Súlyos fagyveszély fenyegeti a magyar földeket: kritikus napok jönnek

agrarszektor.hu2021. április 6. 12:15

Igen szeszélyes idővel indult az április, a nyárias meleg után néhány nappal országos fagy és hó a hegyekben. A hideghullámoknak pedig még nincs vége, a héten további fagyos reggelekre kell felkészülni. Bár valamennyi csapadék érkezik a következő napokban, de nem lesz elég, az ország nagyobb részén egyre szárazabb a talaj felső rétege. A hideg miatt egyelőre várni kell a kukorica vetésével.

Az elmúlt héten hétfőtől intenzív melegedés kezdődött, és kedden délutánra a Dunántúl nyugati felén már néhány fokkal 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet - írja a met.hu. A legmelegebb nap csütörtökön volt, ekkor országszerte 25 fok körül alakultak a maximumok. Csütörtökön estétől több hullámban egyre hidegebb levegő árasztotta el a Kárpát-medencét, napról napra hűlt a levegő, szombaton a Bükkben és a Mátrában néhány centiméteres hó esett. Hétfőre virradóra a hideg légtömeg nyugalomba jutott, és kiderült az ég, így gyakorlatilag országos fagy alakult ki. A hőmérséklet nagy területen hűlt -2 és -5 Celsius fok közé, de többfelé -5, -8 fok is előfordult. A múlt hét elején átvonult melegfrontból csak igen kevés eső esett, de az ország döntő részére a hét végi hideghullámok sem hoztak többet. Kivétel ez alól az északkeleti országrész, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben csütörtökön nyárisan heves zivatarok alakultak ki erős villámtevékenységgel, helyenként felhőszakadással. Tokaj térségében a lehullott csapadék rövid idő alatt a 80 mm-t is meghaladta jelentős károkat okozva. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege az ország túlnyomó részén a 2 mm-t sem érte el, de az elmúlt 30 nap csapadékösszege is nagyon alacsony. Ebből adódóan a talajok felszín közeli rétege egyre szárazabb, míg északkeleten és a délnyugati határszélen nedvesek. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet erősen ingadozik: a múlt heti meleg időben országszerte 10 fok fölé emelkedett, míg a mai fagyok után jócskán ez alá esett.

A talaj felső 20 cm-es rétegének nedvességtartalma a növények számára hozzáférhető víztartalom százalékában már az ország jelentős részén a kritikus 40%-os érték alatt van, de a legszárazabb észak-dunántúli és északnyugat-alföldi tájakon már a 30%-ot sem éri el. Ez már gondot okoz az őszi vetéseknek és a tavaszi kalászosok vetésénél is probléma. A középső és mélyebb talajrétegek még kellően nedvesek, ősszel és télen kellő mennyiségű csapadék hullott a talajok feltöltődéséhez.

Az őszi kalászosok a bokrosodás fenológiai fázisában járnak, a csapadékos október miatt későn vetett búza állományok fejletlenebbek. A meleg igen jól jött számukra, de továbbra is nagy szükség lenne a csapadékra. Mint ahogy a repcének is, hiszen emlékszünk az előző évre, amikor a száraz tavaszt leginkább ez a növényünk sínylette meg. Az aszályos időben nem hozott elegendő oldalhajtást, így a termésátlagok jelentősen elmaradtak a kívánatostól. A keleti országrészben a februárban és márciusban tartósan belvizes foltokban a vetés sokfelé kipusztult. A talajhőmérséklet már elérte a tavaszi gabonák vetéshez szükséges értékeket, így egyre többfelé kezdték meg ezt a munkát is. A magágy előkészítéshez és a növények csirázásához, keléséhez is szükség lenne áztató csapadékra.

A márciusi -6, -10 fokos hidegek már okoztak fagykárt elsősorban a déli és középső országrészben a mandula és a kajszi rügyeiben. A múlt héten országszerte virágba borult ez a két korán virágzó csonthéjasunk, így érkezett a ma reggeli fagy. A szakirodalom szerint kajszi esetén teljes virágzásban -2,2 Celsius fok a kritikus hőmérséklet, -2,9 foknál 10%-os kár, míg -5,6 foknál 90%-os kár valószínű. A sziromhullás/terméskezdemény fázisában -0,8 Celsius foknál kezdődik a károkozás, és -4,4 fok esetén már 90%-os a fagykár. Őszibaracknál a zöld bimbós állapottól a virágzás kezdetéig tartó fázisban -2 és -3 fok a kritikus hőmérséklet, teljes virágzásban -2,7 foknál valószínű 10%-os, -4,4 foknál pedig már 90%-os kár. Ezek az értékek azonban nagyban függnek a fajtától és a kritikus hőmérséklet fennállásának időtartamától is.

Az előttünk álló héten kezdetben hideg, változékony idő várható, péntektől érkezik majd melegebb levegő fölénk. Hétfő este markáns hidegfront tört az országra helyenként viharossá fokozódó északnyugati széllel. Az erős északnyugati áramlással csütörtökig folyamatosan érkezik a hideg levegő utánpótlása, mely egyébként Európa nagy részét elárasztja. Összességében 2 és 5 mm közötti csapadékmennyiség várható a héten, ez a kritikusan száraz területeken vajmi kevés. Így a talaj a hét végéig valószínűleg tovább fog száradni. Fagyveszély főleg szerda, csütörtök és péntek reggelre lesz, szinte az egész országban, elsősorban a kevésbé szeles részeken, völgyekben, száraz talajú területeken. A legalacsonyabb értékek -5 fok körül várhatók. Csak péntektől enyhül majd az idő, szombaton már csak a fagyzugokban valószínű fagy, és erősödik a nappali felmelegedés: a hét végén akár már 20 fok is lehet. Ezzel együtt egyelőre száraz marad az idő. A talajhőmérséklet 5 cm mélységben péntekig 5 fok körül valószínű, a hét végén melegszik majd a talaj.

Címkék:
repce, csapadék, vetés, eső, fagykár, fagy, időjárás, , kalászos, őszibarack, kajszi, virágzás, kelés, csíráztatás, csonthéjas, fagyveszély,