Meglepő fordulat: több lesz az ukrán gabona idén, mint amit vártak

MTI2023. október 24. 19:34

Az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat rontotta ugyan Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését, de a mennyiség így is szerényen meghaladja majd a múlt évit.

A szervezet azzal számol, hogy az idei gabonatermés 53,4 millió tonna lesz, elmarad az általa eddig becsült 54,2 millió tonnától. A tavalyi termés 53 millió tonna, két évvel korábban 80 millió tonna körüli volt. Az APK-Inform az idén betakarítható búza becsült mennyiségén nem változtatott, továbbra is 21,5 millió tonnával számol, ugyanakkor a kukoricatermés várhatóan 24,8 millió tonna lesz, kevesebb az eddig várt 25,6 millió tonnánál. Árpából nagyjából a tavalyival azonos mennyiség, 5,7 millió tonna terem. Az APK-Inform előrejelzése szerint Ukrajna 34,7 millió tonna gabonát exportál a 2024 június végéig tartó szezonban, ebből például 13 millió lesz a búza és 19 millió a kukorica.

Az Agrárminisztérium a napokban tette közzé a becslését, amelyet a Nemzetközi Gabonatanácstól és az Európai Bizottságtól származó adatok alapján alkotott. Ez alapján 2023-ban csökkenő ukrán terméseredményekkel és a 2023/24-es gazdasági évre csökkenő exportteljesítménnyel lehet számolni. A számítások szerint az ukrán gabona- és olajnövény-ágazat veszteségei 2023-ban meghaladhatják a 3,2 milliárd dollárt a magas logisztikai költségek, valamint az üzemanyag- és műtrágyaárak emelkedése miatt.

Címkék:
növénytermesztés, gabona, búza, ukrajna, gabonatermelés, gabonatermés, gabonatermesztés, ukrán, termésmennyiség, termésbecslés,