agrarszektor.hu • 2025. július 10. 12:29
A Tisza-tó jelenlegi vízállása megfelelő Szolnok és térsége ivóvízellátásának biztosításához, sőt a várható csapadék miatt akár a vízszint további emelkedésére is számíthatnak a szakemberek. A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a kiskörei vízlépcsőnél jelenleg emelt üzemvízszintet tartanak fenn.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőhelyettese, Szegi Attila az InfoRádióban elmondta, hogy a Tisza-tó vízállása jelenleg 730 centiméter Kisköre felső vízmércéjén mérve, ami 5 centiméterrel meghaladja a normál nyári vízszintet. A kedvező helyzet annak köszönhető, hogy már márciusban megkezdték a tó beállítását a nyári vízszintre, és a szokásosnál magasabb, 735 centiméteres szintet állítottak be, ami körülbelül 10 millió köbméter többlet víz tárolását tette lehetővé - közölte az Infostart.
Egyelőre nincs szükség intézkedésekre, és ez a legfontosabb. Viszont a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak figyelnie kell a kiskörei vízlépcsőnél, hogy egyrészt megőrizzék a Tisza-tó vízkészletét, másrészt biztosítsák Szolnok és térsége vízellátását
– nyilatkozta Szegi Attila.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a kiskörei vízlépcsőnél jelenleg emelt üzemvízszintet tartanak fenn. Lovas Attila igazgató szerint amennyiben a hidrometeorológiai helyzet nem javul és az érkező vízkészletek tovább csökkennek, a Tisza-tó vízszintjének fokozatos csökkenésére kell felkészülni.
Az aszályhelyzettől függ, hogy a későbbiekben a tóban tárolt vízkészlet bizonyos részét felhasználják-e például öntözési vagy ökológiai célokra, de itt még nem tart a dolog
- emelte ki.
Megerősítette, hogy a Tisza-tóból biztosítható Szolnok ivóvízellátása is, mivel a város vízellátása felszíni vízből történik. Az esetleges vízhiány megelőzése érdekében a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már telepített egy ideiglenes úszó szivattyúművet, amely szükség esetén biztosítja a megfelelő vízmennyiséget. A HungaroMet előrejelzése szerint a következő héten a Tisza Szolnok feletti vízgyűjtő területein 30-60 milliméter közötti csapadék várható, ami kedvezően befolyásolja majd a folyó vízhozamát. Ennek köszönhetően rövidtávon nem vízszintcsökkenésre, hanem a Tisza-tó vízszintjének újbóli emelkedésére lehet számítani.