Hasít a fásítási program: egyre több a zöldterület Magyarországon

MTI2021. április 23. 18:00

Egyre égetőbb feladatnak nevezte az agrárminiszter a teremtett világ minőségének megőrzéséért tett lépéseket pénteken Győrben.

Nagy István a Föld napja alkalmából az ETO Stadionnál tartott faültetésnél azt mondta, 

nem vagyunk könnyű helyzetben, mert az éghajlat változását már mindennap tapasztaljuk a bőrünkön. 

Fontos tenni azért, hogy a környezet szebb, tisztább és élhetőbb legyen - fogalmazott, és megjegyezte, hogy nem véletlenül szerepel a kormány programjában a Te szedd! elnevezésű szemétszedési akció. Ezzel a települések és azok környéke lesz tisztább, emellett a környezet megóvása érdekében a kormány az illegális hulladéklerakók felszámolására is indított programot - fejtette ki.

Nagy István az egyik legfontosabb programnak nevezte a fásítást, amelynek célja, hogy a jelenlegi 24 százalékól 27 százalékra növekedjen az erdővel borított területek aránya az országban. Kiemelte, hogy a fák oxigént termelnek, megkötik a port és a szén-dioxidot, emellett csökkentik a levegő hőmérsékletét. Hozzátette, hogy a ma elültetett fák hatásaikat a jövőben fogják kifejteni. Az agrárminiszter emlékeztetett, hogy a Településfásítási program keretösszegét 500 millió forintról egymilliárd forintra emelték. A programra a tízezernél kevesebb lakosú települések pályázhatnak, településenként tíz és harminc fát igényelhetnek.

Címlapkép forrása: MTI/Krizsán Csaba

Címkék:
erdő, föld, hulladék, környezet, keretösszeg, település, éghajlat, fásítás, településfásítási-program, fásítási program,