Pár nap és újra visszatér a kánikula

MTI2025. augusztus 3. 19:03

A hét elején még több helyen lehet felhős az idő, később aztán napos és egyre melegebb időre számíthatunk - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn nyugaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás, míg keleten többfelé erőteljesebbé válik a felhőképződés - ezzel együtt általában arrafelé is több órára előbújik a nap. Főként a Dunától keletre várható elszórtan zápor, zivatar, lokálisan akár jelentős mennyiségű csapadék is előfordulhat. Az északias szelet nagyobb területen élénk, főként Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél.

Kedden napos idő várható gomolyfelhőkkel, majd éjszaka nyugat felől helyenként erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben keleten, majd éjszaka, az érkező hidegfront mentén számíthatunk néhol záporokra, zivatarokra. A nyugati szél északnyugatira fordul és élénk, időnként erős lökések kísérik. Hajnalban 10-17, délután 25-30 Celsius fok valószínű.

Szerdán többnyire gomolyfelhős, napos idő várható eleinte elvétve záporral, zivatarral, délután már nem valószínű csapadék. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13-19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24-30 Celsius fok között alakul.

Csütörtökön sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nélkül. Mérsékelt marad a délies légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10-16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25-30 Celsius fok között alakul.

Szombaton általában napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, de zápor vagy zivatar kialakulása sem kizárt. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban 14-21, délután 30-36 Celsius fok között alakul.

Vasárnap sok napsütés várható kevés felhővel, csapadék nem valószínű. Az északira, északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 16-22, délután 29-34 Celsius fok között alakul.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, időjárás, kánikula, időjárásváltozás, meteorológia, agrometeorológia, felmelegedés, napsütés, agrár időjárás,