaságokra nézve.
A jelentés átfogó, tudományosan megalapozott értékelést nyújt a teljes vízciklusról, beleértve a folyami vízhozamot, a talajvizet, az evapotranszspirációt (a növényzet és a talaj együttes párolgása), a szárazföldi víztárolást, valamint a hó és a jég állapotát, továbbá más jelentős hatással járó eseményeket is.
2025 az eddigi legmelegebb évek közé tartozott. Az év vége felé, a semleges állapotot követően gyenge La Niña-hatás alakult ki, és az indiai-óceáni dipólus (az óceán nyugati és keleti térsége közötti tengerfelszín-hőmérséklet különbségének természetes éghajlati ingadozása) túlnyomórészt negatív volt, ami befolyásolta a csapadékmennyiséget.
- 2021–2025 között az Amazonas- és a La Plata-medence, Észak-Amerika, Közép- és Kelet-Afrika, Közép-Ázsia, valamint a Közel-Kelet jelentős részein ismétlődően a normálnál alacsonyabb folyóvízhozamot figyeltek meg.
- 2025-ben az éves folyóvízhozam Dél- és Délkelet-Ázsiában, valamint Dél-Amerika északi részein a normál feletti vagy a normálnál jóval magasabb szintű volt.
- Afrikában a Szenegál, a Niger, az Oranje és a Limpopo folyó, valamint a Csád-tó medencéinél a normál feletti vízhozamot regisztráltak, míg a Nílus-, a Kongó- és a Zambézi-medencékben a normálnál jóval alacsonyabb vízhozamot.
- A normálnál alacsonyabb vagy a normálnál jóval alacsonyabb folyóvízhozam több jelentős régiót érintett, köztük Észak-Amerika nagy részét, Dél-Amerika La Plata- és São Francisco-medencéit, a kelet-európai medencéket, a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát.
A víztározók és tavak vízszintjei hasonló földrajzi tendenciákat mutattak, mint a folyómedencék. Az afrikai tavak vízszintjei többnyire jóval a normál felett voltak, a Kariba-tó jelentette a figyelemre méltó kivételt.
A szárazföldi vízkészletek 2014–2016 óta tartósan csökkenő tendenciát mutatnak, és egyre nagyobb területeken voltak tapasztalhatók a normálnál alacsonyabb vízállású állapotok.
- 2021 és 2025 között a normálnál alacsonyabb szárazföldi vízkészletek többször is érintették az Egyesült Államok délnyugati részét, Patagóniát és a szubtrópusi Andokat, a Gangesz–Indus forrásvidékét, Észak-Afrikát, a Közel-Keletet, Közép-Ázsiát és Kína keleti részét, míg tartós pozitív eltérések jelentkeztek a szubszaharai Afrika egyes részein, a Száhel-övezetben és a Tibeti-fennsíkon.
- 2025-ben a normál alatti vízkészletek Észak-Amerika északi és délnyugati részén, Patagóniában, Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában, Brazília keleti részén, India északi részén, Észak-Európa egyes részein, Oroszországban, Kínában és Észak-Afrikában voltak jellemzőek. Dél-Amerikában a La Plata-medence a hosszú távú aszályból való részleges kilábalás jeleit mutatta. Közép- és Dél-Afrikában a normálnál jóval magasabb vízkészletek 2024-2025-ben is fennmaradtak.
- 2022–2025 között tartós talajvízhiányt figyeltek meg Amerika, Európa, a Közel-Kelet, India, Dél-Afrika és Ausztrália egyes részein. Tartós és széles körű, a normálnál alacsonyabb vagy a normálnál jóval alacsonyabb talajvízszinteket mutattak ki Közép- és Kelet-Európában, az Egyesült Államok középső részén, Mexikó egyes részein, Chile északi és középső részén, Brazília északkeleti és középnyugati részén, Dél-Afrika északi részén, India északnyugati részén, valamint Ausztrália déli részének egyes területein, ami többéves kiszáradási tendenciával járó kumulatív kimerülésre utal.
- A normálnál magasabb vagy a normálnál jóval magasabb vízszintű állapotok Franciaország egyes részein, Észak-Európa nagy részén, az Egyesült Államok délkeleti részén, Dél-Afrika nagy részén, Délkelet-Ázsiában és Ausztrália keleti részén voltak megfigyelhetők.
2025-ben Európa-szerte a hóviszonyok az átlag alatt maradtak, míg Oroszországban és Észak-Amerikában jelentős regionális eltérések voltak tapasztalhatók. A 2025-ös hidrológiai évben a gleccserek 408 (±132) gigatonna tömeget vesztettek, ami 1,1 (±0,4) mm-es tengerszint-emelkedésnek felel meg.
Ez volt a negyedik egymást követő év, amikor minden jelentős gleccserrel rendelkező régió nettó tömegvesztést regisztrált.
Közép-Ázsia, Dél-Ázsia nyugati része, az orosz sarkvidék, Izland, Nyugat-Kanada és az Egyesült Államok mind olyan éves tömegegyenleget regisztráltak, amely az adott régióban a valaha mért három legnegatívabb év közé sorolható. Egyes, kisebb gleccserek által dominált régiók, mint például a Kaukázus, Nyugat-Kanada és az Egyesült Államok, valamint Közép-Európa, már elérhették a „vízállapot csúcsát”, azaz azt a küszöbértéket, amelyen a gleccser az olvadás miatt eléri maximális lefolyását.
- 2021 és 2025 között Dél-Amerika La Plata- és Amazonas-medencéiben, a Közel-Keleten és Afrika szarvánál tartós, több éven át tartó aszály uralkodott,
- míg Nyugat- és Közép-Afrikát, valamint Délkelet-Ázsiát ismétlődő súlyos árvizek sújtották.
Ázsia és Afrika voltak azok a régiók, amelyeket 2025-ben a leginkább érintettek a szélsőséges hidrometeorológiai események, több afrikai országban pedig két vagy három egymást követő évben súlyos árvizek történtek (Nigéria, illetve Kongói Demokratikus Köztársaság).
Dél- és Délkelet-Ázsiát összetett trópusi ciklonok és heves monszun sújtották, amelyek az érintett országokban – Srí Lankán, Pakisztánban, Vietnamban, Indonéziában, Thaiföldön, Malajziában és a Fülöp-szigeteken – akár 3 600 halálesetet is okoztak.
A vízzel kapcsolatos katasztrófákhoz kapcsolódó gazdasági károk felmérése számos országban továbbra is kihívást jelent.
- Jamaika arról számolt be, hogy a Melissa hurrikán a GDP 41%-ának megfelelő károkat okozott.
- A Ditwah ciklon Srí Lanka esetében a GDP körülbelül 4%-át kitevő károkkal járt.
Súlyos aszály sújtotta Kelet-Európát, a Földközi-tenger térségét és a Közel-Keletet, és visszatért Afrika szarva térségébe is, miután a La Niña jelenséggel és a negatív indiai-óceáni dipólussal összefüggésben az egyik legszárazabb október–decemberi időszakot regisztrálták.
Súlyosabbá váltak az európai aszályok
Egy friss, kifejezetten Európával foglalkozó, a Nature-ben megjelent tanulmány egyértelmű állítása, hogy az elmúlt évtizedekben a kontinensen gyakoribbá és súlyosabbá váltak az aszályok, amelyeket két fő mechanizmus idéz elő:
- a nagy léptékű légköri cirkuláció eltolódásai (amelyek megváltoztatják az esőt adó alacsony nyomású ciklonok és a szárazságot hozó nagynyomású anticiklonok előfordulásának a gyakoriságát és elhelyezkedését),
- valamint olyan termodinamikai változások, amelyek a háttérben felmelegedést okoznak, növelik a párolgási igényt, és egyben befolyásolják a csapadékképződést is.
E tényezők relatív szerepe a megfigyelt aszálytrendekben a tanulmány szerint továbbra is bizonytalan, ugyanakkor a szerzők úgy vélik: a cirkulációs változások által kiváltott hatások jelentős szerepet játszanak a hosszú távú nyári kiszáradásban. Ezek a változások teszik ki a közép-szélességi Európában 1980 óta megfigyelt nyári talajnedvesség-csökkenés mintegy 55%-át, és a megnövekedett légköri telítettségi hiány körülbelül 42%-át. Az a szerzők állítása, hogy ha a történeti cirkulációs trendek részben külső kényszerek hatására alakultak ki, a cirkuláció által vezérelt kiszáradás folytatódhat. Ha viszont a belső éghajlati változékonyságból eredtek, akkor a termodinamikai kiszáradást ellensúlyozó cirkulációs tendencia várható.
Ez annyit jelent, hogy ha a csapadékhiányt okozó légköri áramlási mintázatokat (pl. tartós magas nyomású zónák, blokkoló anticiklonok) maga az ember okozta klímaváltozás idézte elő, akkor a jövőben ezek az áramlási zavarok fennmaradnak vagy erősödnek, és a légáramlások által vezérelt kiszáradás továbbra is folytatódni fog. Ha az eddig megfigyelt áramlási mintázatok csupán átmeneti, természetes ingadozások voltak, akkor a jövőben ez a természetes trend visszafordulhat vagy kiegyenlítődhet. Ez a visszarendeződés több csapadékot hozhat, ami ellensúlyozhatja a termodinamikai kiszáradást, azaz a magasabb hőmérséklet miatti megnövekedett párolgást.
A párolgás kulcsszerepet játszik
Egy nemzetközi kutatócsoport és tudományos kezdeményezés, a World Weather Attribution (WWA) elemzése alapján a 2026-os európai aszály a tartós csapadékhiány és az extrém hőség együttes jelenléte miatt rendkívül súlyos válságot idézett elő az egész kontinensen. A tudományos elemzés külön vizsgálta a nyugati (április–június) és a keleti (január–június) régiót a klímaváltozás hatásainak feltárása érdekében. Bár Nyugat-Európában nem mutatható ki hosszú távú trend a csapadékmennyiség csökkenésében, Kelet-Európában pedig a téli csapadék miatt a hosszabb csapadékösszegek kismértékű növekedést mutatnak,
a légköri párolgási igény (PET), és az abból kialakuló légköri telítési hiány a felmelegedés következtében drasztikusan megnövekedett.
A tanulmány szerint a 2026-os évhez hasonló magas párolgási értékek az emberi tevékenység okozta klímaváltozás miatt Nyugat-Európában körülbelül 80-szor, Kelet-Európában pedig 40–210-szer valószínűbbé váltak. Emiatt a talajnedvesség-hiány – azaz az agrárökológiai aszály – a 1,4 °C-kal hidegebb iparosodás előtti éghajlathoz képest Nyugaton mintegy 5-szörösére, Keleten pedig 11–18-szorosára növekedett.
A jövőbeli kilátások rámutatnak arra, hogy egy további 1,4 °C-os felmelegedés esetén (érintve a 2,8 °C-os globális átlagos növekedést) a talajaszályok valószínűsége a jelenlegi szinthez képest megduplázódik. Mivel az egyes tagállamok aszálykezelési tervei eltérőek és a vízgazdálkodási infrastruktúra több helyen elavult, az EU által 2025-ben elfogadott Vízreziliencia Stratégia végrehajtása és az egységes szakpolitikai lépések elengedhetetlenek a jövőbeli kockázatok mérsékléséhez és a fenntartható alkalmazkodáshoz.
A modern klímakutatások (például a World Weather Attribution elemzései is) éppen ezért hangsúlyozzák, hogy
a közép-európai aszályok elsődleges felelőse nem a csapadék hiányának hosszabb időtartama, hanem a hőség okozta extrém párolgási kényszer.